2013. augusztus 16., péntek

A törökországi felkelés okairól




Arkan Akin elemzi az Investig’action oldalain azokat az okokat, amelyek a 2013 májusi többszázezres tüntetésekhez vezettek szülőhazájában. A sajtó arról beszélt, egy parkot meg akartak semmisíteni, a társadalmat iszlamizálni… s a helyszínen kiderül, a mozgalom alapvető oka maga az a kapitalizmus, amely miatt Törökországot «Little America» nével illetik.








 A «Jogunk a városhoz» mozgalom néhány tucat aktivistájának akciójával kezdődött, akik májusban ellenálltak a Taksim tér melletti Gezi park fái kivágásának Isztambul szívében. Akkor még senki nem gondolta, hogy népi felkelés kezdetéről van szó. Először csak ezrek, aztán százezrek mentek az utcákra az egész országban.

A tüntetések erőszakos megtorlása nem először fordult elő. Néhány héttel korábban a május elseji ünnepet akadályozta meg a kormány szintén különösen agresszív módon. Ami a szólás szabadságát illeti, a Riporterek határ nélkül jelentésének címe magáért beszél: «Törökország – a világ legnagyobb újságíró-börtöne».

A török köztulajdon eladása szintén nem új és különleges gyakorlat. A vízerőművek HES-programja tanúskodik: a természetes vízforrások privatizálása, a környezet profit alá rendelése megtörtént.

A Gezi csak a szikra volt, de nem az ok. Láttuk az anyák menetét, láttuk a török nacionalistákat a kurdokkal kéz a kézben harcolni a rendőri erőszak ellen. Láttuk a kormány Taksim-terve elleni tökéletes egyetértésben a ramadán idején az isztambuli Istikler körút kövén este hívőket és ateistákat együtt étkezni.

Egy hónapon át minden nap szolidáris tüntetések Törökországban, de a világ minden táján, Argentínában, Bulgáriában, Kínában, az USA-ban, Szíriában, Spanyolországban, Németországban, Spanyolországban, stb.

Az emberek azonban nem maradnak örökre az utcákon. Mi sem természesebb ennél. Elül a tiltakozó hullám, de nyomai megmaradnak. A «mindenki magának»  helyébe az «együtt mindenkiért» lép. A török társadalomban a szolidaritás új kultúrája jelent meg csakúgy, mint a politikai részvétel igénye.

Ez ami változott és az uralkodóosztállyal, a magán- és közintézményekkel, a sajtóval szembeni bizalomhiány nőtt. Mindenki látta, hazudnak, dezinformálnak, a hatalmon lévő pártok a tőkéseket szolgálják. A második pont, amit látni kell, a «terror fala»,  amely sokakat akadályoz abban, hogy a kormány ellen forduljon.

Az alapgond mindig ugyanaz. Olyan világban élünk, amelyben a Föld kincseinek 40 %-a az 1 % leggazdagabb kezében van. Törökország sem kivétel. A nép elnyomása és kizsákmányolása megfelel a  tőkés világgazdaság igényeinek. Ha csak a rendőri erőszakot nézzük, akkor a következményt tekintjük oknak. Pedig sokan így hiszik még a tüntetők között is. E hónap alatt a társadalmi osztályok politikai vezetői nagy erőfeszítést fektettek abba, meggyőzzenek mindenkit a probléma speciálisan török mivoltáról (iszlamizáció, demokráciahiány, az erőszak szélsőséges használata,  autoriter kormányzat, stb.). Céljuk, hogy minden társadalmi-gazdasági és politikai gondot függetlenként és elszigeteltként mutassanak be, nehogy a nép az egész rendszert kérdőjelezze meg.

Ezek a problémák nem tűnnek el egy politikai/gazdasági reform után sem, ellenkezőleg, más formában térnek vissza, mert a kapitalista rendszer együttjárói. A tőke hatalma kizsákmányoláson alapul, természete megkívánja a hatalom- és tőkekoncentrációt, mely logikusan visz a szabadságjogok hiányához, az elnyomáshoz. A megoldás: valóban demokratikus és valóban szocialista rendszer létrehozása. Ehhez széles és a társadalom mélyében gyökerező szervezet kell nemzetközi koordinációval. Nem lehet egyik napról a másikra elérni, és sok a veszély, reformista illúzió, mely csak módosítana a gondok formáján, de ezen az úton kell haladni, mert itt még – Slavoj Zizek szavaival – az esetleges kudarc is a politikai tanulást, s a jövő győzelmét szolgálja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.