2013. január 22., kedd

Tanítók sztrájkja Párizsban

 

Az FSU, FO, CGT, UNSA, Sud szakszervezetek felhívására a párizsi tanítók 95 %-a beszüntette a munkát tiltakozásul a tanév ritmusának megváltoztatása ellen (4,5 napos hét, 140 helyett 180 napos tanév). A polgármesteri hivatalnak kellett a felállítani a minimális szolgáltatást, de a 624 iskolából csak 66-ban sikerült neki.  A tüntetés du. 14.30-kor indul a főváros polgármesteri hivatala felé.

A kormány az oktatás reformájáról a 2013-as évkezdéssel bevezetve határozatban döntött, hiába tiltakoztak az Oktatási Tanács szakszervezetei (a szülők szervezetei tartózkodtak).

Az oktatási év ritmusáról szóló dekrétumot gyorsan kell közzétenni, hogy a helyhatóságok még márc. 1. előtt intézkedhessenek (a helyi hatóságok biztosítják az iskolák infrastruktúráját, annak többletköltségét, amely megnövekszik az ùj ritmussal, a gyerekek napközijével,a plusznapi iskolabuszokkal,stb.). A dekrétum annak a törvénynek az előzetes része, mely csak ezután kerül megszavazásra és  a   területi oktatási projektek (Projets Educatifs Territoriaux, PET) szervezésével kapcsolatos feladatokat tartalmazza. Ez alapján konstatálják a szakszervezetek,  hogy az az oktatás nemzeti kereteit akarja az megsemmisíteni,  «iskolai területiséget» (tankerületeket) bevezetni, mely gyökeresen ellentétben áll a köztársaság egyenlőségi elvével.  

Párizs helyhatósága 2013-tól alkalmazni kívánja a reformot. Bruno Julliard, kulturális helyettes azt nyilatkozta, «ha Párizs nem képes a reform bevezetésére, akkor ki más lenne képes?». Peillon miniszter pedig : «Elődeim megmondták, a reformot előkészítették, de megcsinálni nem merték annak komplexitása miatt».

A minisztertanács elé jan. 23-án kerül a törvénytervezet. A szakszervezetek és a pedagógusok küldöttbizottságai tüntetésre hívnak, számos felhívás kéri a Peillon-reform visszavonását.   


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.