Nemzetközi információk

Nemzetközi információk

Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése

151.sz. (520) 2013. nov. 15.

 

 

 

Görögország

 

Válasz a Független Munkáspártnak (POI)

 

A tarragonai konferencián résztvett a görög küldöttség is. Beszámoltunk az oktatás, az egészségügy, a közszolgáltatások, a helyi önkormányzati, a mezőgazdasági – minden szektor – területén lezajlott sztrájkokról. Ezeknek egy a célja, a munkahelyek és bérek megőrzése olyan kormánnyal szemben, amelyet nem a nép választott, hanem a trojka. A köztulajdon kirablásának vagyunk tanúi, ezzel fizetik az adósságkamatokat – azét az adósságét, amelyhez nekünk, dolgozóknak semmi közünk.

Az egészségügyi miniszter azzal inzultálta az orvosokat, hogy egyszerűen «egy kicsit tovább kell dolgozniuk, hogy az eszközöket hiányát pótolják» (a sürgősségi osztályokon 15 beteg közül 5-nek már csak a folyosókon találnak helyet). A közszolgálatban folytatódik a 15 ezer munkahelyet megszüntető program, a személyzet hiánya elleni tiltakozásul az egyetemek, iskolák bezárnak.

A társadalom minden szegmensében tiltakoznak az emberek az életüket fenyegető programok és törvények ellen, mégsem volt lehetséges eddig, hogy a levegőben lógó kormánnyal akár legkisebb intézkedését is visszavonassuk. A kereskedelmi alkalmazottak szakszervezete nov. 3-án 24 órás sztrájkra hívott a vasárnapi nyitvatartást lehetővé tevő törvény ellen. A sztrájkfelhívás világosan rámutatott arra, a trojka, a kereskedelmi multik a versenyképesség emelésének követelése szellemében banalizálják ezt a törvényt.

Nov. 6-án az ADEDY és a GSEE szakszervezeti tömörülések szólítottak együttesen 24 órás sztrájkra a dolgozók ezreinek követelésére, akik most már egységes munkabeszüntetéseket akarnak. De a GSEE elsőként ilyen követelést fogalmazott meg: «új szerepe legyen az Európai Központi Banknak és az Eurobonds a befektetés és fejlődés eszköze legyen». (eurobonds – az eurozónában a kormányoknak nyújtott hitel)

Az ADEDY pedig: «az ellenállás lehetséges».

Szept. 16-án a pedagógusok 90 %-a sztrájkolt szakszervezetükkel együtt.

A dolgozók harcolnak tehát.

Szept. 17-én a fiatal Pablos Fissast megölték az fasiszta Chrisi Avghi (Arany Hajnal) hívei. Minden figyelem erre a gyilkosságra irányult, és okt. végén a Syriza is arra szavazott a parlamentben, hogy az «antiterrorista törvény» értelmében a Chrisi Avgitól vonják meg a pénzügyi támogatást. A Syriza ebben a témában támogatta a kormányt, s a sajtó üdvözölte, mint «felelős baloldali magatartást». Lafazanis képviselő (a Syriza baloldali platformja egyik vezetője) azonban rámutatott, hogy ezt a törvényt holnap mások ellen is fel lehet használni.

Tegnap pedig a  neonázi Chrisi Avghi két tagját ölték meg. A kormány a «két szélsőséges pólus teóriáját» propagálja, a sajtó helyesli. Arról beszélnek, hogy Görögország visszatér az olasz módra «fegyverrel elintézés» korszakába. Mindezt meg kell vitatnunk közösen avégett, hogy a dolgozókat munkájuk, bérük, szociális alapjaik megvédésében segítsük és megtaláljuk a sikerhez vezető utat.

Azt írjátok, a tanácskozást készítsük elő együtt. Első lépésként a meghívót publikáltuk, hogy minden társunk olvashassa. Reagálásukról tudósítunk benneteket.

 

Dimitri Vassiliou, Andreas Guhl, a Syriza tagjai, Nauplie 2013. nov. 02.

