Mali és háttere

Kokain karaván a Szahelben

 

Írta Anne Frintz,

újságíró, Dakar (Szenegal)

 

     2009 novemberében egy Venezuelából indult Boeing 727 Tarkintban landolt, egy Gao-tól közeli helyiségben, Mali észak-keleti térségében. Hét vagy kilenc tonna kokaint szállított, ezt sosem találták meg. Kirakodása, majd elvétett indulása nyomán, a gép kigyulladt. A nyomozás során kiderült, hogy a megrendelők közt egy libanoni család és az angolai gyémántkereskedésben meggazdagodott mauritániai üzletember szerepelt.

     Hogyan lehet, hogy egy ilyen nagy gép, de ennél szerényebb repülők is, és a kokain ilyen tételei simán utazhattak egy, ugyan sivatagi vidéken, de hát mégiscsak lakott és hivatalosan adminisztrált területen? Egy francia Szahel-specialista politikus, aki nem kívánta felfedni a nevét, jelezte, hogy az ügyben szerepel egy miniszter, a hadsereg és a felderítés néhány magasrangú, a volt mali elnök, Amadou Tournani Touré (ATT) embere, valamint néhány az ország északi részéből származó képviselő. „Ez érzékeny ügy. A hatalom központját érinti – jegyzi meg informátorunk. ATT uralkodása végén, az üzlethez kötődő magasrangú mali hadsereg- és felderítő tisztek már teljesen lejáratták magukat. Ez volt az egyik oka annak, hogy a 2012 márciusi puccsban katonák és alacsony beosztású tisztek is résztvettek. A magasrangban lévők olyan gépkocsi parkkal rendelkeztek, amelyet  nem tudtak volna kifizetni, ha a hadsereg teljes költségvetését is elsíbolják.”

     „Az ilyen üzletelések hatalmas haszonnal járnak: segítik a választásokat, ingatlanok vásárlását az összegek kifehérítésével… Számos politikus lepaktált a csempészekkel. Ha valamely katonatiszt túlbuzgólkodott és leállított egy szállítmányt, kapott egy főnöki telefont, engedjék át paranccsal. Ez történt a Guinea-i határon, Ousmane Conté, a guineai elnök fia idején, akit drogcsempészet miatt tartóztattak le – meséli a szakember, aki sűrűn jár a Szahelbe. ATT szemet hunyt, hagyta a dolgokat rohadni. A mali volt Nyugat Afrika egyik legkorruptabb rendszere.”  

     Simon Julien[ii], a Szahel francia kutatója, részletesen leírta, milyen éles konkurencia-harcot folytattak 2012 előtt Észak Mali-ban egyes a javadalmazásban részesülő népességek, és a többiek, akik ettől el voltak zárva. Azzal, hogy a kábítószer-kereskedelem pénzéből gálánsan lepénzeltek egyes az ifogha tuaregekkel szembenálló csoportokat, a rendszer remélte, hogy elfojthatja a tuareg-lázadásokat. De a számítás rossz volt. A Líbiából özönlő fegyverek és iszlámista harcosok tömege felgyorsította Mali szakadását. Nem szabad lebecsülni a kábítószer-kereskedelem súlyát az egész régió stabilitásának felborulásában.

     Lagos-ban, Nigéria fővárosában, 2011 júniusában számolták fel az amfetamin és metanfetamin elsőszámú illegális gyártólaboratóriumát. Zöld-fokon, ugyanez év októberében, másfél tonna kokaint foglaltak le Santiago szigete egyik strandján. 2010 júniusában két tonna fehérport fedeztek fel egy Gambia-i garnélarák halászati raktárban. 2011 áprilisában, Cotonou-ban 202 kiló heroint foglaltak le egy Pakisztánból érkezett, valószínűleg Nigériának szánt konténerben. Az egyetlen helyben termesztett illegális drognövény, a marihuána a legelterjettebb ugyan, de csupán helyi fogyasztásra szánják. A szintetikus drogokat, a kokaint és a heroint távolabbi piacoknak, Európának, Japánnak, sőt Kínának szánják.

     2004 óta, Nyugat Afrika a kokain kereskedelmének, tárolásának és elosztásának jelentős bázisává lett. Adataink szerint az európai piac fogyasztásának nyolcadát, negyedét látja el: 2009-ben 21 tonnával vett részt a 129 tonna összforgalomból, az ONUDC (az ENSZ kábítószer és bűnözés elleni Irodája) szerint. A termelő országok és a végső felvevők földrajzi közelsége, az olcsó logisztika és munkaerő, az ellenőrzés, a büntető és törvényi rendszer gyengesége, az általános és olcsó korrupció, a felelősségre vonás teljes hiánya következtében: ez a térség olyan komparatív előnyökkel szolgál a nemzetközi drogkereskedők számára, amelyekkel nem lehet versenyezni.

