2013. február 24., vasárnap

Változtassuk meg a rendszert

Változtassuk meg a rendszert (2013. február 20.)
levitzta logo1
 
A Bolgár Baloldal Párt politikai nyilatkozata
 
Országunk gyökeresen új politikai helyzetbe került:
 
• az emberek felkeltek a multinacionális vállalatok ellen;
 
• az emberek felkeltek a GERB-kormány ellen;
 
• az emberek egyre jobban értik, hogy a problémát nem egy párt, nem egy ember okozza, hanem a rendszer maga a probléma;
 
• a ma jelmondata: Nemet a kapitalizmusra! Nemet azokra, akik a népet kifosztották! Nemet az átmenet pártjaira!
 
• ma már azok is értik, akik Bulgáriát kirabolták és az országot 23 éven át kormányozták, hogy a nép elégedetlensége közvetlenül érinti az érdekeiket. Hogy magukat mentsék, megdöntik Bojko Boriszov kormányát is. A gyűlölt Gyankov visszalépése a mentőakciójuk kezdete csak. És ha hagyjuk, találnak maguknak egy új hőst és megmentőt.
 
A Bolgár Szocialista Párt magas lóra tett, amikor baloldali fordulatot hirdetett meg, de közben elfelejtette, hogy nem volt olyan párt, amely nálánál jobboldalibb politikát folytatott volna az elmúlt két évtizedben; elfelejtette, hogy abból az ígéretéből, hogy „a földet azoknak adja, akik azt megművelik”, semmi sem maradt; elfelejtette, hogy Bulgária szinte teljes kifosztásával járó átfogó privatizációs törvény az ő törvényük volt; elfelejtette az egykulcsos adót és egészen elfelejtette a földdel és a birtokkal művelt swap-üzleteket. Ahelyett, hogy ezért bocsánatot kérne, elnöke jelentkezik: „Átvesszük a hatalmat!”
 
A második számú megmentő, Kuneva asszony azt felejtette el, hogy európai biztosként hivatali ideje alatt a fogyasztók megvédése helyett az üzleti szféra védelmezőjének bizonyult.
 
Nem zárhatjuk ki, hogy jelentkezik egy új hős és megmentő. Ha ismét hinni fogunk neki, ha ismét nem értjük meg, hogy valójában ugyanazok az emberek kormányoznak bennünket, mivel a színpadon lévők mind csak bábok. Nos, akkor magunkra vessünk.
 
Mi, a Bolgár Baloldal Pártja felhívunk inkább titeket: Változtassuk meg a jövőt! Űzzük el az átmenet pártjait! Űzzük el a hamis prófétákat! Mondjunk nemet a hamis képviseleti demokráciára, s mondjunk igent a népi demokráciára!
 
A baloldali terv Bulgária, Európa és a világ terve!
 
A Bolgár Baloldal Pártjának elnöksége
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.