 

Olaszország

 

 

Mi is, akik szintén résztvettünk a taraggonai konferencián, pozitívan válaszolunk a meghívásra. A kapcsolatépítés új szakaszába kell lépnünk ahhoz, hogy segíthessük mindannyiunk saját országában a dolgozók, a nép harcát a katasztrófába vivő EU-programok, -szerződések, -intézmények ellen. Tarragona volt az első lépés.

Az Európai Unió diktátumai alóli kiszabadulás egyre sürgetőbb. Persze a propaganda egyre újabb módszerrel igyekszik terjeszteni mindenütt, hogy az Európai Unió nélküli világ óriási szerencsétlenség lenne, nem jelenthet alternatívát. Ezzel próbál meggyőzni a destruktív programok szükségességéről.

 

Nálunk ez a propaganda így jelentkezik: a «válság» úgyszólván véget is ért, a fellendülés lassan megindul, ehhez csak az kell, hogy a brüsszeli kötelezettségeket nagyon határozottan betartsák. Azonban a valóság egészen más: a napokban bemutatott stabilitási költségvetési törvény, amely az EU-szerződéseknek megfelelően készült, az egészségügyben 1,5 milliárd eurós megszorítást, a közigazgatásban 10 milliárdost tartalmaz, 2014-ben a bérek befagyasztását és a közszolgáltatások adóinak emelését. Kimutatták, hogy egy 1100 eurós nyugdíjas akár havi 300 eurót is veszít, s ugyanaz az újság írja, hogy 180 kórházat és 60 ápolási létesítményt be kell zárni 16 ezer kórházi ágy és 500 laboratórium megszűnésével párhuzamosan. Mindezt akkor, amikor a munkanélküliség rekordszintű, elérte a 6 milliót, ezenfelül az «ideiglenes» technikai munkanélküliség sújt milliókat. A propagandahazugságok előtt egyre több dolgozó szeme nyílik fel, és kezdi kimondani, hogy a katasztrófa oka maga az Európai Unió, pedig ugyanennek a propagandának az elmúlt 20 évben sikerült becsapni a népességet. Az a tény, hogy ma is a «populista» jelzőt használják azokra, akik akárcsak kritikával is illetik az EU-t, a kormány félelméről tanuskodik.   

 

A brüsszeli programok elleni ellentámadás mozgalma terjed az országban, fejlettségi szintje különböző fokon áll, de keresi a kivezető utat. Ezért kell feltétlenül megvitatni a velünk szemben álló alapvető akadály kérdését: szakszervezeteink vezetése túl gyakran asszisztál az EU-direktívákhoz, azok hazai megvalósításához. Nálunk három paktumot írtak alá a munkáltatói Confindustria szervezettel közösen, amelyek a szakszervezetek függetlenségének még a létét is veszélyeztetik.

 

A költségvetési törvénnyel szemben ma a nyomás a bázisokról érkezik, így a szakszervezeti vezetésnek muszáj lett meghirdetnie egy sztrájknapot novemberre. Azonban bejelentette, csak a törvény módosítását támogatja, annak «végső eredményét» tiszteletben fogja tartani. Tudjuk, hogy a «végső eredmény» arról szól, a deficit nem lehet 3 %-nál több, az EU-szerződéseket be kell tartani. Vezetőink haboznak, egy lépést tesznek a sztrájk irányában, de azt régióról régióra hirdetik meg, hogy elkerüljék a társadalmi robbanást. A helyzetet komplikálja, hogy nincs olyan politikai erő az országban, amely a dolgozói érdekeket képviselné. Ez lett az eredménye annak, hogy a «baloldali pártok» az utóbbi 20 évben támogatták és alkalmazták az EU politikáját, s ezzel saját megsemmisítésüket is elősegítik.

 

Központi kérdés tehát az EU-val való szakításé a társadalmi alapoktól egészen a csúcsokig. Hallatlan a felelősségük azoknak, akik ugyan a dolgozók mozgalmának képviseletét hirdetik, de az EU-val való szakítás elkerülése érdekében szinte beterelik őket a jobboldali csoportok, pártok karjaiban (és ide kell érteni az Ötcsillagos Mozgalmat is), amelyek csak szavakban EU-ellenesek.