     Félúton Dél-Amerika és Európa között, ez az újdonsült „raktár” befogadja Kolumbia, Peru és Bolívia, a világ legnagyobb termelőinek és gyártóinak a termékeit. És lehetővé teszi Európa, a Föld második legnagyobb kokainfogyasztó piacának az ellátását (ez kb. 33 milliárd dollárt jelentett 2012-ben, azaz 4 milliárddal kevesebbet a legzaftosabb, az Észak-Amerikai piacnál). A kokain ma a második leginkább fogyasztott kábítószer Európában, a marihuána után, 4,1 millió fogyasztóval 2008-ban, az európai lakosság valamivel kevesebb mint 1 %-ával.

     Több nemzetközi szervezet, a többi közt a már idézett ONUDC és a Kábítószer kereskedelem ellenőrzésének nemzetközi Szervezete (az OICS), ezt a virágzó kereskedelmet Nyugat Afrika destabilizálódásának jelentős tényezőjeként közelíti meg. A gazdasági válság és az IFM által kikényszerített politikák tovább fokozták a régió kormányai többsége legitimitásának hiányát. Itt pénzzel mindent meg lehetett vásárolni, még mielőtt a kokainnak az árnyéka megjelent volna. Az óriási pénzeket forgató nemzetközi bűnözők betelepedése tovább súlyosbította a helyzetet.

     „A szervezett transznacionális bűnözésnek van egy kereskedelmi vonzata: azt keresi, ami a legnagyobb hozamot biztosítja a legkisebb rizikóval. Az üzérkedők megkeresik a legkedvezőbb útvonalakat: azokat, amelyeken befolyásuk eszközei – a halálos fenyegetésektől a gyilkosságokig – és persze a korrupció lehetővé teszi szabad utazgatásukat”, magarázza a helyzetet Pierre Lapaque, az ONUDC nyugat-afrikai igazgatója. Értékénél fogva a kokainkereskedés hasonló nagyságrendű a kőolaj- és a fegyverkereskedelemmel – ugyanakkor ez egyike a legrentábiliseknek. 2012-ben tekintélyes a súlya a régióban: 900 millió euro haszonnal járt, amiből 400-at helyben fehérítenek ki és költenek el…mégpedig nem több, mint kb. harminc tonna kokainért, a Dakar-ban, Szenegal-ban székelő ONUDC- iroda szerint. Összehansonlításul: ugyanebben az évben, a fontos tranzit szerepet játszó Bissau-Guinea költségvetése nem volt több 177 millió euronál.

     A kokain azon termékek közt szerepel, amelyek a legnagyobb hozzáadott értéket fialják: kilóját 2-3 000 euroért vásárolják a termelő zónákban, de már 10 000-t ér az Atlanti Oceán afrikai partjain található városokban, 12 000-t a Szahel fővárosaiban, 18 000-et, 20 000-et Észak-Afrika városaiban, és 30 000-et, 45 000-et Európa nagyvárosaiban – jelzi az imént idézett francia Szahel-specialista. Ezek az árak a nagybani piaci árak, és olyan termékről van szó, amelynek tisztasága egyre csökken hosszú útja során.

     A rendőrség, a vámhatóság és a nyugat-afrikai bíróságok számára a drogkereskedelemmel folytatott küzdelem úgyszólván lehetetlen: végtelenül mély a szakadék ezen intézmények eszközei és a kereskedők hálózatainak lehetőségei közt. Néha az is előfordul, hogy a bissau-gineai rendőrségnek még arra sem futja, hogy azt a kevés járőrkocsiját benzínnel feltöltse… Ami a legelszántabb akaratot is lenulláza. Annál is inkább, mivel a bűnöző csoportok széleskörű etnikai vagy kulturális hálózatokra, adott esetben diaszpórákra (például nigériaiakra) tudnak támaszkodni, nyelvi közösségekre, vagy legalábbis érdekközösségekre. Igen gyakran, egy tucatnyi pasas összefog egy, két vagy három „vállalkozásra”, majd szétválnak, ismét találkoznak… netán megölik egymást.

