2013. augusztus 18., vasárnap

Visszajár 257 millió forint a nyugdíjpénztári tagoknak




 
Tényleg olyan előnyösek a magánnyugdíjpénztárak?
2013. 08. 16.
Újabb, mintegy negyedmilliárd forintnyi többletköltség került vissza az önkéntes pénztári tagok számlájára. A 2010-ben indult felügyeleti fellépés nyomán négy magánnyugdíjpénztár tavalyig mintegy ötmilliárd forint indokolatlanul felszámított befektetési költséget már korábban jóváírt a pénztártagoknak.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2010 második felében vizsgálta több nyugdíjpénztár befektetési, vagyonkezelési tevékenységét. Ennek során megállapította, hogy négy nyugdíjpénztár és vagyonkezelőik többször megsértették a jogszabályokat.
A PSZÁF ezért határozatban írta elő, hogy mutassák ki és fizessék vissza tagjaiknak az indokolatlan többletköltségeket.
Az Aegon, az AXA, az ING és az OTP nyugdíjpénztárai így összességében mintegy 5 milliárd forintot térítettek meg több százezer volt és jelenlegi pénztártagnak. A PSZÁF azóta is vizsgálódik, és ennek során 125 millió forint többletköltség kifizetését állapította meg egy pénztárnál. Egy másiknak 64,3 millió forintot kellett visszatérítenie az önkéntes pénztári, és 20,7 millió forintot a magánnyugdíjpénztári ágába.
Egy harmadik pénztár szintén saját belső vizsgálata nyomán 37,2 millió forint indokolatlan közvetett befektetési többletköltség – késedelmi kamattal növelt – visszautalását kezdeményezte vagyonkezelőjétől az önkéntes pénztári tagok számára. A negyedik esetben szintén a pénztár és a vagyonkezelő megállapodása alapján döntött a vagyonkezelő 30,4 M Ft visszatérítéséről. 
A korábbi vizsgálattal érintett pénztárak önkéntes pénztári tagjai összesen így mintegy 257 millió forintot kaptak vissza a vagyonkezelőktől a befektetéseik kapcsán.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.