2013. március 1., péntek

A kormány rosszul "harcol"


Az Európai Bizottság jogvitába kezdett a vasúti közlekedéssel kapcsolatban. A vasúti ágazat uniós liberalizációja miatt a tagállamok kötelesek biztosítani a vállalkozások számára a vasúti hálózathoz való hozzáférést. Magyarország nem teljesítette a vasúti közlekedés területén az uniós jogból fakadó kötelezettségeit – marasztalta el ítéletében az országot az Európai Unió bírósága.


Vagyis még nem adtak el mindent a magyar államvasutakból,de «muszáj» lesz privatizálni, a csókosoké lesz filléreként; majd megint lezárnak egy csomó szárnyvonalat, a vasutasokat elbocsátják, a maradék bérét csökkentik; a jegyek ára felmegy úgy, hogy Bajáról egy félhavi fizetésbe kerül egy út Budapestre, de fűtés télen se lesz a vonatokon, az utasok térdig gázolnak a szemétben, stb, stb.

Ellenben: „A K&H Bankcsoport 2012-ben 20,5 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért - közölte Hendrik Scheerlinck, a bankcsoport vezérigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. Az előző évben, 2011-ben az adózás utáni eredmény 0,6 milliárd forint volt.”

Akkor meg hiába volt a különadóval az egész hercehurca is, hacsak nem azért, merthogy át lehetett terhelni a lakosságra…

Forrás: MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.