Haiyon-tájfun

Fülöp-szigeti nagyváros kétszázer lakossal. A tengerparton fából, bádoglemezből épült viskókban éltek az emberek. A múlt pénteken tört rájuk a 380 kilométeres szél 15 méteres hullámokkal. Hozzászoktak már – amennyire lehet – az időjárás szeszélyeihez, de a Haiyanhoz hasonló méretű tájfunt még soha nem figyeltek meg Földünkön.  

Egészen pontosan köthető az éghajlati viszonyok változásához, nem természetes és fatális jelenség, hanem az USA-ban és Európában koncentrálódott gazdaságfejlődési modell, a profit utáni végtelen hajsza eredménye, amely  éppen a szegény Dél országait sújtja. És az óceánok hőmérsékletének emelkedésével egyre gyakoribbak lesznek az ilyen szuperviharok.

A Haiyan számára nem egyenlőek sem az országok, sem az emberek. A szigeteken földnélküli szegényparasztok élnek. Az őserdőket felszámolták a nagybirtokosok, az amerikai gyarmatosítók vállalatai, hogy azokon ültetvényeket hozzanak létre az alacsony árú munkaerő kihasználásával. Ez teszi olyan kiszolgáltatottá a szigeteket a természeti erőkkel szemben. A tengerparti városokban a gazdagabbak a dombok tetején építkeznek, míg a szegényeknek csak a lenti bidonville-ek jutnak. A népesség egynegyede napi egy dollárnál kevesebb jövedelemből él, egy másik egynegyede pedig elmenekült a nyomor elől. A volt gyarmat elképesztő mértékben függ az USA-tól, amely megakadályozva gazdasági fejlődését saját mezőgazdasági alvállalkozójává, olcsó munkerőszállítójává tette.  

A Fülöp-szigetek ismét népe nagy árat fizet az emberéleteken, a hallatlan romboláson kívül is. Nincs ivóvíz, nincs élelem, a rizstartalékok víz alatt állnak, a boltokból-raktárakból amit lehetett, már széthordtak, s az éhes emberek most már egymásnak esnek egy falat kenyérért, megtámadják a segélyszervezeteket is. Sürgősen tenni kell – de a végső megoldás a feltételek megváltoztatása, az ország szabad és független fejlődése.