2013. március 14., csütörtök

Kína


Kína-levél 396.sz., 2013. márc.1.



«Négy  tál egy leves». A formula kibocsátója Xi Jinping, a rezsim új erős embere, politikai cégére szerint az igénytelenségnek kell az apparátcsikok napirendjén szerepelnie. Vége van a jól megöntözött banketteknek, legalábbis pillanatnyilag. A Kínai Konyhaszövetség szerint a nagyvárosi éttermek 60 %-nak üzleti forgalma jelentősen visszaesett.

A pekingi, sanghaji és ningboi elegáns éttermek bevétele a jelentés szerint a múlt évhez viszonyítva 30 %-kal lett kisebb. A luxuscikkek vásárlása 45 %-kal csökkent csakúgy, mint a neves alkoholoké. Még a tévé és rádió is tiltja reklámozásukat, pl. a luxusórákét, aranytárgyakét, mindenét, amivel a hierarchikus elöljárókat szokás megajándékozni jóindulatuk elnyeréséhez.

A korrupcióellenes küzdelem megnövelte az öngyilkosságok számát is a közbiztonságért felelősök … és a korrupcióellenes harc felelősei között.


Fájdalmas helyzetek. «A kérdés az, mennyi ideig fog tartani a «négy tál és egy leves»- fordulat, mielőtt fájdalmas választásba kell bocsátkozni?», teszi fel a kérdést egy volt Kína-elemző («New York Times», febr. 14). A helyzet máris fájdalmas azon fiatal diplomások százezerei számára, akik nem találnak munkát. A múlt év júniusában a 6 millió frissdiplomás 10 %-a járt így a Kommunista Párt hivatalos lapja, a «Zsenmin Zsipao» szerint (febr. 14.). 2013-ra a fejlődés kilátásai csökkentek 14 tartományban,  17-ben fennmaradtak.

Bizony, fájdalmas, ha lakni akarunk, mert az árak csillagászatira nőttek, az ingatlanspekuláció csak úgy ragyog. A  Bloomberg–ügynökség (febr. 20.) egy fiatal sanghaji rendőr példáját hozta fel. 29 éves, 1,1 millió yüanért (130 000 €) vásárolt egy 50 m2-es lakást a központtól egyórás metróútra. 15-20 évig kell a lakáskölcsönt fizetni: 4000 yüan (480€) havonta, vagyis bérének 70%-a (persze a rendőrök jobban fizetettek, mint a munkások, akik minimábére a rendőrséginél négyszer kisebb). Pekingben vagy Sanghajban egy 100 m2–es lakás 40 évi átlagbérbe kerül a hivatalos adatok szerint!

Fájdalmas azon háztartások számára is, amelyek szegénységben élnek (100 millió, hivatalosan vidéken). Ezeknek az államtól járadék járna, de 80 %-uknak nem jut semmi a «Zsenmin Zsipao» szerint (febr. 24.), míg azok közül, akik kapják, 60% -nak nincs is joga hozzá.


Mit lehet mondani a jövőről szóló döntésekről? A népi gyűlés évi plenáris ülésszaka márc. 5-én kezdődik. Mintegy 3000 képviselő új elnököt választ, új miniszterelnököt, minisztereket, az állami posztokon új vezetőket, megindultak a spekulációk… Pedig már minden eldőlt korábban, a párt központi bizottsági ülésén febr. 26-án. Csak névleges a kinevezés…

Mi tudtunk meg az összejövetelből? A migráns dolgozók státuszáról semmit, a munkatáborokról semmit, a munkaszerződések reviziójáról semmit. Viszont minisztériumokat vonnak össze, csak 18 marad a jelenlegi 28-ból. A hatékonyság és a termelékenység nevében. Valóban? A «Kína-kérdések» website felidézi a vasuti minisztériumot korrupciós szimbólumként (több miniszterét is elítélték), de pontosít: «Eddig a szörnyeteg garantálta a munkahelyeket, azok finanszírozását és ellenállt a restrukturációs kisérleteknek. (…) a rendcsinálás komoly fogyókúrával fog járni (…)». 2,1 millió vasutas esetében reform és a nyitás elmélyítése, ehhez adjuk hozzá az állami vállalatok koncentrációját gyakorlatilag minden szektorban; hát van mit félni a fogyókúrától!


