2013. augusztus 23., péntek

Az 1989 előtti rendszer valódi természete.


Nemcsak a „közvetlen” pártvállalatok álltak a diktatúra egységes, osztatlan irányítása alatt, hanem az összes intézmények. A sajtóirányítás különféle szektorai – az MSZMP KB agitációs és propagandaosztálya, a Misztertanács kulturális és sajtóügyekben illetékes elnökhelyettesének hivatala, a Művelődési Minisztérium, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala, a Hírlapkiadó Vállalat, a Lapkiadó Vállalat, a Magyar Írók Szövetsége, a megyei pártbizottságok és a megyei tanácsok (meg a megyei jogú városok tanácsai), a Magyar Rádió és a Magyar Televízió stb. – mind az MSZMP Politikai Bizottságának és a KB Titkárságának az alárendeltségébe tartoztak. Lapokat adott ki a Hazafias Népfront (Magyar Nemzet stb.) és a Szakszervezetek Országos Tanácsa (Népszava), a Minisztertanácsnak is volt „saját” lapja (a Magyar Hírlap), de ezek is ugyanebbe a függőségi szisztémába illeszkedtek.

A nomenklatúra szerkezete, amelyet Magyarországon „hatásköri listának” neveztek, előírta, hogy melyik pártszerv nevezhet ki vezetőket valahová, mit irányíthat, és a kinevezettek kinek tartoznak felelősséggel. A nomenklatúra mindent áthatott, bonyolult volt, de egységes és hatékony. Aki mondjuk azt hiszi, hogy a Központi Statisztikai Hivatal nem volt pártszerv, az naiv és tudatlan.

Ráadásul téves az a benyomás, amely szerint a „közvetlen” MSZMP-alárendeltségbe tartozó intézmények dogmatikusabbak és fanatikusabbak voltak, mint a többi. Az 1980-as években a „közvetlen” pártlapok (Népszabadság, Kritika, Társadalmi Szemle) jóval kritikusabb, „liberálisabb” szemléletűek voltak, mint a párttól alakilag „független” Népszava vagy – pláne – a megyei lapok. A népszerű Esti Hírlap (kis alakú, délutáni bulvárújság) meg egyenesen a „belügy” (a titkosszolgálatok) intencióit tükrözte olykor. A Magyarország (címe ellenére világpolitikai hetilap) a Külügyminisztérium, a „Panoráma” nevű tévéműsor pedig az MSZMP KB külügyi osztályának (illetve az SZKP KB és a KGB bizonyos köreinek) a nézeteit és szándékait. Volt itt rivalizálás, de a pártállam (és a szovjet tömb) vezető szervein belüli vetélkedés (is).
(TGM)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.