Burundi

Eladósodás, privatizáció, széthullás 

2013. okt. 28-29-én a burundi kormány és hitelezői Bujumburában konferenciát tartottak, hogy lépést tegyenek a CSPL II. (a «szegénység elleni világküzdelem») keretében Genfben neki ítélt «segítség» elérése érdekében. A hatóságok ezt megelőzően különféle összejöveteleket tartottak a civil társadalom, kormányon kívüli szervezetek, egyházak, stb. képviselőivel, hogy elmagyarázzák, mennyire fontos az azonos látásmód a hitelezők előtt, mivelhogy közös érdek ez a «segítség». Tudjuk, hogy ezek a szervezetek betagozódtak az IMF, a Világbank, az Európai Unió által diktált politikába, és úgy tesznek, mintha nem látnák e politika destruktív hatását. A konferencia folyamán felhívták a figyelmet arra, hogy Burundi jelentős nehézségekkel néz szembe különböző területeken, mint infrastruktúra, a jó kormányzat, korrupció, politikai kérdések, biztonság, stb.

Ami az infrastruktúrát illeti, elképzelhetetlen, hogy egy olyan ország, mint Burundi, amely az elmúlt 30 év folyamán ennyire eladósodott, nem képes megoldani ezt a gondot. Meg kell állapítanunk, hogy a fejlődés helyett a hátrány egyre nő, s a privatizációs politika követése miatt.  A jó kormányzatról szólva, a kormányt kellene bátorítani még több privatizációra, a szabad zónák létrehozására, a külföldi érdekcsoportok számára kedvezmények biztosítására. A korrupció elleni harc sem több porhintésnél, a tőke és a megvesztegetés párban járnak – egymás kiegészítői. A politikai és biztonsági kérdéseket illetően: pontosan azért vannak társadalmi/gazdasági gondok, mivel a pénzügyi tőke intézményei pusztító programokat kényszerítenek az országra. Ebből kifolyólag nincs politikai és biztonsági stabilitás, elterelve Burundi élő erejének figyelmét az országot térdre kényszerítő privatizáció és külső adósság fizetésének alapkérdéséről.

A sajtótörvényt a demokrácia hiányának tartják ezek a «hitelezők». Holott éppen az ilyesfajta törvények mutatják ki a tőke képtelenségét arra, hogy biztosítsa a demokratikus szabadságjogok, a szakszervezeti és politikai jogok gyakorlását. Pontosan ezért nem jutott eszébe senkinek sem, hogy a lakosság életét közvetlenül sújtó törvények körül kapisgáljon, azokat denunciálja. Nevezetesen az alaptermékek áfaemelését, az imortált gépkocsik adója emelését, a műszaki vizsga költségének emelését, hogy egyebekről ne is szóljunk.

S a kérdés még inkább húsba vág az adósságot illetően akkor, amikor a népesség nyomora krónikussá vált. A hatóságok ma azzal dicsekednek, a Genfben ígért «segítség» több mint fele már megvan. A tények azonban azt mutatják, ennyire soha nem voltak elégtelenek a bérek, ekkora a munkanélküliség, a fiatalok munkahelyének hiánya. Szakítani kell az adósságfizetés és a privatizáció politikájával, azok már bemutatták magukat.