2013. augusztus 9., péntek

Portugália


A 600 eurót meghaladó tisztviselői nyugdíjak 10 %-os csökkentése


Szerdán a portugál kormány bejelentette, hogy 2014-től 10 %-kal csökkenti a 600 euró fölötti tisztviselő nyugdíjakat visszamenőleges hatállyaL. A nyugdíjkorhatárt 66 évre emelte, ezenfelül szeptemberben 30 ezer tisztviselőt bocsát el.   
A döntéseket az a kormány hozta meg, amely válságban van, alkotóelemere bomlik, pénzügyminiszterének aug. 7-én le kellett mondania (a CityBankkal együttműködve ugyanúgy próbálta meghamisítani az államadósságot, mint annak idején Görögországban a Goldman Sachs-szal történt). A kormány lemondta a tárgyalásokat a szakszervezetekkel.
A korábbi középjobb kormány kötelezte magát a trojka (EU-IMF-EKB) követeléseinek elfogadására egy 78 milliárd eurós kölcsön fejében 2011 májusában az államcsőd elkerülésére. Ennek a kormánynak távoznia kellett, miután 1,5 millió portugál követelte az utcákon márciusban.  
A havi megélhetés Portugáliában: lakbér 500–770 , lakással kapcsolatos kiadások (energia, víz, stb) 200 €, élelem 350 €. Háziorvos rendelői vizit 50€, utazás Lisszabon-Porto személyenként 20,20 –42,40 €, helyi közlekedés átlag havi kb. 50 € (egy autóbuszjegy Portóban 1,80 €, szimpla metrójegy 1,70 €). Üzemanyag (2013.febr. 05.) benzin 1,60 /liter, Diesel 1,47 . Az élelmiszerárak átlagosan hasonlóak a nyugati európaiakhoz, a kenyér, tej, sajt, tojás, áram drágább, a hús, dohány olcsóbb. Minimálbér 400 , átlag bruttó bér 1088 €.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.