 

Tarragona után új megmozdulások zajlottak Portugáliában, Franciaországban, Spanyolországban, Görögországban, mindez – a németországi helyzet változásával együtt – támpontot nyújt számunkra. Nov. 16-án a «munkásmozgalom függetlensége, az EU-szerződésekkel való szakítás» felhívás köré gyűlt aktivistákkal megvitatjuk az európai tanácskozás olaszországi előkészítését.

 

Kristian Goglio, pedagógus, szakszervezeti bizalmi, Torino; Monica Grilli, pedagógus, szakszervezeti bizalmi, Torino; Lorenzo Varaldo, iskolaigazgató, Torino

 

 

 

 

Dánia

 

Meghívásotokat örömmel vettük. Dániában is folytatódik az a folyamat, amellyel leírtátok a dolgozók és a fiatalság helyzetének súlyosbodását. Szükség van arra, hogy a dolgozóknak saját szervezeteikkel kialakuljon egysége – az európai határokon túl is – azok függetlensége és a munkásdemokrácia alapján.

Országunkban ez év októberében szakszervezeti aktivisták létrehozták az «EU-ellenzéki szakszervezeti hálózatot». 

Természetesen informálni fogjuk őket is erről a tanácskozási kezdeményezésről csakúgy, mint az egész szakszervezeti mozgalmat.

 

Per Sörensen, Koppenhága, építőipari szakszervezet; Kim Bilfeldt, Koppenhága, BJMF; Anton Schou, Aalborg, Népi Mozgalom az EU ellen

 

 

Románia

 

 

A tanácskozás nem csak kívánatos, de szükséges is: minden országban találunk példákat arra, hogy a népakaratot semmibe veszik az EU szervei és/vagy az IMF jóvoltából.

 

Romániában a 2012-es népszavazás az elnök elmozdításáról kínálkozik legjobb például: egy héttel a referendum előtt az EU nyomására bevezették, hogy minimum 50 %-os részvételi arány kell annak érvényességéhez. Pedig annak eredménye kategorikus: az állampolgárok közel 90 %-a arra voksolt, az elnök menjen. Van Rompuy, Merkel, stb. és az amerikai igazgatás tagjai közbenjárására olyan románok szavazata is beszámított, akik nem élnek Romániában – holott a román törvénykezés ezt nem tette lehetővé. S még így is érvényes volt a népszavazás – pedig az elnök, a nagyhatalmak akaratából most is ott van.

 

Térjünk vissza azonban a tanácskozás szükségességéhez. Ki kell mutatni, annak ellenére, hogy harcolunk nemzeti szinten, európai és világszinten belelütközünk abba a politikába, amely segítségül hívja a direktívákat és az IMF-egyezségeket.

 

Ez a nagy prrobléma a nemzeti kormányokkal, a politikusok mossák kezüket, olykor még az áldozat szerepében is tündökölnek: nincs más kiút, alkalmazni kell a trojka követelte szigorúságot. Ha bizonyos események (mobilizáció, ellenállás) késleltetik vagy akadályozzák az elképzeléseket, a kormányok a zsarolás eszközéhez fordulnak, hogy a trojka szigorítási politikája folytatódjék.

 

Szakszervezetünk közszolgálati. Ebben a szektorban van az oktatás, egészségügy, közszolgáltatások, közigazgatás, stb. Itt van az ok. Elsődlegesen, mert ez a szektor «fogyasztja» a közforrásokat, így aztán majdnem minden megnyirbálás ennek a költségvetését illeti (három évvel ezelőtt 25 %-ban csökkentették bérünket). Másodszor, a hatóságok törvényes felügyeletet gyakorolnak felette. Harmadszor, a szektor vezető posztjaira a hatalom által kinevezettek alkalmazzák ezeket a törvényeket. Negyedszer, a követelések, különösen a bérjellegűek, nem győzhetnek egyetlen intézményben – az a központi költségvetéstől függ.

Mindezek a kérdések szakszervezeti vezetőink felelősségét vetik fel, akik passzívan szemlélődnek – holott az EU-vonalas Szakszervezetek Európai Szövetsége által hozott döntésekre igencsak fogadóképesek. Ez segíti igazán a kormányt intézkedéseiben, gyakorlatilag annak cikosává teszi őket. Meg kell értenünk, hogy az európai intézmények (Bizottság, Tanács, Parlament, Szakszervezetek Európai Szövetsége, stb.) alá vetett nemzeti kormányok nem a körülmények áldozatai, hanem éppen problémáink okozói.

