2013. február 11., hétfő

Magyar sikersztori


 

- A Fidesz szerint szó sem esett a frakcióülésen Matolcsy György jegybankelnöki kinevezéséről. “Az eltelt közel három év alatt a magyar gazdaságpolitika óriási sikert ért el, mert csökkenő pályára állította az államadósságot, mérsékelte az országadósságot, tartósan 3% alá vitte le az államháztartás hiányát, foglalkoztatási fordulatot hozott, megállította a születésszám csökkenését és megőrizte a folyó fizetési mérleg pozitív egyenlegét. Ha az elmúlt 30 évben bármikor találnak ilyen pozitív fordulatot a magyar gazdaságban, akkor kérjük, azonnal szóljanak!” - az NGM így reagált a Matolcsy György jegybankelnökségével kapcsolatos “spekulációkra”. – A Moody’s továbbra is bóvliban tarja Magyarországot, ráadásul negatív kilátással.
- 12,5 milliárd forintot nyert egy húszmilliárdos keretösszegű pályázaton öt kft, melyet mind ugyanaznap alapítottak, ugyanazon a címen vannak bejegyezve, és nem meglepő módon a tulajdonosi összetételükben is van kapcsolódás. –   Januárban 2401 cég szűnt meg Magyarországon, 61 százalékkal több, mint amennyit a megelőző év azonos időszakában töröltek a cégbíróságok. Ezzel biztossá vált, hogy a cégtörlések rendkívül magas növekedése nem átmeneti jelenség, hanem trendszerű változás.
- A Magyarország részére jutó felzárkóztatási támogatás kerete 2,2 milliárd euróval kevesebb, mint az előző hét évben, de a kormàny ujjong.  A veszteségből el lehetne látni Pest megye teljes fejlesztési szükségleteit.
- Február elején máris módosítani kell a 2013-as költségvetést az E.on gáztározóinak, valamint gázkereskedő cégének a megvásárlása miatt. A vevő a Magyar Villamos Művek, de az állam készfizetői kezességet vállal, amennyiben az MVM szeptember 30-ig nem fizeti ki a vételárat.Az államháztartás központi alrendszerének januári hiánya kis mértékben, de mínuszos volt, amit utoljára 2011-ben, azt megelőzően pedig 2008-ban produkált az egyenleg.   

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.