A mai nappal elkezdjük Viktor második könyvének közlését, melynek magyar nyelvű megjelenését már nem érte meg a szerző - és publikálásáért is hiába küzdöttünk több mint két éven keresztül.
Victor Segré
SZÁMŰZETÉS
Izraeli éveim
Ha nem is értünk egyet feltétlenül eme könyv teljes mondanivalójával, mégis közzétesszük tekintettel tartalma hasznosságára – számítva az Önök megértésére. (a szerk.)
(Az arab, izraeli főnevek átírásában a francia változatot használjuk, hacsak magyarul nem közkeletűek – a ford.)
Havának
Előszó
Ez a könyv nem regény, mégis úgy olvassuk, mint egy regényt. Minden bizonnyal azért, mert végtére is egy életet mesél el, vagy annak egy szakaszát, egy képsort, egy élet egy szeletét. Nem akárkiét, s nem is a történelemben akármikor. Egy egyiptomi zsidó kommunista fiatalemberét, aki másokkal együtt a szegényekért, egy jobb világért vívott politikai küzdelem mellett kötelezte el magát. Az egyiptomi hatóságok letartóztatták, s száműzetés lett osztályrésze. Rövid olaszországi tartózkodás után 1949-ben érkezik Izraelbe. E műve itt kezdődik. (Élete korábbi, egyiptomi szakaszát nyomon követhetjük a Visszatérés nélkül, egy egyiptomi zsidó kommunista története c. művében, francia nyelven megjelentette L’Harmattan, 2009.).
Néhány dolog rendkívüli
módon megérinti az embert. Erős és megindító ennek az embernek a tudósítása, aki
lehorgonyzott meggyőződése, eszméje, hite, majdnem azt mondhatnánk: vallása mellett.
Ez a felekezeten kívüli világi hit, a kommunista ideál behálózta az 50-es évek
ifjúságát. Olyan idők voltak ezek, amikor a kommunizmus – amilyennek képzeltük
–, a humanizmus egyik formája lehetett volna; mielőtt megértettük volna, hogy
az már régen belesüllyedt a hatalom, a dominancia, az állami erőszak klasszikus
tragédiájába. De ez az élettörténet még messzebbre visz, mert a Közel-Kelet
történelmének fordulópontja, a Nakba idején játszódik Izrael állam első
éveiben, az arabizmus fellendülése és természetesen a hidegháború kezdetén. Személyes
életút szubjektív keretében pereg ennek a régiónak a történelme, annak az
elkötelezett, bátor személyiségnek az intimitásában, aki eszméje nevében próbál
ösvényt kitaposni a kemény, ellenséges és a feltételezettől messze álló világ
társadalmi mezsgyéjén.
Semmi nem volt könnyű a Haifában
1949-ben partra szállt férfiak, nők számára. A fogadtatás minden, csak nem
szívélyes. Első kapcsolataik szenvedést okoznak. Banálisan bürokratikus:
kihallgatásokon kell válaszolniuk, vámformalitásoknak alávetni magukat,
karanténba helyezik őket, aztán hideg–rideg átmeneti táborokba. «A
táborparancsnoksággal való kapcsolatunkat mindössze a hangosbeszélő jelentette
…». Véget nem érőnek tűnő szakasz vezet addig a pillanatig, amelyben
megtehetik a nehéz ugrást egy bizonytalan társadalmi beágyazódás felé. Remélve,
hogy a párt talán tud segíteni.
A szociális és kulturális
determináció itt válik azonnal szembeszökővé. Zsidónak a zsidó államban; a
priori mindennek egyszerűnek kellene lennie, mégis minden ennek az ellenkezője.
Zsidó persze, de egyiptomi. Az askenáziak semmibe veszik… Kommunista,
természetesen a jobboldal – erőszakosan – elveti, de még a hatalmon levő munkapárti
baloldal is. A munkaerőpiacon uralkodó szerepű nagy szakszervezeti mozgalom, a
Histadrouth nem szereti a kommunistákat… Munkát találni még nehezebb. Pedig
keresi, bármit és bárhol, olyan országban, amely épít és épít. Végül az
építőiparban talál, kezdve a legnyersebb munkával, a kőtöréssel. De Victor
Segré számára követ törni nem megalázó. Ellenkezőleg. Büszkeséggel, sőt,
örömmel tölti el: végre a munkásosztály tagja lesz.
