2013. február 18., hétfő

Nemzetközi információk


 
Nemzetközi információk
Dolgozók és Népek Nemzetközi egyetértése
112.sz. (481) –2013.febr.15.
 
 
Az utolsó percben érkezett:
Nagy megelégedéssel vettük a hírt, Omar Mariko kiszabadult!
 
«A SADI politikai irodája informálja aktivistáit, a mali népet, a nemzeti és nemzetközi közvéleményt, hogy a párt főtitkárát, Dr Oumar MARIKO-t tegnap este szabadon engedték az állambiztonsági szervek, amelyek jan. 11-én hurcolták el az általa elnökölt Orvosok az Egészségért civilszervezet székházából.»
 
A Nemzetközi Egyetértés aktivistái tiltakoztak az eljárás ellen a Mali megszállását irányító francia hatóságoknál.
 
 
ALGÉRIA
 
Részlet a Fraternité!, a Parti des travailleurs d’Algérie (Algériai Dolgozók Pártja) lapjából
 
 
Al-Kaida: made in USA
 
 
A tényt mindenki előtt ismeretes, mégis jellemző, hogy ezt a «nagyon hivatalos» Hillary Clinton asszonynak, az amerikai exkülügyminiszternek nyilvánosan be kellett vallania az amerikai kongresszus előtt!
“Bengaziban az amerikai nagykövet halálában a biztonsági előírások csődje játszott közre, firtatták a kritikák (El Watan, 2013.jan.27.), így Mme Clintonnek védekezésül ki kellett mondania: “Azokat az embereket, akik ellen ma harcolunk, 20 évvel ezelőtt mi kreáltuk,  Emlékezzünk csak.”
Hozzátette, “az Egyesült Államok a pakisztáni titkosszolgálatot bízta meg azzal, hogy mundzsahedineket toborozzon a kabuli kommunista kormány ellen. Abban az időszakban jó befektetésnek bizonyult, végeztünk is a Szovjetunióval.”
Az újság összegzi: “Ha mindenki gyanakodott is az Al-Kaida eredetéről, most már tudjuk is, hogy ez a CIA legitim gyermeke, tehát Made in USA-termék.”
 
“Algéria a ciklon szemében”
 
«A különböző amerikai kormányok, demokraták és republikánusok hosszú ideje próbálkoznak azzal, hogy Algéria saját területén fogadja az Africom (az amerikai irányítású katonai szövetség) csapatait. A tervet az algériai hatóságok mindig elutasították. Ma a mali háborút használja fel Franciaország és az USA arra, hogy nyomást gyakoroljon az országra annak érdekében, vegyen részt a mali intervencióban. Algéria azonban úgy ítéli, hogy a válság belső ügy, a beavatkozás pedig csak megbonyolítja a dolgok rendezését. Az In Amenas gázkitermelő megtámadása szolgáltatta országunk ellen az ürügyet, hogy a túszok kiszabadadítása érdekében idegen csapatok avatkozhassanak be. Így tett volna szert az USA egy katonai bázisra a Szaharában (mely elképesztő gazdagságú természeti kincseket rejt, ahogyan azt az amerikaiak nagyon jól tudják».
 
Németország
Levelezőnk
 
Levél a tarragonai munkástanácskozást kezdeményező spanyol barátainkhoz
 
Berlini tanácskozásunkon spanyol kollégánk, F. Cepeda informált bennünket arról, hogy a német DGB főtitkára, Sommer meghívást kapott jan. 28-án az Európai Szakszervezeti Szövetség fenállásának 40. évfordulójára rendezett madridi ünnepségen felszólalásra.
 
Sommert nem először hívták meg országotokba, hogy bemutassa, hogyan működik a németországi társadalmi együttműködés a szakszervezetek és a munkáltatók között, hogyan kezelik a válságot kormányzati egyezséggel.
 
Sommer Németországban is szolidaritási akciókra hívott a spanyol dolgozók 2012. október 14-i  általános sztrájkja alkalmából az ESZSZ akciónapján. «Szolidaritása» az általános sztrájk elföldeléséből és a költségvetési megszorítások, a munkakerőpiaci reform eltörlésére irányuló követeléseitek temetéséből állt – az «európai szociális partnerség» és az «európai szociális paktum» hirdetésével.
 
