2013. január 21., hétfő

Több a munkanélküli, az új állások zöme közmunka


 


A munkaügyi hivatal csaknem 570 ezer álláskeresőt tartott nyilván tavaly decemberben, ami az előző év azonos időszakához képest 3,1 százalékos növekedés. 30 ezer új állást jelentettek be a munkaadók, amelyek többsége a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódik - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) friss adataiból.

Tavaly decemberben több mint hat ezer cég közel 30 ezer új munkaerő igényét jelentette a foglalkoztatási szolgálathoz. Ez a darabszám 28,1 százalékkal nagyobb, mint az előző havi, de 2011 azonos időszakához képest 10,8 százalékkal kisebb volt. A hónap folyamán összesen 55 800 álláshely állt rendelkezésre a közvetítéshez, ebből a zárónapon csaknem 27 ezer maradt betöltetlen.

Az új munkahelyek zöme közmunka

A legtöbb munkaerőigényt decemberben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Budapesten és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében regisztrálták a munkaügyi kirendeltségek. Az újonnan bejelentett állások 27,4 százaléka volt nem támogatott álláshely, 72,6 százalékát pedig valamilyen támogatott foglalkoztatási forma keretén belül kínálták a munkáltatók (A támogatott új munkahelyek 89 százaléka közmunka). Decemberben a foglalkoztatási szolgálathoz bejelentett nem támogatott álláslehetőségek száma elérte a 8 ezret.

12 százalékkal kevesebb "valódi" állás

Az előző hónaphoz viszonyítva 6,1, az előző év azonos hónapjához képest pedig 12,5 százalékos a visszaesés a bejelentett új, nem támogatott állásoknál - derül ki az adatokból. A nem támogatott álláshelyek kínálatának szűkülése a novemberi adatokban is már megjelenő szezonális hatásoknak tudható be a munkaügyi hivatal szerint. A legtöbb állás továbbra is a feldolgozóiparból, a kereskedelemből és az adminisztratív tevékenység nemzetgazdasági ágból érkezett.

A "semmiből" élnek a közmunkások

- Tavaly átlagosan három hónapig dolgozhattak
- Harmaduk nem kapott 22 ezer 800 forintos, foglalkoztatást helyettesítő támogatást akkor, amikor lejárt a közmunka ideje
- Ha a családban valakinek van normál munkaviszonya – akár csak minimálbérért –, a közmunkás semmilyen ellátásra nem jogosult, ha véget ért a közmunka
- Mindössze 4,3 százalékuknak sikerült elhelyezkednie a nyílt munkaerőpiacon

28 százalékkal több pályakezdő álláskereső 

A 2012. decemberi zárónapon a nyilvántartásban 67 ezer pályakezdő szerepelt; az előző hónaphoz viszonyítva számuk 2 százalékkal, az előző év hasonló hónapjához képest 28,1 százalékkal nőtt. A pályakezdő fiatalok aránya az összes álláskeresőhöz viszonyítva 11,7 százalék volt.

Csoportos létszámcsökkentés

Decemberben a foglalkoztatók összesen 1238 munkavállalót érintően döntöttek csoportos létszámcsökkentésről. Ez a létszám elmaradt az előző havitól, de kis mértékben meghaladta a 2011 decemberi létszámot

MTI (jan.21.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.