2013. január 4., péntek

Nemzetközi információk


 
Nemzetközi információk
Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése
105.sz. (474) – 2012. dec. 21-28.

 

Olaszország

 

Osztályharc a politikai válság mögött

 

A jelenlegi olasz helyzet megértésére nem az utóbbi napok teátrális jeleneteiből kell kiindulni, hanem a dolgozók és a népesség valódi helyzetéből.

 

La Stampa (dec. 10.):

«A Monti-kormány egy éve alatt a nehéz helyzetbe került családok száma megduplázódott. 2011 novemberében 16 %-ot tett ki, ma pedig elérte a korábban sosem látott 30 %-ot.»

 

Ugyanez a lap dec. 7-én jelzi: «A technikai munkanélküliség 27 %-kal emelkedett, 2012-ben egymilliárd órára nőtt». Vagy: «a családok 18 %-a nem képes lakását fűteni, 12 %-uk pedig megfelelően táplálkozni». A kórházakban «kérik a betegeket, hogy gyógyszereiket hozzák magukkal (…), a gyermekhalandóság pedig növekszik ».

 

Az ENSZ szervezete, a FAO adatai jelzik, hogy Olaszországban az élelmezési biztonság hiánya «alacsony szintről közepes szintre» emelkedett, azaz megegyezik az oroszországival, kínaival, kazahsztánival és gabonival. Torinóban többszáz betegnek le kell mondania gyógyíttatásáról, mert a gyógyszerek ára havi 15-ről ezer euróra nőtt, a régió nem tud fizetni (Olaszországban regionalizálták az egészségügyet) és a beteg sem képes rá. Az önkormányzatoknak és a tartományoknak nincs eszközük a sürgős munkák elvégzésére sem az iskolákban – veszélyeztetve a gyermekeket.


Ez a Monti-kormány egy évének eredménye, amely követte és súlyosbította Berlusconi politikáját — és az azelőtti Prodiét  —, vagyis az Európai Unió és a trojka politikáját.


 

Ez az eredménye az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjrendszer megszorításának, a bérek befagyasztásának, az áfa növelésének, a lakhatás adója jelentős növelésének elsősorban a szegényebb rétegek számára.

 

A befektetők azonban nagyonis elégedetttek Montival, aki szélesen osztogatott a dolgozók zsebéből, hogy garantálja az új európai szerződés (a GPUSKK) szerinti adósságszolgálatot. Az EU, az IMF, a bankárok és a tőkések tapsolnak: Monti biztosítja Olaszország «hitelességét» … képes megvalósítani azt, amit sem (a 2011 októberében elhajtott) Berlusconi, sem a «baloldal» nem tudott megtenni.

 

A Monti általi politika az országot a görögországihoz hazonló helyzetbe hozta, nem csak gazdaságilag, hanem a társadalmi robbanás veszélye szerint is.

 

A sztrájkok, tüntetések megsokszorozódtak, a tüntetőknek elege van Monti, a munkaügyi miniszter, Elsa Fornero politikájából (nevéhez fűződik a munkaügyi «reform»)… A dolgozók és a szakszervezeti felelősök nyomása alatt a CGIL tömörülés vezetése is kénytelen volt elutasítani a produktivitási paktum aláírását, mely az országos szerződéseket és a nemzeti törvények előírásait teszi obligón kívülre.

 

A tőke számára az a kérdés, hogyan lehet folytatni ezt a fajta politikát, hogyan követni a stabilitási törvényt, amely még más közkiadás csökkentését is előírja.

 

És itt jön a teátrális megoldás: Berlusconi pártja bejelenti, hogy nem támogatja többé Montit, tehát választásokat kell tartani. Monti jelzi a stabilitási törvény szavazása után, hogy lemond. De ez a törvény azzal lett bevezetve, hogy – Monti szerint –«elkerüljük a káoszt». A parlament  pedig megszavazta, Berlusconi jobboldalának, és Monti egy éve leghűségesebb híveinek, a baloldal – Pierluigi Bersani Demokrata Pártja  támogatásával.

 

A választásokat 2013 februárjára jelezték. Nyilvánvalóan Berlusconi visszatértét a trojka nem helyesli. Nehéz előre megmondani, hogy ki győzhet.

 

De a demokraták tudnák-e Monti politikáját folytatni? Bersani mindig azt nyilatkozta, hogy igen, hogy a GPUSKK-val és a trojkával egyetért. De a jelenlegi társadalmi helyzetben ki tudná biztosítani a szükséges stabilitást, hogy a brutális támadás folytatható legyen?

 

Egy bizonyos: a Demokrata Párt még nem jászotta ki minden kártyáját. Bersani azt nyilatkozza, hogy Monti részt vehetne a következő kormányban, Berlusconi pedig még meg is hívja Montit jelöltként. Montit úgy mutatják be, mint «Olaszország megmentőjét, aki Berlusconi támadásainak következtében mondott le, koherens és korrekt jellem», ami még igen hasznos lehet.

 

Akármi is legyen egyesek és mások döntése, egy kérdés központivá lesz a dolgozók számára: a munkásmozgalom függetlensége, elsősorban a szakszervezeteké, s különösen az CGIL-é. Az ugyan pozitív, hogy utóbbi nem írta alá a produktivitási paktumot, de mégsem követeli annak visszavonását. Holnap pedig ellent tud-e állni a demokraták kormányának?

 

Torinóban a Tribuna Libera szerkesztősége és a «bizottság a dolgozók függetllen pártjáért» február 2-án munkástalálkozót tart a munkásmozgalom függetlenségének segítése érdekében az EU gyilkos programjai, a trojka diktatúrája ellen.

