2013. augusztus 26., hétfő

Egyiptom

Egyiptom, forradalom és ellenforradalom

Civilek gyűltek össze, hogy tiltakozzanak a katonai államcsíny ellen, amely azt mondja, a nyugati képviseleti demokráciához hasonlító kormányt akar felállítani.

A hadsereg körülvette, néhány könnygázbomba után elkezdődött a mészárlás.




A magasrangú tisztek előre programozott «polgárháborúja».

Különleges állapot, tüntetési tilalom, bénult parlament, erőskezű USA-ban képzett tiszti kar – ez ma Egyiptom. A hadsereg, melyet folyamatosan az USA támogat és az állami javak privatizálására ösztönöz a turizmus, az ingatlanpiac, a textilipar ágazataiban.
A Tamarrod (Rebellió) mozgalom a frusztrált népből nőtt ki, amely a rendszer változását remélte a forradalomtól s nem a Muzulmán Testvériség soványka morzsáit. Nem adományokat, hanem a társadalom gazdaságpolitikájának gyökeres változását. A forradalom kezdete óta felállt kormányok közül az egyik sem nyújtott mást, mint «reformokat», amelyek semmit nem hoztak a népnek.
A hadsereg ügyesen feltárta Morsi tevékenységét, amelyben megálllapodott Katarral a Sínai-félsziget 40 %-nak átadásában és a palesztinok ide telepítésében. Izrael már nem is burkoltan igyekszik megszabadulni minden palesztintól.
Barack Obamának biztosan igaza van, amikor elítéli a mészárlást. De az USA segítsége biztosította Camp David után az egyiptomi hadsereg kiadásainak 70 %-át, és még ma is annak 20 %-át adja.


Néhány ezer plusz halott vajon félelmet kelthet-e egy népben, amely forradalmát befejezetlennek találja?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.