2013. március 12., kedd

Európában növekszik a recesszió és a munkanélküliség


 


 


Tegnap publikálták az eurózóna országaira vonatkozó statisztikákat a 2012-es évre vonatkozóan, amelyek megerősítik a recesszió növekedését. Európai csúcstalálkozó készül a tagországok szerződések kötelezte szigorítási intézkedéseinek megvitatására.

Olaszországban a GDP három éve egyfolytában csökken,  2012-ben  1,8 %-kal. Portugáliában ugyanez, ugyanebben az időszakban 3,2 %-os. Görögországban az összeomlás három éve alatt 25 %-os és 2012-ben 5,7 %-ot ért el. Spanyolországban pedig felgyorsult  ezév első hónapjaiban. A legeredményesebb országok is csak stagnálnak, maga Németország is.

Egyesek importja, mások exportja révén, de minden tagállamban csökken a háztartások fogyasztása, a beruházások leállnak – egyidőben a munkanélküliség emelkedésével.  A trojka kikövetelte privatizációk az adósság fizetésére szolgálnak - így vett pl. Katar három görög szigetet – olyan spekulatív befektetésként, amelynek nincs hatása a gazdasági fellendülésre.

A trojka (EU és IMF, EKB) vezetői megsokszorozták nyilatkozataikat, a Bizottság elnöke, Barroso pl. egy évvel több haladékot ajánlott Portugáliának a kritériumok eléréséhez,  ami azt jelenti, a zsákutcába vezető szigorítások folytatódnak. Mivel az állami bevételek csökkennek, a recesszió növekszik, a kiadásokat egyre inkább csökkenteni kell, holott a munkanélküliség rekordot ér el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.