 

Nem vagyunk tehetetlenek. De változtatni kell magatartásunkon, jobban kell megszervezni magunkat, egységesebben nemzeti és európai szinten. Egységfrontot kell létrehozni.

 

Eddig Romániában relatíve passzív módon viseltük el a nemzeti kormányokat, az európai intézményeket, elhittük ezek «ártatlanságát». Azt gondolhattuk, hogy európai integrációnk megjavítja a románok életét, gazdaságunk munkahelyeket hoz létre, a nyugatiakhoz hasonló béreket kapunk, jogainkat tiszteletben tartják. Tévedés volt, éppen az ellenkezője történt. Ezek az illúziók tették lehetőve, hogy kormányaink az uniós diktátumokat alkalmazzák. Eltűrtük, hogy a munkatörvényeket megváltoztassák, a tüntetési és sztrájkjogot csökkentsék, de még a szólásszabadságot is. Vagy a tiltakozások nem voltak elég erősek, vagy az akciók elszigeteltek, rosszul szervezettek, vagy szakszervezeti vezetőink árultak el bennünket. Itt az ideje, hogy szervezetten egységbe tömörüljünk.

(…) Szükségünk van, hogy információinkat kicseréljük, kölcsönösen megismerjük egymást, közös akciót folytassunk.

 

Az Egyetemi Szakszervezet nevében

 

Mugurel POPESCU, elnök

Catalin VLAD, alelnök

 

 

Nagy-Britannia

 

Támogatjuk az európai munkástanácskozás kezdeményezését. A múlt évben részt vettem a kölni találkozón, ahol találkoztunk az egész Európából jött szakszervezeti és munkásaktivistákkal a közszolgáltatásból.

 

Ha jól értettük, az írországi népi mozgalmak vezetői is támogatják a mostani felhívást. A leglényegesebb pont, hogy az EU és az Európai Központi Bank programjai ellen lépjünk fel, amelyek memorandumaikon keresztül masszív támadásba lendültek a dolgozók ellen. Helyi, országi és nemzetközi szinten meg kell ezeket akadályozni. Szekciónk minden költségvetési nyirbálással szemben áll, jöjjenek azok akárhonnan és egységben fog dolgozni azokkal, akik szintén harcolnak ellene.

 

Jane Doolan (személyes címen), Hackney North, a Labour Partytól, a Unison islingtoni (London) szekció titkára

 

Írország

Személyes címen támogatom a konferenciát. Nagyon jól tudjuk Írországban, a helyzet nem lett jobb.

E hónapban tudtuk meg, hogy az új szigorított költségvetésben plusz 2,5 milliárdos kiigazítást követelnek. 2008 óta ez a nyolcadik ilyen típusú költségvetés. Techikailag a következő hónapban Írország kikerül a trojka közvetlen fennhatósága alól, de a gazdaság együttesének logikáján ez nem változtat semmit. A borzalmas nagyságú államadósságon se, a háztartások adósságán se, amelyek mind nemzeti, mind uniós szinten rendezetlenek.

Részvételem a tanácskozáson kizárólag annak dátumától függ. Beszélni fogok Frank Keoghannal, az ír Népi Mozgalom vezetőjével, aki a villanyszerelők TEEU szakszervezetének is elnöke. Üdvözlettel:

 

Manus Bree, szakszervezeti aktivista, People’s Movement Against EU (Irlande), személyes címen

 

 

 

Nagy-Britannia

 

Interjú egy londoni munkásaktivistával

Október 30-án a a CWU, a brit postaszakszervezet vezetősége visszavonta nov. 4-i országos sztrájkfelhívását. A sztrájkra pedig minden postai dolgozó készült – a privatizáció ellen. Mike Calvert a Labour Party tagja. A közszolgálati szakszervezet felelőse. Személyes címen beszél.