Vajon elmondja azt is szakszervezeteitek vezetésének, amit az IG Metall főtitkára, Huber hangoztat?
 
Huber a sajtóban a spanyol dolgozók szemére hányta hosszú harcukat a magasabb bérekért, mivel ezzel elvesztik azok azt a versenyelőnyt, amit a termelés alacsony bérköltsége biztosít. Az általános sztrájk «ostoba volontarizmus» és a dolgozóknak el kellene fogadni «a munkaerőpiaci rugalmasságot», a «nagyobb hajlékonyságot az elbocsátásokban», hogy nőjön a versenyképesség. Mindezt a német modell szerint.
 
Kedves kollégák, a spanyol dolgozóknak tudniuk kell, a szakszervezeti vezetők nem beszélhetnek a német dolgozók nevében. Éppen a német dolgozóknak vannak a «német modellel» a legroszabb tapasztalataik.
 
A szakszervezeti vezetők asszisztáltak a Schröder-Agenda politikájához annak összes szigorítási diktátumával, strukturális reformjával (szociális védelem, munkaerőpiac) csak szociális intézkedéseket reklamálva – az elkerülhetetlen verseny nevében. A munkáltatókkal való szociális partnerségben, ebben az együttes kormány-munkáltatói-szakszervezeti gondozásban csak a «társadalmilag elfogadhatók mérték», ennyi volt a követelés a költségvetési megszorítások, nagy országos kollektív szerződések, a munkahelyek tönkretétele, a munkával kapcsolat általános deregularizáció közepette.
 
A német dolgozók pedig történelmi vivmányaik, kollektív jogaik és garanciáik elvesztésével fizettek ezért a politikáért.
 
Mindkettőnk szomszédjánál, Franciaországban a «szocialista» köztársasági elnök most lépett arra az útra, hogy a trojka nyomására a schröderi Agendát kezdi alkalmazni. «Történelmi kompromisszummal» akarja kötni a szakszervezeteket olyan szöveségre, amelyben azok a munkáltatókkal és a kormánnyal együtt a munkaerőpiacot teszik rugalmassá megkönnyítve az elbocsátásokat és az időszakos munkát.
 
De két szakszervezeti tömörülés, a FO és a CGT elutasította a szövetséget, nem írta alá.
 
A harcoló dolgozók és szakszervezetek nekik adnak igazat. Ők is, mi is, támaszkodni tudunk erre az elutasításra küzdelmünkben a szakszervezetek függetlenségének védelmére.
 
Berlini tanácskozásunk a dolgozók olyan kezdődő mozgalmáról tanuskodik, amelyben vissza akarják szerezni maguknak szakszervezetüket, mint harci szervezeti eszközt a diktátumok ellen, amelyek évről évre élesebben, szigorúbban mérséklik a béreket, növelik a prekaritást, könnyítik az elbocsátást  a verseny nevében.
 
Aláhúzzuk, hogy az Agenda politikája elleni küzdelem nem mehet anélkül, hogy párhuzamosan ne küzdjünk az európai szerződések és a trojka ellen, amelyek ma ennek a politikának a súlyosbítását követelik.
 
Ennek a küzdelemnek a központjában állnak szervezeteink, a szakszevezetekt függetlensége.
 
USA
 
Levelezőnk
 
Emergency Labor Network
 
Munkahelyek, nyugdíjak, munkásjogok, szociális háló, Medicare és Medicaid, a béke és az igazság
 
emergencylabor@aol.com
www.laborfightback.org
 
Nyílt levél az ellenállás megerősítésére szolgáló tanácskozás tartásáért a Rutgers egyetemen május 10-12-én a wisconsini és dél-karolinai szakszervezeti mozgalom támogatásával.
 
