2013. február 21., csütörtök

Erkölcstanarak...


Február 20-án, szerdán, az MTI-vel több szülői szervezet közölte, hogy a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének (MSZOE) megfogalmazott javaslata nem tekinthető valamennyi szülő álláspontjának. Elutasítanak minden olyan nyilvános, diszkriminatív megnyilvánulást, amely akár a diákok, akár a tanárok emberi jogait sértik – emelte ki közleményében az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete, a Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesület, valamint a Szülői Hálózat.
 
Ugyan ezen a napon, az ATV Egyenes beszéd című műsorában Keszei Sándor, az MSZOE elnöke visszavonta az erkölcstan oktatásáról szóló ajánlását. A feddhetetlen életmódot folytató pedagógusokról szóló állásfoglalás eredetileg olyan tanárokat tartott alkalmasnak az erkölcstan oktatására, akik: példás családi életet élnek, nem elváltak, nem élnek élettársi kapcsolatban és legalább egy, házasságban született gyermeket nevelnek (vagy örökbe fogadtak), valamint akiknek nincsenek káros szenvedélyei, nem dohányoznak, nem alkoholizálnak, "akik mentesek a szexuális aberrációktól", és otthonukban sem néznek szexfilmeket.
 
Az interjúban az elnök elmondta, hogy ő személy szerint nem taníthatna erkölcstant, mert ezeknek a kritériumoknak nem felel meg. A műsorvezető kérdéseire megjegyezte, hogy állásfoglalásukat jogszabályok, illetve a hozzájuk érkezett szülői panaszok alapján állították össze, így nem érti a felháborodást. Az iskolaigazgató szexfilmet néz az irodájában, a tanár iskola után sztriptíz táncos. Ilyen és ehhez hasonló példákat hozott fel Keszei Sándor a szülői panaszokra, amelyek gerincét alkották az MSZOE erkölcstan-oktatásról szóló ajánlásának A családvédelmi törvényre is hivatkozott, amely szerint a "család csak az, amelyben egy férfi és egy nő házasságból született gyermek van".
 
A műsorvezető – Kálmán Olga – kérdései és megjegyzései szemmel láthatóan kínos helyzetbe hozták az elnököt. A kegyelemdöfés az a felvetés volt, miszerint: miért nem taníthatja az erkölcstant az a pedagógus, akinek orvosi okok miatt nem lehet gyermeke? Keszei Sándor kifogyott a magyarázatokból és váratlanul azt mondta: "nagyot hibáztunk és visszaszívjuk az egészet". Bár véleménye szerint többen támogatták az általuk megfogalmazottakat, a sajtóvélemények és, a műsorban felhozott érvek hatására visszavonja az egyesület állásfoglalását.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.