«Felkészülni az előre nem láthatóra». A Központi Bizottság nem felejtette el pontosítani, hogy «a kínai KP minden tagjának tisztában kell lennie a kockázatokkal és felkészülnie az előre nem láthatóra a reform, a fejlődés és stabilitás fenntartásával kapcsolatban» (Xinhua hivatalos ügynökség, febr. 28.). Van félelem, mert az állam és a párt élén a küzdelem még nem fejeződött be. «Hogyan tudja a párt biztosítani hatalmát a változó periódusban? Ez valódi kihívást jelent, lappangó válságot idéz elő a párt berkeiben», magyarázza egy kommentátor a «New York Times»-ban (febr. 14.). A feladatok között szerepel egy új állami vállalati reform is. A probléma az, hogyan fogják fogadni azok a privilegizáltak, akik ezeknél a vállalatoknál vannak?

Itt kell idéznünk Xi Jinping, az új pártfőtitkár szavait, amelyet guangdongi látogatásán mondott a volt Szovjetunió kapcsán (sokáig titkosnak kezelték): «Végülis csak egyszerűen annyi kellett, hogy Gorbacsov egy szavával feloszlassa a pártot, az egyszerre eltűnt  (…) Senki nem kelt föl védelmére.» A kínai munkások és parasztok felkeltek, hogy az igazságtalanságnak, a kizsákmányolásnak, az elnyomásnak ellenálljanak.




Az Ohms-nál a szakszervezeti elnök halasztást kapott?


Shenzhenben a Ohms Electronicsnál a szakszervezeti elnök képtelen lenne a dolgozók érdekvédelmére?  2012 jún. 1-én azt írtuk a szakszervezeti választások kapcsán, hogy: «az itt dolgozó 5 ezer munkás egyik követelése ez volt a márc. 29-én befejeződött sztrájkban, ahogy a Honda fiataljai Foshanban is ezt akarták 2010 májusában. Az Ohmsnál a sztrájk harmadik napján az igazgatóság engedett (…) Először is titkos választás volt a 75 küldöttre. Ezután ebből 14-en indultak a szakszervezeti vezetésért, közöttük a leköszönő elnök is“. Többségük a dolgozók soraiból került ki, de végül a gyártási főnök vitte az elnöki posztot, számol be a «China Labour Bulletin».

Febr. 28-án az Ohms 10 dolgozója felmászott az üzem tetejére azzal fenyegetve, hogy onnan leugorva öngyilkosok lesznek. A határozatlan idejű szerződéseket nem akarta az igazgatás aláírni, ez ellen tiltakoztak így. A munkaszerződésekről szóló törvény ténylegesen előírja, hogy ilyen munkaszerződésnek kell születnie, ha előtte kétszer már határozott idejű szerződés történt. Az igazgatás nyomást gyakorolt 22 dolgozóra – közöttük az említett tízre, hogy egyezzenek bele a határozott idejűbe. Ekkor a dolgozók azt mondták, vagy a határozatlan idejű, vagy a végkielégítés dupláját kérik.

Az új szakszervezeti elnök, Zhao Shaobo felment a tetőre, hogy megpróbálja meggyőzni a munkásokat, jöjjenek le, de nemigen mutatta ki szolidaritását, így hát nem hallgattak rá («China Labour Bulletin»). A helyhatósági munkaügyi hatóság elbírálását válalsztották, de úgy tűnik, az Ohms igazgatósága nem hajlandó a tárgyalásokra.


Elnököt választottak… de visszahívható

Ugyanezen a napon az üzemben egy petíciót köröztek szakszervezeti gyűlés összehívását követelve, mivel annak vezetése nem látja el feladatát. Ha több mint 10 %-uk aláírja, a dolgozóknak jogukban áll. Egy órával később már ötvenen aláírták. A shenzheni ACFTU szakszervezeti föderáció vizsgálatot kezdeményezett.

Egy munkás szerint Zhao Shaobo nemcsak a bérből élők védelmére képtelen, hanem az igazgatásnak az egy évvel korábbi sztrájk utáni ígéreteinek betartását sem képes elérni,  a 10 %-os béremelést («Yangcheng Evening News», márc. 1.). «Nem akarunk olyan elnököt, aki a munkáltató érdekében tárgyal, olyat akarunk, aki értünk van».