     A kábítószer útjai kacskaringósak, épp olyan változatosak és sokfélék, mint exportőrjei, importőrjei, közvetítői és „aprómunkásai”. Mindenféle útvonal, eljárás működik itt, egymásra épülnek, összegződnek a nagyobb hatékonyság és rentabilitás érdekében. Hosszú láncolat ez. Dél-Amerikától Európáig, Afrikán át – ugyanaz a kokain-csomag repülőn, gépkocsin, hajón utazhat. Mivel a tengerszállítás a legelterjedtebb e világon, ez lesz többnyire a kokain útja is Latin-Amerika és Afrika között. „Az utóbbi két, három évben mindtöbb gép landol Nyugat- Afrikában elhagyatott reptereken, vagy ledobják terhüket alacsonyan szállva. A küldeményt azután összeszedik beszervezett csoportok. Ugyanakkor nem maradt abba a tengeri út, vagy „hordozók”, „futárok” alkalmazása. 2006-2008-ban, a halászhajók voltak a kedvencek. Manapság, a konténereket veszik igénybe.” – számol be nekünk Lapaque úr.

     A legrövidebb út Dél-Amerikából Afrikába az Atlanti Óceánon át a 10. szélességi fokot követi, egy „szalagot” a tengeren, amelyet naponta ezer és ezer teherhajó, halászhajó követ, vitorlások, netán turistahajók. Az európai és amerikai biztonsági erők, amelyek nagy fogásokra tettek itt nem egyszer szert, ezt „Highway 10”-nek, 10-es sztrádának nevezték el.

     A kokaint rejtő konténereket többek közt Lagos, vagy a Togo-i Lomé nemzetközi kereskedelmi kikötőibe szállítják. A halászhajók pedig átrakják szállítmányaikat tengeri go fast-okra és go slow-okra, gyors naszádokra, csónakokra, vitorlásokra, amelyek ritkán látogatott partokon, mangróvokon állnak le, Nyugat-Afrika jól szabdalt atlanti óceáni partjain.

     A „futárok”, az „öszvérek”, ahogy nevezik őket, a nigériai drogkereskedők kedvencei, magukkal, bőröndjeikben, ruházatuk vagy parókájuk alatt…vagy gyomrukban szállítanak kokaint, kisebb csomagokban vagy kapszulákban. Ezek a „futárok” rendszerint a térség nemzetközi repterein, Dakarban vagy a Mali fővárosban, Bamako-ban szállnak le. A kéthajtóműves repülők alkalmi vagy elhagyott reptereken szállnak le – mint például észak-Maliban vagy Bissau Guineában -, de akár hivatalos kifutókon.

     Tiszta kokain, vágott, cipó formában, ballonban, poralakban, vagy folyadékként, letéve a padlóra egy sporttáskában, kiszállásra készen, netán fagyasztott halakban – a drog rejtekhelye, csomagolása, formája az utazástól függően alakul.

     Elraktározva, és többnyire újrafeldolgozva, a Nyugat-Afrikában átvett por irányt vesz az európai piacokra, követve a többi közt a Szahel, a Szahara útvonalait, Mauritániából, Mali-ból, Niger-ből és Csád-ból Líbia és Egyiptom felé. Még a marrokkói hasis is ezt az ősi útvonalat veszi igénybe. Olyannyira, hogy egyes Tubuk – a Kelet-Szahel állattartó, félnomád etnikum fiatal zsoldosai, akik Líbiából tértek vissza fegyverrel és valutával felszerelkedve – nem restek leállítani a sivatagot átszelő jólfelszerelt négykerék-meghajtású gépkocsi konvojokat. Amikor sikerrel járnak, megosztják maguk közt az árut és a keresetet, saját a drog értékesítésével foglalkozó hálózataikon keresztül: „Mindegyikük a hozott szerint részesül az üzletben: egy személynek egy részhez van joga; egy ember és egy puska két részt kap;egy gépkocsi tíz embert ér, tehát tíz részt, stb. Egy nehéz fegyver meghatározott részesedést jelent szintén”- mondja nekünk egy, nevét adni nem kívánó nigériai politikus.[iii]

