2013. március 12., kedd

Magyarország


Az Országos Bírósági Hivatal közleménye szerint egyre nagyobb gondot okoz, hogy drasztikusan emelkedett azoknak a bíróságok hatáskörébe utalt szabálysértési ügyeknek a száma, amelyekben a meg nem fizetett pénzbírságot elzárásra változtatták. Míg 2011-ben országszerte átlagosan havonta három-négyezer ilyen eset volt, tavaly ez a szám már megközelítette a 23 ezret.


Elfogadta az alaptörvény negyedik, eddigi legátfogóbb, 22 cikkből álló módosítását az Országgyűlés a  tiltakozássorozat ellenére. Az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítését, a röghöz kötés, vagy a hajléktalanok büntethetőségének lehetőségét alkotmányos szintre emelő, a választási hirdetéseket csak a közmédiában engedélyező úgynevezett negyedik módosítást, minden az Ab által korábban megsemmisített átmeneti rendelkezést az alaptörvénybe emel).Tartózkodott a Jobbik képviselőinek nagy része, de közülük hárman nemmel szavaztak, egy pedig igennel.Ugyancsak "nem" gombot nyomtak az LMP függetlenként dolgozó képviselői, és a szintén független Szili Katalin.Három független, egykori jobbikos képviselő igennel szavazott. A szavazás idején az MSZP-hez, a Demokratikus Koalícióhoz, valamint a Párbeszéd Magyarországérthoz tartozó képviselők nem voltak az ülésteremben.




 Kommentek:

      Az ország egyik fele rab lesz, a másik börtönőr, munka úgy sincs…

     «Miért is van kussban az MSZP, a DK, és Bajnai is. Ugyanis ők ugyanolyan sárosak ebben, mint most Orbán.
A POLITIKAI ELIT KARÖLTVE ÁRULTA EL AZ ORSZÁGOT, személyes előnyökért!!!!!!!!
A számonkérést elodázhatják, de el NEM kerülhetik!!!!!»

      "Európa fennmaradásának egyetlen lehetséges útja az EU, minden hibájával és gyengeségével együtt nincs alternatívája." Ez egy kinyilatkoztazás, nincs semmi alapja.
Rengeteg kis ország van, amelyik köszöni, de jól elvan.
A nagyhatalmi st
átusz sem jelent az adott állampolgároknak szabadságot és jólétet. Vannak olyan szempontok, amikor a túl nagy ország inkább hátrányt jelent. Mint a bürokratikus lomha nagyvállalatok, amelyek az antidemokratikus erejükkel versenyeznek az innovatív kicsikkel szemben. Vagy vehetjük a természetet, ahol azok az életképesebb rendszerek, ahol változatos képletek vannak, és nem törékeny monokultúrák. Európának az lenne az ereje, hogy sokszínű, több alternatíva létezik, nem tud nagyot fejlődni, de bukni sem, viszont stabil. Éppen a fékeket és az ellensúlyokat bontaná le egy európai szuperállam. A nagy piac alapvetően a nagy cégeknek jó, nem az embereknek.
A túlszabályozás, vagy a deregularizáció sem, a multik előnybe helyezése nem segíti a versenyképesség megtartását. A multi minden országot kihasznál az EU-n kívül és belül is..."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.