2013. február 2., szombat

"Heti 20-30 oktatót bocsátunk el"


 


Jelenti a HVG. Van, ahol már megkezdődtek az elbocsátások a felsőoktatást érintő megszorítások miatt, máshol a csoportos létszámleépítés előkészítése zajlik. Van, ahol a dologi kiadások 80 százalékos csökkentését írták elő, egy budapesti intézményben ingyenmunkára kértek fel kollégákat.
Az egyetemek anyagi helyzete jelentős megszorításokat tesz szükségessé, leépítések és «szervezeti átalakítások» várhatóak szinte mindenütt, mivel az állami támogatás jelentősen csökkent.
 
"A szakmai munka ellehetetlenülhet, és az oktatás és a kutatómunka, akkreditált képzési programok kerülhetnek veszélybe, hiszen nem tudjuk a vállalt feltételeket teljesíteni, oktatók sora kerülhet olyan helyzetbe, hogy szerződéses oktatási-kutatási kötelezettségvállalásait a megváltozott körülmények folytán nem tudja betartani”- tiltakozik a drasztikus megszorítások miatt Oktatói Hálózat és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete. A harmadával csökkenteni tervezett bérköltség nem tartalmazza a nyugdíjazásokat, ami körül egyelőre ugyanúgy nagy a káosz, mint sok más kérdésben, nem világos, mikor kellene nyugdíjba vonulniuk a felsőoktatás dolgozóinak.
„Hetente húszasával-harmincasával írjuk alá az elbocsátásokat. A létünkért küzdünk...” – mondta egy nagy fővárosi egyetem vezetője. Az eddig minimális díjazásért dolgozó óraadókkal közölték: idéntől már semmit nem tudnak fizetni nekik.
 
A felsőoktatás támogatását a Széll Kálmán-terv 2.0 értelmében – a korábban zárolt összegeken túl – idén 26 milliárd forinttal vágták meg. Arra, hogy ezt a pénzt visszapótolják, szóbeli ígéret van. Ráadásul az is arról szól, hogy majd a nyárra, nyár végére történik meg a pótlás. Az intézményeknek viszont úgy kell majd sokkal több hallgatót fogadniuk, hogy egyelőre fogalmuk sincs a finanszírozásról.
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete vezetője szerint ezért sok intézmény egyelőre kivár, hogy valóban lesz-e garancia a közeljövőben a források visszapótlására, de közben készítik elő a saját megszorítási terveiket arra az esetre, ha ez mégsem teljesül. Ebben a helyzetben ül össze csütörtökön délben a Felsőoktatási Kerekasztal, várhatóan nem a legjobb hangulatban. Már csak azért sem, mert az eddigi kormány-felsőoktatási szereplők tárgyalásokra rálátó egyik forrásunk szerint a keddi találkozó sem volt baráti hangvételű: a miniszter ugyanis „nehezen viselte a Rektori Konferencia korábbi kritikus nyilatkozatait a felsőoktatási megszorításokkal kapcsolatban”.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.