 

 

Lorenzo Varaldo

 

A versenyképességi paktum

 

A munkáltatók számára nagyobb rugalmasságot enged, a létező kollektív szerződéseket ugyan fenntartva a vállalati egyezséget privilegizálja, az ilyen vállalatok pénzügyi előnyökhöz is jutnak.

A Fiat igazgatója, Sergio Marchionne okt. 31-én ilyen pénzűgyi feltételekhez kötötte az új modellek gyártását.

Mario Monti miniszterelnök ólhajának felel meg az egyezség, aki szept. 24-én megerősítette, hogy az eddigi reformok nem elegendőek, mert az OECD Olaszországot a fejlett országok között utolsó helyre osztályozta a versenyképesség tekintetében.

 

 

TUNÉZIA

 

Hacine el-Abassi, az UGTT főtitkára

Interjú

 

Dec. 4-én az UGTT alapítója, Farhat Hached meggyilkolásának 60. évfordulója alkalmából fegyveres szalafisták támadtak meg szakszervezeti felelősöket a szakszervezeti tömörülés központi székháza előtt.

Az agresszió a szalafista csoportok büntetlen akcióinak folytatása, nem csak a szakszervezeteket, hanem más politikai csoportokat is érint, művészeket, sőt a Nemzeti Gárda tagjait is.

Rendszerint a tunéziai-líbiai, tunéziai-algériai határokon fordul elő, ahol fegyveres bandák cirkálnak. Az Ennahda iszlám párt, a nemzeti koalició alapvető komponensének elnöke a közelmúltban jelentette ki «ezek a forradalom védelmi ereje, a forradalmi tudatot képező erők.»

 

“Szervezeteink függetlensége és Tunézia területi integritása kérdéseiben nem engedünk”

 

Miért szólított általános sztrájkra az UGTT?

 

Egy éve már, hogy állandó támadásnak és provokációnak vagyunk kitéve veszélyeztetve aktivistáink testi épségét és követeléseinket. Ez történt 2012 elején is a helyhatósági alkalmazottak mobilizációja alkalmával, akik pedig az egész országban státuszukat védték. Számtalanszor értesítettük a kormányt arról a veszélyről, amit a szalafisták jelentenek az állampolgárok biztonságára, gyülekezési és véleményszabadságára nézve.

A fő oka ez volt az általános sztrájk meghirdetésének.

 

Miért függesztettétek fel?

 

Tárgyalásokat folytattunk a kormánnyal, amely során megállapodtunk, hogy az elítéli a szervezetünket ért támadásokat, vegyes bizottságot állítunk fel a történtek kivizsgálására, így 40 napos haladékot állapítottunk meg, elszámolást a határokon az ország békéjét feldúló garázda fegyveres csoportokról.

A kormánynak kell vállalnia a felelősséget, hogy a szervezkedés és a szólás szabadságát fenyegető veszélyt elhárítsa. Ami bennünket illet, mi ragaszkodunk szervezetűnk függetlenségéhez és országunk területi integritásához.

 

De ha ezek a csoportok folytatják egyre durvább cselekedeteiket, mint  Jendoubában, vagy az algériai határ közelében, ahol meg is öltek egy nemzeti gárdistát…

 

A vizsgálóbizottság fényt fog deríteni a történtekre, de a mi tudomásunk szerint olyan csoportok kővették el ezeket, akik a határon szivárogtak be.

 

 

OROSZORSZÁG

 

 

Valentyin uruszov orosz szakszervezeti felelős kiszabadításáért

 

Nyílt levél Putyin elnökhöz

 

A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése és a a Megtorlás Elleni Nemzetközi Bizottság 4 éve küzd Uruszov kiszabadításáért, akit koholt vádak alapján tartanak börtönben Szibériában.

Nov. 19-én az ILO a KTR (Orosz Munkakonföderáció) kérésének megfelelően intézkedett ezügyben a szakszervezeti jogok megsértése kapcsán (a Nemzetközi információk 102-es száma közöl tudnivalókat a kérdésről).

 

Most Putyin elnökhöz neves személyiségek intézik kérésüket.

 

Párizs, 2012.nov.20.

Tisztelt Elnök Úr!

 

Azért fordulunk Önhöz, hogy felhívjuk figyelmét a 2008 óta bebörtönzött Valenytin Uruszov szakszervezeti aktivista sorsára.

A nemzeti szuverenitás megrögzött  híveiként nem beavatkozni kívánunk Oroszország belügyeibe, hiszen Oroszország felelősei csakis az orosz állampolgárok lehetnek.

De Ön is tudja, a határokon túl nyúló szolidaritási hagyomány régóta létezik közöttünk, szellemi vagy fizikai munkából élők között.

Valenytyin Uruszov 2007-ben közreműködött egy független szakszervezet létrehozásában, mely gyorsan megnyert vagy ezer munkást az Alroszánál. Az igazgatóságnál bemutatott követeléseik után letartóztatták, drog birtoklásával vádolták meg, 6 év börtönre ítélték, melyet aztán ötre csökkentettek. Háromnegyed részét le is töltötte.

Nem goldonja, Elnök Úr, hogy ezek után elnöki kegyelmet érdemelne?

Ezzel a kérdéssel fordulunk Önhöz.

Ugyenezt kéri az ILO is, amikor novemberi konklúzióit teszi közzé.

Reméljük, hogy Ön meghallja együttes kérésünket.

 

Marina Vlady, színésznő; Marc Blondel, az ILO volt tanácsosa; Michel Deguy, írót; Bernard Noël, költő ; Jean-Jacques Marie, történész.

 

Kapcsolattartás

Informations internationales

Entente internationale des travailleurs et des peuples

87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France

Tél : (33 1) 48 01 88 28Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com

Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.