A kezdeményezést üdvözli az Emergency Labor Network, amely alaptevékenységében állandóan felveti a szakszervezeti függetlenség kérdését, vagyis azt, hogy azoknak szakítaniuk kell a Demokrata Párttal a dolgozói érdekvédelem ellátásához. Meggyőződésünk, hogy a nyílt levél meg is fogalmazza ennek szükségszerűségét. A tanácskozás arra hív, hogy a leginkább megfelelő formájú stratégiáról szóló vita serkentse a szakszervezeti küzdelmet. Minden szakszervezethez szól, annyi delegálttal, amennyit csak akarnak. Mi is felkérjük az aktivistákat, kérjék szervezetük támogatását és vegyenek részt.
A szervezők tel.száma: 973 944 8975, mailcíme: conference@laborfightback.org, postacíme:Labor Fightback Conference, P.O. Box 187, Flanders, NJ 07836]
 
Nyílt levél a szakszervezeti aktivistákhoz
 
A szakszervezeti mozgalom nehézségekkel küzd, ezért találkozót kezdeményezünk máj. 10-12-re a Rutgers egyetemen (New Brunswick, New Jersey). Aluírottak kérjük részvételeteket, mivel döntő kérdést kell megbeszélnünk: «Milyen stratégia teszi lehetővé a szakszervezeti mozgalom számára, hogy a munkáltatók támadásával szemben harca ereményesebb és hatékonyabb legyen?»
 
Michiganben és Indianában életbelépett a «munkához való jog» törvénye, amely a köztisztviselők kollektív szerződéseit likvidálja és a nyugdíjakat támadja. A nagyvállalatok követelték ki, amelyek már eddig is gigantikus hasznot zsebeltek be, óriási kedvezmények és elbocsátások, a járadékok csökkentése és a szigorítások  árán az egész országban. 25 millió teljes vagy részmunkanélkülivel jár, és nincs még vége.
 
A következő hónapokban drasztikus csapások érik a nyugdíj- és betegbiztosítási rendszert, a legrászorultabbak Social Security, Medicare és Medicaid szisztémáját, ami 90 millió ember életét érint.
 
A szakszervezeti mozgalom – a munkásosztály egésze – súlyos helyzetbe került, de minden remény még nem veszett el.
 
Wisconsin több mint 100 ezer dolgozójára támaszkodunk, Capitolium-foglaló mozgalmára, a pedagógussztrájkból indult ohioi szakszervezeti győzelemre, a nyugati parti dokkerek győztes küzdelmére, a Walmart dolgozóinak bérharcára, a gyorséttermek alkalmazottjaiéra élhető bérért és alapvető emberi jogokért, közöttük a szakszervezeti képviselet jogáért.
 
A Rutgers-tanácskozás célja annak vizsgálata, milyen hatékony és független eszközökkel rendelkeznek szakszervezeti aktivistáink ahhoz, hogy egyesült fronton minden amerikainak munkát követeljenek, a szociális háló kiterjesztését ezen az alapon: semmiféle költségvetési megnyirbálást, semmiféle megosztott áldozatot, Medicare-t mindenkinek, biztos nyugdíjakat és a háborús költségeknek az emberi szükségletekre fordítását.
 
Határozottan meg vagyunk győződve arról, kampányt kell folytatni a szervezetek létezéséért Délen, el kell érni a szakszervezetellenes intézkedések visszavonását, különösen a Taft-Hartley-tövényt. Üdvözöljük a Déli Dolgozók Gyűlését, amely a közelmúltban az észak-karolinai Charlotte-ban többszáz szervezett és szervezetlen dolgozót fogott össze ebből a szempontból.
 
Azt gondoljunk, hogy a küzdelem a népi szakszervezeti mozgalom egységének kérdésére összpontosul. Egy ilyen szövetség kovácsolása a győzelem kulcsa. A chicagoi pedagógusok példaként szolgálnak. A Rutgers-tanácskozás segítség lesz az ilyen szövetségek létrehozásában helyi és országos szinten.
 
Ilyen szövetségben képesek leszünk széles mobilizációra, és csak mi gyakorolhatunk nyomást. Ha arra 90 millió személyre gondolunk, akik a Social Security, Medicare és Medicaid programoktól függ, ez nem csak lehetséges, hanem szükséges is.
 
A Rutgersen megvitathatjuk eszközeinket. Beszélhetünk politikusainkról, akik a dolgozók óriási többsége képviselete helyett a munkáltatókhoz dörgölődznek, akik ránk támaszkodtak, de elárulták bizalmunkat. Megvitathatjuk, hogyan harcolhatunk követeléseink eléréséért. Itt az ideje, hogy az üzemi, vállalati szakszervezeti mozgalom függetlenségéért induljunk harcba. Harcolnunk kell az utcán és politikai színtéren, független helyi jelöltekkel, olyan program bemutatásával, amely a nagy többség érdekeit tükrözi.
Gyertek el a Rutgersbe!
 