Egyébként, ha a kép sötét
és az élet nehéz is, az erő, az életerő, a meggyőződés ereje annál erőteljesebbnek
bizonyul. Főként, ha létünket néhány elvtárssal osztjuk meg. Szilárdak,
követelnek, irányt veszítenek, gondolataikba gabalyodnak, ravaszak,
egyezkednek…
Aztán a nők, akiket
szemérmesen és óvatosan idéz fel egészen addig, míg a hosszú idő óta várt első szerelmes
éjszaka intenzív és érzéki leírásába «bele nem veti magát». De Miriammal az
egyetlen is, mert hajnalban örökre elhagyja. Az élet pedig folytatódik.
Másokkal találkozik, mígnem Havára lel, akivel 1952. február 14-én
összeházasodik. E könyvet neki ajánlja.
E helyét kereső
fiatalember mindennapjai mögött messziről, mintegy színházi dekorációként a
térség e korszakbeli minden rezgése, megrázkódása és ellentmondása megjelenik.
Először is a Másikhoz való viszony, ahhoz, aki visszaköveteli földjét, ahonnan
éppen elűzték. Az ötvenes évek Izraeljében nem írják le, kicsoda is a Másik,
nem beszélnek soha palesztinokról, mindig csak arabokról. Mivel az araboknak vannak
országaik, van elég területük, legyen nekik elég az a tér, hagyjanak a fiatal
Izraelnek is. A Másikat – ha annak hívnák ami: palesztin –, aki itt, Palesztina földjében
gyökerezik, akkor jelentést adnának harcának, ellenállásának. Elismernék és
legitimizálnák felkelésének okait. Tehát ellenkezőleg, mindent meg kell tenni
létezésének tagadása érdekében, el kell tüntetni a történelemből. Mindent el
kell követni, beleértve azok megölését is, akik megpróbálnak földjükre visszatérni.
Ahogyan abban az iszonyatos jelenetben, amelyben a hadsereg által elkobzott
földekkel bíró kibuc tagjai teherautón egész napos vadászatra indulnak a beszivárgók
ellen. Addig, míg meg nem értik, hogy ezegyszer csak színjátékról van szó,
az arabok elleni harc gyakoroltatásának egyik módjáról, mert a teljesen lerombolt
palesztin falut már csak macskák lakják… s a katonák nagyon is jól tudták,
mikor kiadták a parancsot, hogy mindenre lőni kell, ami mozog.
Szintén a háttérben
figyelhetjük a pánarabizmust Nasszer figurájával, akinek szuezi hadjárata
kudarcba fulladt, mégis az imperialista hatalmakkal szembeni «győzelme»
másnapján soha nem látott népszerűséggel került ki belőle. Az arab világban
népszerű, tehát a palesztinok között is, akik sokáig hisznek abban, hogy az
egyiptomi vezér őszinte, amikor a tömegnek szónokol Palesztina
felszabadításáról...
De a fiatal
kommunista érzékenységével felfogott történetnek talán legelbűvölőbb vonása az
a viszony, ami a Szovjetunióhoz fűzi, és mindahhoz, amit az reprezentál. Sem a
Szovjetunió Kommunista Pártja 1956 februári XX. kongresszusának feltárásai
nyomán keletkezett vita, sem pedig az ugyanazon év októberi budapesti felkelés
megtorlása nem elégséges, hogy tartósan elszakítsa attól, amiben hisz. Még ha a
tények teljes brutalitásukban előtte is vannak, jól érezzük, hogy meggyőződése
meggyökerezett lelke mélyén, lényegét nem képes megtagadni, s nem tudja
elfogadni, hogy más világ is lehetséges. Folytatnia kell hát aktívamunkáját
elkötelezetten és újabb kockázatokat vállalni.
Az olvasó e
könyvet olvasva egy másik korszakba, másik világba, univerzumba merül, ahol
eszmékért harcolnak, és következésképpen mindennek értelme van. Szép lecke az
életről, amely azzal fejeződik be, hogy találkozik feleségével, aki Budapestre
viszi, ahol a szerző azóta is él.
Jean-Paul Chagnollaud
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.