 

Úgy gondolom, hogy ez a munkástanácskozás olyan kérdéseket vet fel, amelyek bennünket is érintenek. Nagy-Britanniában ugyanúgy, ahogy másutt, nem lehet tagadni, hogy a dolgozók ellenállnak. Csakúgy próbálkoznak szervezeteik visszaszerzésével is. De – ahogy a meghívó is említi –  a munkásmozgalom vezetése „kényszerzubbonyban” tartja ezt az ellenállást, a konzervatív-liberális kormány számára „elfogadható” keretekben, mely politika persze tökéletesen megfelel az EU-nak, annak szerződéseinek (melyeket Nagy-Britannia is aláírt, ha nem is tagja az eurózónának). Cameron kormánya az EU-hoz való szoros tartozásra emlékeztet, amellyel a Labour Party szintén dicsekedhet.

Ennek illusztrációja az, ami a Postával történik. A kezdet az volt, hogy Nagy-Britannia 1992-ben, a Maastrichti, az Európai Uniót alkotó szerződést ratifikálta, s ezzel elfogadta a közszolgáltatások magánosítását, benne a postaprivatizációt. De Thatcher késleltette a választások miatt. Az ezt követő kormányok, Blair, majd Brown Labour-kormánya aztán hozzáláttak. A 2008-as pénzügyi összeomlás az utolsó pillanatban meghiusította, így hát a mostani konzervatív-liberális demokrata koalíció teszi meg.

Eközben a postások a CWU-val helyi akcióikat megsokszorozva annak vezetéséhez, majd a TUC konföderációhoz és a Labour Party-hoz fordultak az országos szintű akció megszervezése igényével. Hogy a postások mennyire elutasítják a  privatizációt, legyen elég, hogy 96 %-ban mondtak rá nemet a szakszervezeti vezetés júniusi megkérdezésekor. Ekkor a vezetés kijelentette, hogy ez csak egyszerű konzultáció volt, nem pedig mandátum. A nagyon radikális kijelentések csakúgy virágzottak a CWU-vezetők ajkán látván a felpaprikázott hangulatot. Ekkor szavazást tartottak, legyen-e vagy ne legyen a bérekre vonatkozó sztrájk. Azonban világos, a bérek miatti sztrájk ténylegesen privatizációellenes is lenne. A szavazás kötelezően előírt Thatcher szakszervezetellenes törvénye miatt, amelyet persze fenntartanak a Labor-kormányok is. De arra csak a privatizált Posta tőzsdei bevezetése után került sor. Okt. 11-én a postaszolgáltatást kiszolgáltatták a spekulánsoknak, okt. 16-án közzétették a szakszervezeti szavazás eredményét, amely óriási többséggel döntött a nov. 4-i sztrájk mellett (2009 óta első ízben). Ekkor a CWU vezetése rögtön kijelentette, hogy a sztrájk nem a privatizálásra vonakozik, hanem az új helyzet munkakörülményeire. Ennek ellenére látszott, a sztrájkban való részvétel tömeges lenne és fő jelszava a  «nemet a privatizációra» volna. Okt. 30-án tehát hirtelen bejelentette a vezetés, hogy nem lesz munkabeszüntetés, mivel tárgyalásokba bocsátkozik. Ez a példa illusztrálja leghívebben, milyen módon zárja az ellenállást a vezetés «kényszerzubbonyba».

A leírt politika nem a semmiből született. A TUC kongresszusán olyan határozat született, hogy a Labournak vissza kell államosítania a postaiszolgáltatást, ha az privatizálnák. Aztán ugyanezt a határozatot elfogadta a Labor kongresszusa is. De mindössze négy napot kellett várni, hogy a Labour vezetése bejelentse, hogy szó sem lehet semmiféle újraállamosításról, és ehhez csatlakozott a CWU vezetése is kijelentve, hogy lehetetlen a privatizáció ellen felvenni a harcot.

Nos, az ilyen dolgok táplálják a a párt és a szakszervezetek válságát.

 

 (Készítette J.P. Barrois)

 

 

 

 

Kapcsolattartás: Informations internationales,

Entente internationale des travailleurs et des peuples

87, rue du Faubourg Saint Denis 75010 Paris France

Tél. : (33 1) 48 01 88 28

E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com

 

Directeur de la publication : Daniel Gluckstein

Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg Saint Denis, 75010 Paris (France)

Commission paritaire n° 0713 G 82738

Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint Rémy lès Chevreuse