Vadászat gyermekre

© Belga

Selma Benkhelifa

ügyvéd - Progress Lawyers Network

Schaerbeek – ma reggel 8h20 – az 55-ös villamos megállójában a STIB (tömegközlekedési vállalat) egy tucat dolgozója egyenruhás rendőri kisérettel ellenőrzi az utasokat.

A villamos tele van iskolába igyekvő hátitáskás gyerekekkel és az őket kisérő mamákkal.

Aztán a jegyeket és a személyes iratokat kérik.

A STIB is részt vesz a vadászatban – gyerekekre. A hivatalos személyi dokumentumok nélküli gyerekekre.

A törvény előírja, hogy minden gyerek köteles iskolába járni, akár van, akár nincsenek papírjai. Mindenki egyformán köteles iskolába járni, az is, akinek nincsenek személyi iratai. Villamosra szállnak tehát, mint a többiek.

Az oktatási-nevelési törvény olyan jog és előírás, amelyet az államnak respektálnia kell. De hát – az iskolába oda is kell érni …

Azon családokat pedig ellenőrizni, akik láthatóan a gyerekeket kisérik iskolába. Gyalázat. Méltatlan. Elfogadhatatlan.

A STIB-nek ez lenne a dolga? Nem inkább Brüsszel problémás tömegközlekedésével kéne foglalkoznia? A reggeli villamosok tömöttek, időnként lehetetlen felszállni rájuk, meg kell várni a következőt kockáztatva az elkésést. Akkor hát a gyerekvadászatra szánt összegeket tessék arra fordítani, hogy egy-két villamossal többet indítsanak.

Ezeknek a rendőröknek sincs jobb, fontosabb, sürgősebb dolguk, mint az anyák letartóztatása saját gyerekeik előtt?

A félelem szinte kitapintható volt.

Az ilyen hadműveleteknek semmiféle hatása nincs a kriminalitás csökkentésére vagy a biztonságra. Senki nem örvendezhet neki. Letartóztatni kölyköket az anyjukkal, ennek semmi más célja nincs, mint terrorizálni ezeket a családokat, de azokat is, akik tehetetlenül asszisztálnak a jelenethez. Mit válaszoljunk, ha gyerekünk megkérdezi: «Anya, miért tartóztatják le a gyerekeket?»

Mindenki rettenetesen érezte magát, aki csak a szürrealista jelenet tanúja volt és tehetetlenségünk miatt mélységesen szégyelltük magunkat. Lehetett volna azokban a pillanatokban polgári engedetlenség akcióba fogni, azt kellett volna tenni. Elegen voltunk ahhoz, hogy az ajtókat elálljuk és megakadályozzuk az ellenőrök felszállását. Nem tettünk semmit. Nem voltunk készek a cselevésre, nem voltunk megszervezve, a döbbenet megbénított bennünket.

A STIB munkatársainak és a rendőröknek is kínos volt a közérzete. De mégis elhallgattatták lelkiismeretüket és engedelmeskedtek a parancsnak.

Megkérdeztem egyikőjüktől, tudatában van-e, hogy gyerekekre vadászik. Azt válaszolta, csak a munkáját végzi. Nem volt gonosz, nem volt brutális. Csak egy becsületes ember, aki a munkáját végzi.

Nem tudom, ti mit gondoltok. De én elsírtam magam.

Jacques Prévert "C'est la meute des honnêtes gens, Qui fait la chasse á l'enfant"

("Ez a becsületes emberfalka, Amely a gyerekre vadászik")