2013. február 2., szombat

Éhségmenet

A Liga Szakszervezetek felszólította az MSZP-t, hogy ne használja fel aktuálpolitikai érdekből a szegényeket, ne gyengítse a szakszervezeti mozgalmat, és maradjon távol azoktól az emberektől, akiken nem segített, amikor megtehette volna.
Csütörtökön indultak útnak az újra életre hívott, Munkát, kenyeret! tiltakozó akció első menetének résztvevői a Baranya megyei Sellyéről Budapestre. Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő a helyszínen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a Közmunkás Szakszervezet, valamint a Munkát, Kenyeret Egyesület szervezésében zajló, az MSZP által támogatott tiltakozással a közmunkások bérének emelését, igazságosabb közteherviselést, a munka törvénykönyve, valamint az elmúlt két évben hozott szociális tárgyú jogszabályok felülvizsgálatát is szeretnék elérni.
Erre reagálva a Liga azt írta az MTI-hez eljuttatott közleményében: az MSZP nemhogy nem segít a szakszervezeteken és a közmunkásokon "kéretlen dörgölőzésével", de kifejezetten ront a helyzetükön. A munkavállalók érdekeinek védelme a független szakszervezetek feladata, és a pártokhoz kötődés sosem térült meg egyiknek sem - állapították meg.
Az MSZP nyolc éven át nem törődött a munkavállalókkal, nem voltak fontosak számára az éhezés szélén álló, legkiszolgáltatottabb rétegek. "Nyakó István most sem törődik velük. Egyszerű választási propagandára használja fel ezeket az embereket" - írták.
A szakszervezeti tömörülés arra is reagált, hogy az MSZP-s politikus korábban cinikusnak nevezte a kormányzat közmunkások üdültetésére kiírt pályázatát, és bírálta, hogy a résztvevőkről fénykép és videofelvétel készülhet. A Liga szerint Nyakó István is csak "azért áll be egy-egy órára az éhségmenetbe", hogy aztán "a választási kampányában majd mutogathassa, ő velük volt". (MTI)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.