Üdvözlettel:
 
Ken Riley, az  AFL-CIO délkarolinai elnöke; Donna Dewitt, az AFL-CIO délkarolinai nyugdíjan elnöke; Kevin Gundlach, a Confédération South Central Federation of Labor du Wisconsin elnöke; Charity Schmidt, a Teachers Assistants Association (TAA) pedagógus egyetemi szakszervezet társelnöke, Wisconsin-Madison, a South Central tömörülés végrehajtó bizottsági tagja, Wisconsin.
 
Oroszország
 
 
«Optimalizáció» felül, önszerveződés alul
 
Rabocsije Izvesztija n°32,  2013, febr.
Orosz nyelvű nemzetközi osztályharcos szemle
 
Az iskolák, egyetemek, kórházak, bölcsődék és más szociális intézmények Oroszországban nagyon rossz időknek néznek elébe. Az állami Duma 2012 végén új törvényt fogadott el az oktatásról. A hosszú vita és számos tiltakozás ellenére, a pedagógus szakszervezet és a szülők egyesületei módosító indítványait elvetették.
 
Ennek a törvénynek a konzekvenciái az előrelátottnál gyorsabban jelentkeztek.
 
2012. dec. 30-án a kormány a következő hat évre szóló oktatási politika menetrendjét jóváhagyta. Az oktatási dolgozók számára a munkaintenzitás növelését és a pedagógusok látszámcsökkentését írja elő.
 
2018-ig a pedagógusok számát 7,6 %-kal kell csökkenteni, az egyetemi tanárokét 44 %-kal! Ennek következtében a megmaradottak munkaintenzitásának a középfokú oktatásban 19,3 %-kal kell nőnie, az egyetemeken 28 %-kal.
 
A kormány másik «karácsonyi ajándéka» a fizetős orvosi szolgáltatások új szabályainak bevezetése. Ez a szféra már széles körben bevezetett, bizonyos városokban még a sürgősségért is részben fizetni kell illetve teljes mértékben privatizálták.
 
Ezt a politikát hívják a szociális és közszolgáltatások «optimalizációjának», vagy «fúzió és felszívódás»-nak, ez vezet a legjobb iskolák és specializálódott klinikák tönkretételéhez.  A egyetemek között persze nem találunk kereskedelmi magániskolákat, hanem csak «a piac szempontjából nem rentábilisakat», vagyis az orosz pedagógiai intézmények szinte teljességét.
 
A kormány «reformjainak» egyetlen pozitívumai, hogy felbolygatta a közszféra alkalmazottait, azokat saját maguk megszervezésére bátorítja.
 
A már létező független «Pedagógus» szakszervezettel együttműködve, az azzal szoros kapcsolatban álló 2012 decemberében megalakult «Akció» egészségügyi szakszervezet és az «Egyetemi szolidaritás»  felsőoktatási szakszervezet konzultatív tanácskozást tart 2013 február-márciusában.
 
Ezeknek az új szakszervezeteknek nem csak az a feladatuk, hogy az orvosok, pedagógusok társadalmi jogait védjék, hanem az is, hogy a kormány szociálpolitikájának egészével szembeszálljanak. Ezt annyit jelent, hogy előbb-utóbb találkozni fognak a politikai felelősség kérdésével is.
 
 
Mihail Volskov
 
TUNÉZIA
 
 
A Sawt Al Oummal szerkesztőségének üzenete
Chokri Belaid meggyilkolását követően
 
«Kezüket szakszervezeti csoportjainkra és helyiségeinkre emelték, aktivistáinkra támadtak a M’hammed-Ali téren, és a demokratákra és szervezeteikre mért számos terrorista provokáció után végeztek elvtársunkkal, Chokri Belaiddal.
 
Ezzel a gyalázatos bűncselekménnyel véget akarnak vetni a demokráciának, elhallgattatni mindenkit, aki forradalmunkat védi.
 
Szavunkat felemeljünk, egységben követeljük a milíciák betiltását, hogy országunk ne lehessen összeesküvések színtere.
 
Őrizzük  Chokri Belaïd emlékét.»
 
 
Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com
 
Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738 Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.