2013. március 14., csütörtök

Nem a multik védelmében!

Elharapott féligazságok
HVG
A miniszterelnök hétfői parlamenti fenyegetőzése hemzsegett a féligazsá-
goktól. Orbán például azt mondta, hogy az energiacégek több mint 31 mil-
liárd forint haszonra tettek szert, de azt nem tette hozzá, hogy ennek több
mint kétharmadával az állami áramcég, az MVM gazdagodott. Azt sem
említette meg a kormányfő, hogy a lakossági gáz- és áramár megállapítá-
sára korábban is a kormány volt jogosult, és hogy a hatósági árazás követ-
kezményeként a 2010-ben bevezetett rezsistop, majd a mostani rezsicsök-
kentés az áramszolgáltatóknak nettó veszteséges üzemet okoz, amit a sza-
badpiaci tevékenységükből ellentételeznek. A parlamenti felszólalásból az
 is hiányzott, hogy e „gátlástalan és telhetetlen” vállalatok a 45 forintos
egységnyi lakossági áramárból alig két forintért dolgoznak, miközben
 az állam járulékok és adók formájában annak több mint ötszörösét
szedi be. Az is féligazság, hogy az átlagkeresetre vetítve arányaiban a ma-
gyar rezsi a legmagasabb az Európai Unióban. Míg az ár alapját a piac, il-
letve nemzetközi szállítói szerződések határozzák meg („az árak nyugati-
ak”), ezzel szemben a jövedelmek messze az uniós átlag alatt vannak
 („a keresetek keletiek”). Orbánnak volt már hasonló kirohanása, legu-
tóbb az e-út-díj tender megbukását követően produkált hasonlót. Akkor
 azt mondta: "Köszönjük szépen, nagyon jót szórakoztunk, jó mulatság
volt, kiírtuk a pályázatot, beadták a cégek, elbíráltuk, szerződni akartunk,
aztán nem írták alá. Még egyszer ezt a kabarét nem adjuk elő!". Pedig ak-
kor is a saját hivatala szegte meg az egyeztetésre és a költségelszámolás-
ra vonatkozó hatályos jogszabályokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.