     Mi lett a következménye annak, hogy Észak-Mali-ba telepedtek le olyan csoportok, mint a Mujao (Mozgalom az uralomért és a dzsihadért Nyugat Afrikában), az AQMI (Al-Qaida az iszlám Maghreb-ben), avagy az Ancar Din-féle csoport? Az AQMI és a Mujao[iv] részesei a drogkereskedelemnek: tizedet szednek az általuk ellenőrzött területeken áthaladó kokain konvojokon, és pénzért vállalják védelmüket.[v] Ha az AQMI csak kis részben táplálkozik a drogkereskedelemből – a túsz-üzlet sokkal nagyobb haszonnal jár -, a Mujao-nál más a helyzet. De paradox módon, az ország kettéhasítása nem könnyítette meg az üzletelést. „A gyenge állam előnyt jelent a narko-kereskedőknek, de a térség teljes dezorganizálódása veszélyessé válik – mondja a mi Szahel-specialistánk. Ha nem rendelkeznek megbízható kapcsolatokkal a hadseregben és a rendőrségben, illetve a helyi és országos politikusok között – a kokain szállítmányok biztonsága kérdésessé válik. Mégha megállapodtak is az észak minden dzsihadista és MNLA csoportjával, fennáll annak veszélye, hogy támadás éri őket.”  Ezért határozták el a drogkereskedők, hogy a szomszédos Niger-ben telepednek le. „Arlitban és Agadez-ben újabb hálózatok jönnek létre. Mind több kereskedő megy át Mali-ból Niger-be”, jelzi a már idézett nigériai hivatalos személy.

     E viszontagságok ellenére, van egy ország, amely nem riasztja el a drogkereskedőket: ez  Bissau Guinea. Habár a tizenötödik helyen szerepel a vagyonbukott államok listáján, éppen Nigéria mögött a Failed States Index 2012 szerint, Bissau Guinea Nyugat-Afrika egyik legfontosabb kokain-ügynöksége. 2007-ben, az amerikai DEA (Drug Enforcement Administration) becslése szerint minden éjszaka légi úton nyolcszáz vagy ezer kilo kokain landolt területén. Reptéri és kikötői berendezéseket, sőt szigeteket is bérbeadtak a drogkereskedőknek, a helyi kormány tudtával, aki a felelősséget a hadseregre hárította.

     „Úgyszólván minden 2006-2007-ben adódott ügybe, egy-két tonna kokain lefoglalásakor, semmilyen eljárást nem indítottak. De ebben az esetben sem született ítélet – meséli ennek az országnak egyik francia specialistája. Bissau Guineában, a kereskedés a hadsereg és a civil hatalom egyezkedése alapján folyik. A katonák mondják: „Az öltönyös-nyakkendős civilek, a maguk négykerék-meghajtásaikkal az IMF és a nemzetközi szervezetek pénzét zabálják; mi a drogkereskedés pénzét!”  Ha az ebből húzott haszon a hadseregnek bizonyos függetlenséget biztosít a civil hatalommal szemben, a kábítószer-kereskedelem az egyik jó forrást jelenti számára: „Emellett ott van a halászati engedélyek ellenőrzése például, a nagy csónakoktól a nemzetközi társaságok hajóiig. Vagyis a rackettől az adóztatásig” – jegyzi meg a kutató.

     Egy 2008 óta megfigyelhető csendes periódus után, a drogellenes európai szolgálatok megfigyelése szerint 2012 elején több tonna kokain érkezett be, mindenkor a katonai szervek cinkosságával, a többi közt Antonio Indjai, a vezérkar főnöke, és Ibrahima Papa Camara, a légierő főnöke segítségével. Bissau Guinea szívében található leszálló helyek, néha utak szolgálnak a célra. „A hadsereg adja a logisztikát és a repülők védelmét: a leszállópályákat, a kerozént, a raktárakat stb. Ez a DHL[vi]! Nem vesz részt a drogkereskedés szervezésében, sem az értékesítésben: csupán szolgáltatásokat biztosít” – jegyzi meg forrásunk.

     Ezekhez a műveletekhez a nemzetközi kokainkereskedők, a többi közt a dél-amerikaiak és Bissau Guinea civil és katonai vezetői igen magas szinten kötöttek szövetséget. Carlos Gomes Juniort („Cadogo”), Bissau Guinea volt miniszterelnökét, akit a 2012 áprilisi államcsínykor tartóztattak le, azzal gyanúsították, hogy ezt a kereskedelmet fedezi és hasznosítja. „A Gomest illető gyanú 2008-ban keletkezett, amikor egy hajó tűnt el rakományával együtt. Azzal gyanúsították, hogy ő fedezte a esetet. De az ügyet egyszerűen lezárták” – emlékszik az elemző. És a legutóbbi puccs? „ Nem minden kötődik a droghoz – mélázik el Lapaque úr, de ez olyan elem, amelyet számításba kell venni. Minden, ami az üzlet jó menetét gátolja – megérdemli, hogy eltakarítsák.”

