2013. március 12., kedd

Egyiptom


 
Márc. 5-én Mansourában az államapparátust is elérte a válság, rendőrök is sztrájkolnak a Moorsi elnök és a Muzulmán Testvérek távozását követelő tüntetőkkel szembeni politikai célú felhasználásuk ellen tiltakozva. A sztrájk kiterjedt a Szuez-csatorna egész területére, majd Kairóra, Alexandriára a Sinai északi vidékére… Mohamed Ibrahim belügyminiszter a kommandósok főparancsnokát, Maged Nouth-t leváltotta. Kairóban és Gizeh-ben a tisztek felfüggesztették sztrájkukat 10 napot adva a kormánynak követeléseik teljesítésére (közöttük szerepel a belügyminiszter lemondása is).
Port Saïdban egy hónap óta erőszakos tüntetések zajlanak, de szombaton még súlyosbodtak is, miután az egy tucat futballszurkoló halála kapcsán perbefogott rendőröket felmentette. A főkapitányságot egy hétig elfoglalva tartották, mivel a kommandósokat tették felelőssé a szurkolók haláláért, ezután felgyújtották az épületet, a rendőröknek el kellett hagyniuk a várost, azt a hadsereg vette ellenőrzése alá.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.