2013. február 28., csütörtök

Várnai levél




(a levél az orosz nyelvű Rabocsije Izvésztyijához, az osztályharc alapján álló nemzetközi szemléhez érkezett)


«Kedves Társaink!

Ami történt, nagyszerű: azon bolgárok ezrei, akik már azt hitték, hogy nem is képesek ellenállni a kapitalista rablófosztogatásnak, kimentek az utcákra. A sokkot a decemberi villanyszámlák megérkezése idézte elő, ezeket nagyon sok család egyszerűen képtelen kifizetni, mert a magántársaságok olyan szintre emelték, hogy elérik az elszegényedett lakosság jövedelmének 50 %-át, vagy még többet.

A legfontosabb: a tiltakozók tudatában vannak annak, hogy a politikai rendszer az oka minden bajuknak és elkezdték követelni a villanyszolgáltatás és más privatizált cégek államosítását. A képeken, amiket mellékelek a febr. 17-i várnai tüntetést látjuk, 50 ezer ember ember demonstrált ezzel a jelszóval «államosítás vagy halál!». Követelték Boriszov miniszterelnök lemondását és nemet mondtak pártja, az önkényeskedő GERB hatalmára.  Február 19-én, Vaszil Levszki, a török iga alóli felszabadító nemzeti hősünk emléknapján ismét tömegesen tüntettek az utcákon. Szófiában az Orlov hídon vér folyt ezen a napon, a békés tüntetőkre rátámadt a rendőrség.

Ezeknek az eseményeknek a következtében kényszerült a kormány lemondani. Azonban ezzel sem tudta a követeléseket lecsillapítani, 24-én ismét több tízezren követelték a népi ellenőrzést, az országot ebbe a helyzetbe hozók felelősségrevonását, az ebben részt vevő pártok feloszlatását. A küzdelem folytatódik.

Pártunk, a Bulgárai Munkás-Paraszt Párt  közleményben tudatta: «ezen a télen a nép kifejezte a tőkés rendszer brutalitásával szembeni gyűlöletét. Várna lakosai kimondták, hogy elutasítják a nagy magán monopolcégek megemelt vilanyszámláit, nagygyűléseken követelték, hogy ennek vége legyen és a szolgáltatás állami kézbe kerüljön vissza. A fiatalság ennek az összerőnek a meghatározó ereje, a bolgár fiatalság, amely fölkelt. A dolgok ezután már soha nem lesznek olyanok, mint azelőtt. Megmutatta a világnak, hogy országunk él és élni fog! Köszönjük!  

A követelések majdnem teljességükben jogosak és és legitimek. (A nyilatkozat nem tartja ilyennek bizonyos civilszervezetek kijelenéseit, amelyek a tüntetők nevében beszélve minden párt- és szakszerveti formát elvetnek.)   

Pártunk 20 éve küzd a tőkés rendszer ellen. Teljes mértékben támogatjuk a népi követeléseket, különösen

·         az összes monopolcég államosítását,

·        a peresztrojkát követő időszak hatalmi pártjainak bíróság előtti felelősségrevonását,

·        visszahívást és újraválasztást minden választott funkcióban.

(…) A dolgozók ismét felkeltek jogaikért, kifejezik követeléseiket – és ez ismét vért kívánt. A nemzeti lobogó mellett ki kell tűznünk a dolgozók vörös zászlaját a múlt küzdő nemzedékeinek elméleti és gyakorlati tapasztalatait alkalmazva.»






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.