2013. augusztus 5., hétfő

Spanyolország


Az IMF Spanyolországnak kiadott parancsa: bércsökkentés


A Nemzet közi Valutaalap (UMF) pénteken javasolta Spanyolországnak a bérek további csökkentését a (jelenleg 26,26 %-os) munkanélküliségi ráta javítására.  Éves ellenőrzése után jelentette ki, hogy «a reformoknak messzebb kell menniük, a vállalatok belső rugalmasságát emelni kell.

A trojka  (IMF, EU, Európai Központi Bank) által a túlzott deficit okán (2013 első negyedévében 922,828 milliárdos adósság, melybe beletartozik a bankoknak nyújtott 41,3 milliárd euró kölcsön) szorongatott országban a munkanélküliek száma elérte a  4,7 milliót.

Júliusban számunk a hivatalos statisztika szerint csökkent a turizmusnak lköszönhetően. A miniszterelnök, Mariano Rajoy nyakig ül egy korrupciós botrányban.

Az IMF úgy becsüli a gazdaságot, hogy ezévben 1,6 %-os csökkenéssel kell számolni, a jövő évben nullával, s  azután is gyenge fellendüléssel.  

A 645 eurós minimálbér ellenére az IMF bércsökkentést követel elbocsátások helyett. Azt állítja, hogy a munkanélküliség mértéke 2018-ig meghaladja a 25 %-ot, kritikával illeti a fix szerződéssel bírók elbocsátásának «magas árát» és a munkáltatók-szakszervezetek közötti megegyezésre szólít a helyzet javítása érdekében.  

Spanyolország pedig már erre az útra lépett, nevezetesen a Renaultnál, ahol 2012 novemberében olyan egyezség jött létre, mely szerint a határozatlan idejű szerződések helyett határozott  idejűek jönnek létre – és ezt a szakszervezetek is aláírták.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.