–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––


Samsung a bíróság előtt kínai alvállalkozói miatt


«Három szervezet is feljelentette a dél-koreai Samsungot azzal vádolva, hogy kínai alvállalkozóinál nem tartatja be a munkafeltételi előírásokat, így becsapja a fogyasztókat», jelenti az AFP (febr. 26.). A Peuples Solidaires, Sherpa és a fogyasztók egyesülete (Indecosa-CGT) kérték, hogy vizsgálják a gyermekmunkát, a biztonsági előírások betartását, a túlórák ki nem fizetését azokban az üzemekben, amelyek a Samsungnak dolgoznak. A cég, ellentétben állításával, az etikai kódexet nem tartja be. A szervezetek a China Labor Watch (CLW), egy New Yorkban bejelentett szervezet jelentésére támaszkodnak. Li Qiang, a CLW igazgatója megjelent a bíróság előtt és előtárta bizonyítékait, amelyek nem csak az etikai kódexet, de a kínai jogot is sértik. Leírta, hogy a Samsung beszállítója (a HEG Huizhouban, Guangdong tartományban) 3000 fiatalt alkalmaz, közöttük egy tucat 16 évnél fiatalabbat: «Egyik kislány szabadságot kért, mivelhogy kimerült a munkában. Elutasították és fizetség nélkül kitették.»

A serdülők alkalmazása ugyan tilos, de nagyon elterjedt Kínában. Van persze legális módja is foglalkoztatásuknak, a kötelező diák gyakorlati munka. A Foxconn teljesen legálisan alkalmaz üzemeiben 3-4 hónapon keresztül 30 ezer – 60 ezer fiatalt olyan munkára, aminek semmi köze a szakmai gyakorlathoz. A Hewlett Packard éppen most tett pontot saját etikai kódexe végére, melyben a diákok, az időszakos dolgozók számát akarja csökkenteni kínai alvállalkozói üzemeiben … 20 %-kal! Ezek az etikai kódexek csak porhintésre jók, végülis a munkajogi törvények kijátszására valók. Példa: az Apple heti max. 60 órában határozza meg az alvállakozói munkahetet. Holott a munkajog max. 49 órát ír elő, s a gyakorlatban ez 53 óra … A Samsung is azt állítja, minden törvényt betart!

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––


Han Dongfang az ausztráliai szakszervezeteknél

Az ausztráliai szakszervezeti konföderáció, az AWU kongresszusán Han Dongfang, a «China Labour Bulletin» alapítója elmagyarázta a jelenlevőknek, «ha a kínai kormány hagyta a dolgozói mozgalmak megerősödését olyannnyira, hogy még az állami vállalatok is kötelesek meghallgatni  alkalmazottjaikat, az azért van, mert egyszerűen lehetetlen megtorolni az összes sztrájkot és a munkástüntetést. (…) Az igazi kérdés az, mi történne, ha a hatóságok arra vetemednének, hogy a tiltakozásokat mégis megtorolják. Ez esetben olyan hatalmas veszély keletkezne, amely a Kommunista Párt hatalmát fenyegetné. Az egy dolog, hogy a 80-as években bosszút álltak a demokráciát reklamáló diákmozgalmakon, és egészen más, ha 30 évvel később többszázezer dolgozó méltó élet iránti követelésével akarják ugyanezt tenni.» («Sydney Morning Herald», febr. 21.)


Nyílt levél a parlamenthez

Mintegy száz értelmiségi  (jogászok, újságírók, emberjogi harcosok, stb.) nyílt levélben kérte az ENSZ polgári és politikai jogok nyilatkozatának ratifikációját, amely többek között tartalmazza a szólás- és véleményszabadságot is. A kínai hatóságok aláírták az egyezményt, de törvénybe iktatására még nem került sor.

A nyílt levél utal arra, hogy a Kommunista Párt hatalomra jutása előtti programjában a szabadságjogokat hirdette. Emlékeztet, hogy Hu Jintao és Wen Jiabao, elnök és miniszterelnök megígérte a ratifikációt, 10 000 állampolgár aláírta a kérelmet 2008 elején. Hogy a jogállam «szigorúan az emberi jogok vonalán fejlődjék» a nyitás és a reformok óta, Kínának becsületére válna az egyezmény törvénybe foglalása.

                                                                                     

Liu Xiaobo kiszabadításáért

Több mint 140 Nobel-díjas írta alá a kínai hatóságoknak címzett petíciót, amelyben kérik Liu Xiaobo, a 2010-es Nobel-díjast, aki azt nem tudta átvenni, mivel 11 éves börtönbüntetését tölti «felforgatásért». A Charta 08, a szabadságjogok nyilatkozata után tartóztatták le.  400.000 ember és szervezet írta alá a levelet a világ 130 országában, a Nobel-díjasok személyesen az új kínai vezetőhöz, Xi Jinpinghoz fordulnak Liu és háziőrizetben tartott felesége, Liu Xia szabadságáért. A petíciót Kína nagykövetségeinek adták át New Yorkban, Párizsban, Berlinben és Londonban (AFP, febr. 27.).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.