2013. február 19., kedd

Közmunka, s más semmi!?



Sajnálatos módon közmunka mellett csak alkalmi munka vállalható, amely legfeljebb csak hét végén valósítható meg, ugyanis a közcélú munkában már ledolgoztál hat órát egy nap (ki foglalkoztatna a magyar valóságban délután kettő órától valakit, mikor addigra a munkanap java része eltelt?). Ennyi és más semmi – így foglalható össze a közfoglalkoztatásban dolgozó ember bére. Az élelem bére vagy inkább éhe. Mert ebből a fizetésből nem laksz jól, a rezsi költségeit is fizetned kell, valamint rossz esetben ebből nyögöd gyógyszereid árát is.

Saját tapasztalatom mondom el dióhéjban összefoglalva. Két lehetőségem is adódott volna az elmúlt időszakban, hogy közcélú munka mellett legálisan munkát vállalhassak a hat órás munkavégzésem mellett. Nosza, első alkalommal nekiveselkedtem, hogy hű de jó, mert a hat óra mellett még belefér még négy. A napi tíz órát meg sem kottyan egy negyven éves, ereje teljében lévő férfiembernek. Node csalódnom kellett. Először érdeklődtem mindenféle létező fórumon (szakszervezet, könyvelő stb.), végül a munkaügyi kirendeltségen ért a hideg zuhany. Sajnos közcélú foglalkoztatás esetén nem lehet még négy órában (kevesebb munkaidőben sem) munkát vállalni (hiába fizetnék be utána a járulékokat és az adókat). A hideg zuhany leforrázott teljesen. Emésztettem, emésztettem és csak bosszankodtam, hogy miért nem jó az államnak, ha plusz adó- és járulékbevétele származhat egy individuum után. Nem jöttem rá. Nem tudtam megfejteni és értelmét sem láttam. Úgy tűnik az államnak nem jó, ha valaki tisztességes és tisztességesen adózna. No comment. Lassan megrágtam, majd megemésztettem a helyzetem.

Két hónappal később akadt volna újabb hivatalos munkám a közcélú foglalkoztatás mellett megbízási díjjal. Megörültem az ajánlatnak. Aztán belém fészkelte magát a kisördög, az a gondolat: Mi van ha mégsem lehet?  Törtem a fejem egész délután, gondolkodtam este, éjjel forgolódtam az ágyamban. Megszületett a megoldás. Délelőtt felhívtam a munkaügyi kirendeltséget ismételten, hogy ne fussak további felesleges köröket. Előálltam hát a farbával, hogy bizony akadna egy újabb munkalehetőség. Most megbízási szerződéssel. Gyorsan lehűtöttek megint. Kijózanítóan hatott. Újra megrágtam, újra megemésztettem. Rájöttem, hogy a közcélú munkából nincs kiút, az egy ördögi kör. Ha bekerülsz a közcélú munka mókuskerekébe, akkor benne is ragadsz. A mókuskereked pedig csak taposod napról napra, hónapról hónapra, évről évre. Csupán két kérdésem merült fel bennem megvalósulatlan munkavállalásaimról. Hol is van akkor hazánkban a munkának becsülete? Hol van itt munka alapú társadalom és gazdaság?

Mindezek után az utolsó szó jogán két lehetőség merül fel bennem ebben a kilátások és szolidaritás nélküli társadalomban: vagy tisztességesen éhen halok, vagy megeszem a fekete levest.

                                                                                                                                                                                     Albert Iván

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.