2013. február 11., hétfő

Egyetemfoglalás és tüntetés


 

A HaHa délutáni közleményében azt írta: "félő, hogy később már nem lesz mit megakasztanunk".

"Miután 10 órától több előadást is leállítottunk, 11-től fórumot tartottunk, ahol közösen megszavaztuk a blokád folytatását. Döntöttünk arról is, hogy a tanórákon résztvevő oktatók és hallgatók fogják megszavazni, hogy csatlakoznak-e a fél 2-től kezdődő fórumhoz, ahol szabadon felszólalhatnak az őket érintő kérdésekben. A következő fórumot déluán 5-kor tartjuk az ELTE BTK-n".

"A blokád az egyetem adminisztrációjának működését nem akadályozza, az ügyintézés továbbra is zavartalanul folyik. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a beleegyezésünk nélkül meghozott oktatáspolitikai döntések képtelenségére és tarthatatlanságára" - olvasható közleményükben.

"Mi tanulni akarunk, de úgy nem lehet, ha a forráskivonásokkal ellehetetlenítik felsőoktatási intézményeink működését, aminek következtében tömegesen bocsájtják el oktatóinkat. Most hozták nyilvánosságra, hogy a Kecskeméti Főiskolán 63 dolgozót bocsátanak el, az intézmény pénze nyárra teljesen el fog fogyni, a helyzet a többi főiskolán és egyetemen is kritikus" - fogalmaznak. 

"A hallgatók helyzete is egyre kilátástalanabbá válik: az Alaptörvényben rögzíteni akarják röghöz kötésünket, amely ilyen formában Európában példátlan, korlátozza alapvető szabadságjogainkat, és ösztönzés helyett büntet. Az Alaptörvényben rögzítenék továbbá, hogy a kormánynak teljes befolyása legyen egyetemeink gazdasági életére, így azok elveszítenék autonómiájukat, ami ellen már a rektoraink is tiltakozásukat fejezték ki" - írják.

(Újságírók szerint egyesek kihasználják az alkalmat és "rárepülnek" a diákok tüntetésére a Deák téren. Látni lehet Szolidaritás pólós embereket, a Vona Gábor Jobbik-elnök által életre hívott "Magyar tavasz" mozgalom fehér dzsekis aktivistáit, illetve egy ember szórólapokat oszt a Koppány csoport nevében.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.