2013. augusztus 25., vasárnap

Németország


A nagykoalíció szétverte a vasutat





A Deutsche Bahn igazgatója, Rüdiger Grube bocsánatot kért azért a káoszért, amelyet a mainzi pályaudvaron a személyzet hiánya okozott, de figyelmeztet arra is, hogy erre nincs azonnali megoldás (a vonatok be sem tudtak menni Mainzba).  

A Welt am Sonntag és a Bild am Sonntag lapokban ezt nyilatkozta: "Nem tudjuk egy gombnyomásra megoldani a helyzetet. A váltóőr mestersége nem annyi, mint egy kolbászsütőben a kolbászt forgatni". Bejelentette azt is, hogy a szakszervezetekkel meg fogják vizsgálni, országosan hol leginkább sürgős a személyzet pótlása.

Az EVG szakszervezet szerint a személyzet hiánya egyáltalán nem meglepetés, váltóőrök képzése két és fél évet vesz igénybe.

Egész augusztusban  hiányos volt a mainzi szolgálat, de a probléma országos. A Deutsche Bahn, amely naponta 5,4 millió utast szolgál ki és 190 ezer alkalmazottat foglalkoztat, állandó diszfunkcionális zavarokkal küzd.

Az 1994-ben megreformált állami vállalatnál 2010-ben 150 ezer állást szüntettek meg. Peer Steinbrück, az SPD kancellárjelöltje beismeri: "Itt szemmel láahatóan rosszul gazdálkodtak. Most látni szomorú konzekvenciáit ".

Az SPD volt hatalmon, amely a DB-t drasztikus módon újjászervezte 2000-ben, hogy a tőzsdére bevezethesse.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.