     2011-ben Indjai semlegesítette riválisát, José Americo Bubo Na Tchuto ellentengernagyot, aki ekkor a tengerészet főhadiszállásának parancsnoka volt, és ezzel rátehette a kezét a kikötőkre. „Bobo”, aki az Egyesült Államok fekete listáján szerepelt, mint a nemzetközi drogcsempészethez kötődő személy, azóta a 2012-es államcsíny révén szabadult, de jelenleg, úgy tűnik, partin kívül áll. Úgy látszik, hogy a Gomes Juniorhoz közel álló vezérkari főnök az utolsó percben csatlakozott a puccsistákhoz, tudva, hogy jobb a saját emberei mellé, a katonák mellé állni, a különböző klánok tömörülése mellé, amelyek maguk nevezik ki vezetőjüket.

     Az 2012 áprilisi puccsnak, amelyet „Cadogo” ellenfelei támogattak, és a hadsereg bázisa hajtott végre – számos más okai voltak, mint a kokain csempészet: választási csalások, történelmi súrlódások a hatalom polgári és katonai szárnya között, a hadseregben többségi Balante-etnikum követelései, és nagyobb elismertség követelése az autonóm főváros, Bissau számára. Különös súllyal szerepelt a biztonsági szektor reformjával való fenyegetőzés, amelyet Gomes Junior végrehajtani szándékozott: olyan reformról volt szó, amelyből a katonák nem kértek, mert nyugdíjazásukat, netán munkanélküliségüket eredményezte volna, minimális garanciák mellett (nevetséges juttatásokkal, nem meggyőző szakmai váltásokkal). A 2012 áprilisi puccs után úgy tűnt, hogy a kokainkereskedelem valamelyest alábbhagyott a beállt zavarok miatt – amint ez minden komolyabb zavar esetén rendszerint megfigyelhető. Ez is arra int, hogy a Bissau Guineai puccsot ne egyedül a drogkereskedelem számlájára írjuk.

     Tagadhatatlan, hogy a kokain lett mostanság egyes nyugat-afrikai elitek új haszonforrása – ahogyan a marihuána jelenti az afrikai parasztnak a kedvelt alternatív kereskedelmi növényi kultúrát -, mégsem lehet egyedüli tényezőként felfogni egyes országok belső konfliktusai tekintetében. A kokainpénzek táplálják ezeket, de úgy tűnik nem ez a tényező a legfontosabb. Kétségtelen, hogy a csempészet és az érintett tranzitterületek ellenőrzése a Bissau Guineai Indjai és „Bubo”-féle versengések és leszámolások középpontjában áll, és ugyanez mondható 2012 előttről,  észak-Mali Tuaregjei és más népességeinek viszonyáról. Ezzel együtt, a hatalmon lévő katonák és civilek Bissau Guineában, vagy a Malit elözönlő fegyveres iszlamisták, éppúgy mint a Bamako-ban működő új vezetés – a kábítószer-kereskedelmet főleg olyan eszközként használják, amely politikai céljaikat szolgálják.

     A csalások, sikkasztások, amelyek mindennaposak a nyugat-afrikai államok csúcsain, ugyanis nemcsak a kokaincsempészethez kötődnek. A kábítószert egészségügyi következményei és az európai társadalmakat érő negatív hatásai miatt emelik ki, de jókor jön például akkor, amikor tompítani lehet általa azt a destabilizáló hatást, amelyet a kelet-nigériai kóolaj-csempészet eredményez (ezt társadalmilag jobban tűrik). A drogkérdés előtérbe állítása lehetővé teszi ugyanakkor az államok számára, hogy igazolják azt a represszív politikát, amelyet az utcai kisdílerek és a drogosok ellen folytatnak, miközben teljesen tehetetleneknek tettetik magukat a gazdasági és társadalmi fejlődés döntő kérdéseit illetően.

         

 Ford. Sipos János

---

[ii] Simon Julien, „Le Sahel comme espace de transit des stupéfiants. Acteurs et conséquences politiques” (A Szahel, a drog útvonalainak térsége. Szereplők és politikai következmények), Hérodote, 142 sz., Paris, 2011 március.

[iii] 2012 novemberi-decemberi beszélgetések.

[iv] Ancar Din részvétele nem bizonyított.

[v] Lásd Abdelkader Abderrahmane, „The Sahel: a crossroads between criminality and terrorism”. (A Szahel: keresztút a bűnözés és a terrorizmus vonalán). Actuelle de l’IFRI (Institut francais des relations internationales), 2012 október 10.

[vi] DHL, a levelek és áruk nemzetközi szállítására szakosodott vállalkozás (alapítói nevéből: Adrian Dalsey, Larry Hillblom és Robert Lynn).