2013. január 9., szerda

Sztálingrád


Hetven éve, 1943. január 12-én indította meg a szovjet Vörös Hadsereg az Osztrogozsszk-Rosszos-hadműveletet a 2. magyar hadsereg ellen, Voronyezs város irányába. A szovjet csapatok néhány nap alatt áttörték a magyar, majd a német védvonalakat, a 200 000-as magyar hadseregből 40 000 katona esett el, 70 000-en pedig fogságba kerültek, amivel gyakorlatilag megsemmisült a magyar hadtest. Voronyezs azonban csak egy mellékhadszíntere volt a világtörténelem eddigi legnagyobb csatájának, a Sztálingrádi ütközetnek.

Az 1942. augusztus 21. – 1943. február 2. között zajló ütközet végén a tengelyhatalmak oldalán közel 740 000 katona esett el vagy sebesült meg, 100 000 ember pedig fogságba esett. A szovjet veszteségek még súlyosabbak voltak: a Vörös Hadsereg 478 741 katonát veszett, 651 000-en megsebesültek, a civil áldozatok számát pedig csak megbecsülni lehet. A szovjetek mégis megerősödve kerültek ki a harcból, és a következő évben gyors ütemben szorították ki az országból az addig rendületlenül előrenyomuló németeket.

A HVG cikkében Jochen Hellbeck német kutató szerint téves pusztán az orosz télnek tulajdonítani a szovjet győzelmet. „A szovjet hadsereg 1942 végétől stratégiai és műveleti szinten is jobban harcolt a németeknél, miután Sztálin szabad kezet adott tábornokainak. Sztálingrádnál a szovjetek a német villámháborúhoz hasonló taktikát alkalmaztak, nagy tömegben bevetett tankokkal törték át az ellenséges vonalakat, elvágva az utánpótlási vonalakat és bekerítve a szárnyakon elhelyezett csapatokat, majd a Sztálingrád alatt harcoló sereget.”


A náci propaganda arról beszélt, hogy a katonák valamilyen nagy, európai eszméért adták az életüket. Manapság az áldozat-legenda jellemzője a Wermacht felmentése a háború miatti felelősség és a háborús bűnök alól. A 90-es években már nyilvánosságra kerültek a Wehrmacht katonák által elkövetett háborús bűnökről szóló kutatások: az úgynevezett Komisszár-parancs értelmében a Wermacht kivégezhetett olyan foglyokat, akikről gyanították, hogy kommunista komisszárok, vagy túlságosan „bolsevizált” katonák. A Wermacht a keleti fronton szorosan együttműködött az SS-szel és az SD-vel a „partizántevékenység visszaszorításában”, ami gyakran civilek elleni megtorló akciókat és a zsidó lakosság kiirtását (amelyet az SS irányítása alatt álló Einsatzgruppe-k hajtottak végre) jelentette. Ezek a kutatások árnyalták a „tiszta Wehrmachtról” kialakult képet, de az áldozat-legenda még ma is széles körben elterjedt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.