2013. január 23., szerda

Diák- és dolgozói követelések


Bár a diákok ellenállása elérte, hogy minden szakon legyenek államilag finanszírozott helyek, az oktatási kormányzat egyelőre nem teljesítette a hallgatók decemberben elfogadott 6 pontját. Január elején ultimátumot kapott a kormány: ha február 8-ig nem teljesítik a diákok követeléseit, ismét tüntetések és tiltakozások várhatóak országszerte – emlékeztetett a Hallgatói Hálózat (HaHa).

„Követeléseink között szerepelt, hogy a kormány kezdjen nyilvános érdemi tárgyalásokba valamennyi érintettel. Amennyiben nem teljesítik a követeléseinket február 8-án déli 12 óráig, úgy február 11-től tiltakozó akciókkal térünk vissza az utcákra, egyetemekre és iskolákba” – áll a Hallgatói Hálózat közleményében. 

A Hallgatói Hálózat reméli, hogy a kormány teljesíti a 6 pontban megfogalmazott követeléseket, és hajlandó leülni a minden érintettet tömörítő Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórummal tárgyalni a hosszú távú reformokról. Amennyiben ez megtörténik, február 11-én ünnepelni fognak. „Megünnepeljük a civil nyomásgyakorlás rendszerváltás óta elért legnagyobb sikerét, a diákok és oktatók győzelmét!” – írják.

A DIÁKOK KÖVETELÉSEI ÉS A HALLGATÓI HÁLÓZAT MEGYJEGYZÉSEI


1. Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját!

A Hallgatói Hálózat nem egy rossz rendszer kozmetikázását, hanem egy új, fenntartható, versenyképes felsőoktatást szeretne.

Átfogó reformról azonban szó sincs, a közoktatás összeomlani látszik az elsietett államosítás miatt, a felsőoktatás eddigi átalakítása pedig nem a fiatalok és az ország jövőjét szolgálja. A minisztérium látszategyeztetéseket folytat általa kiválogatott szereplőkkel, kizárva az oktatás átalakításából az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum tagjait, akik részt tudnának venni a leginkább érintettek képviselésében, és civil kontrollt tudnának gyakorolni.


2. A felsőoktatási férőhelyeket állítsák vissza legalább a 2011-es szintre!

Bár a kormány “eltörölte a keretszámokat”, a hallgatók 2. pontjának lényege nem változott. Ez pedig az, hogy legalább annyian juthassanak be állami helyekre, mint 2011-ben, a férőhelyek pedig racionálisan legyenek elosztva a szakok között. Az állami férőhelyek biztosítása a tiltakozó diákok közös sikere! Azonban a 16 legnépszerűbb szak ponthatára továbbra is rendkívüli mértékben megnehezíti a jól tanuló, de nem elitiskolába járók bekerülését állami férőhelyekre.

3. Állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az elvonásokat!

A most bejelentett plusz pénz még mindig elmarad a fenntartható felsőoktatás anyagi igényeitől, de a korábbi évekétől is. Pedig a jövő nemzedékek támogatása a kormány egyik legfontosabb feladata. Az oktatás hosszú távú befektetés, épp ezért önfenntartó felsőoktatás nem létezik.

4. Töröljék el a hallgatói szerződést!

Az Orbán-kormányon kívül kizárólag a fehérorosz diktatúra “büszkélkedhet” röghöz kötéssel. Vasfüggöny helyett versenyképes munkalehetőségek tarthatják csak itthon a fiatalokat. Kényszer vagy kivándorlás? Egyikből sem kérünk!

5. Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát!

A január 21-ei megállapodás ugyan utal az autonómia kérdésére, de semmiféle garanciát nem ad arra nézve, hogy a kormány nem fog újra előhozakodni a kancellárokkal, vagyis az egyetemek sakkban tartásával a gazdasági ügyek kézbevételén keresztül.

6. Az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy az alsóbb osztálybeli családoknak is legyen esélye bejutni a felsőoktatásba.

Ahol nincs út felfelé, ott nincs fejlődés. A kormány kizárólag egy szűk elitnek kedvező intézkedései már gyerekkortól egyre nagyobb hátrányokat szülnek az ország folyamatosan elszegényedő, minőségi oktatástól elzárt lakosai számára.

Az október 21-i részmegállapodás kimondja, hogy a hátrányos helyzetű családok gyermekei számára is esélyt kell teremteni a továbbtanulásra, eddig azonban nem láttunk ezirányú lépést. Sőt, a legnépszerűbb szakokon meghúzott brutális ponthatár éppen a szegényebbeket zárhatja ki az állami ösztöndíjas képzésből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.