Orbán Viktor rabszolgái

Publikálta: coMMMunity

Szerző: Pécsi Stop, violator

Lelkünk valóban a vállalaté lesz, ha a Munka Törvénykönyvének változtatásai a jelenleg tervezett formában mennek át. Persze nem kell dramatizálnunk: köztudott, hogy a rabszolgáknak nincsen lelkük.
A tétlenség, a munka hiánya legrosszabb tulajdonságainkat hozza elő belőlünk, mondta Orbán Viktor idei évértékelőjében, és ennek a kijelentésnek az igazával mindannyian egyetérthetünk – egyes rossz nyelvek szerint pláne akkor, ha körbenézünk politikusainkon. A munkaalapú társadalom frissiben meghirdetett építésével tehát elvben nem sok bajunk lehet, már azt leszámítva, hogy ennek szembeállítása a nyugati társadalmakkal hihetetlenül durva és félrevezető leegyszerűsítés. Persze politikusainkat és pláne Orbán Viktort nem szókratészi mélységéért szeretjük, így inkább nézzük meg, mit is teszünk, illetve tesznek velünk mostanság a munkaalapú társadalom építése érdekében!


A harmincas évek vidám világát megidéző közmunkaprogram után most Munka Törvénykönyvének drasztikus átalakításával haladunk nagy lépésekkel a munkásparadicsom felé. Ennek a munkásparadicsomnak a legfontosabb sajátossága a jelek szerint az lesz, hogy sokkal könnyebb lesz kihullni belőle, miután a munkaadó lényegesen könnyebben szabadulhat meg a valamiért nem szimpatikus munkásemberektől.
A szabályok és ezáltal a munkaerőpiac „rugalmasabbá tétele” ezzel együtt talán valóban munkahelyeket teremt, bár a józan ész azt súgná, hogy a járulékok csökkentése hatékonyabb fegyver lenne. Ehelyett az egykulcsos adó került bevezetésre, ami kétségkívül nagyon jó azoknak, akiknek már eddig is jó állásuk volt, de kevésbé jó azoknak, akinek rosszabb, vagy épp semmilyen. Ráadásként a költségvetésnek sem az igazi, amit most a magányugdíjvagyon einstandolásával és zárolásokkal próbálnak ideig-óráig egyensúlyban tartani.
A tervezet igazán előremutató pontja azonban a munkán kívüli életünket szabályozó rész. Eszerint „a munkavállaló a munkaviszonyon kívül sem tanúsíthat olyan magatartást, amely – különösen a munkavállaló munkakörének jellege, a munkáltató szervezetében elfoglalt helye alapján – közvetlenül és ténylegesen alkalmas munkáltatója helytelen megítélésére, jogos gazdasági érdekének, illetve a munkaviszony céljának veszélyeztetésére”. Magvas mondatok, amelyek egészen mélyre vezetnek.
A „helytelen megítéléshez” kétségkívül sok minden vezethet, ilyen lehet például, ha üvöltve hányunk részegen az utcán, de az is, ha rövidgatyóban megyünk a boltba. Munkaadója válogatja – no meg az, hogy éppen hogyan vélekedik munkavállalójáról, hiszen ami egy nap még elmegy, az következő nap már helytelen megítéléshez vezethet, ha a kedves munkaadó valamiért épp szabadulna feleslegessé vált munkásától.
Persze eddig is ki lehetett rúgni egy olyan dolgozót, akinek a munkájával semmi baj nem volt, csak épp nem tetszett a szem-, avagy bőrszíne, avagy egy kedves és totálisan alkalmatlan rokonnak szüksége volt a munkahelyére és pénzére, de eddig legalább volt arra esély, hogy a Munkaügyi Bíróság elkaszálja a jó fej munkaadót és a rossz időben rossz helyen lévő munkásember jobb híján valamiféle kárpótlásban részesül. Ennek most vége, csak a helytelen megítéléshez vezető okokat kell jól megválasztani.
Az sem lesz túl egészséges, ha kritizálni merjük valamiért munkaadónkat, hiszen a véleménynyilvánítás joga ugyan továbbra is megillet minket, kivéve, ha az épp a mostani munkánkra vonatkozik. Nincs persze új a nap alatt: a köztisztviselők és közalkalmazottak indoklás nélküli kirúgásának engedélyezésével a Nemzeti Együttműködés Rendszere már kimutatta foga fehérjét, miért is ne tehetnék meg ugyanezt a mezei munkaadók? Az új tervezet azonban ennél is messzebb megy.
A nálunk mostanság lesajnált nyugaton egy jó ideje már szabad emberek élnek, akik szabadon rendelkeznek szabadidejükkel. Ahhoz, hogy épp mit csinálnak munkájukon kívül, munkaadójuknak semmi köze, amennyiben következő nap ugyanolyan szinten tudják ellátni azt. Léteznek persze más modellek és világok is: az egyikben a munkaadót Gazdának hívják, a munkavállaló pedig az ő tulajdonát képezi szőröstül-bőröstül. Ezt hívják rabszolgaságnak, amelynek a világ szerencsésebb részein már úgy 150 éve lejárt a divatja. Lehet, hogy nem nekünk kellene újra feltalálni?
Cikkünk forrása a Pécsi Stop