Francia elnökválasztás: a «baloldal»

François Hollande és Jean-Luc Mélenchon

Hollande és elvei

Veresége nem valószínű.  Sokat remélnek tőle, de nem biztos, hogy megfelel majd. Sarkozyt persze jó, ha leváltja a francia nép: 2007-től és Angela Merkellel egész Európára a szigorítások, az egyenlőtlenségek  növelésének eminense, az EU politikája kiszolgálója. De mit rejt az hollande-i slogan : «Változás most (kell)»?

Otthon nagyon szeret «őrült pénzügyi világról», «privilegizáltakról» tündökölni erős baloldaliként. Külföldön azonban megerősíti, intézkedései nem lesznek baloldalibbak Obamáénál (The Guardian), az európai szerződéseket nem kérdőjelezi meg, programja összes szocialista elődénél szerényebb, a deficit megfékezése melletti elkötelezettségét; a bankokat illető, a legkonkrétabb törvénytervezetét pedig már az USA-ban és az Egyesült Királyságban is felvetették. «Szocialista kormányok liberalizálták gazdaságunkat, nyitották meg a pénzügyi piacot és hajtották végre a privatizációt 15 éves irányításuk alatt. Nincs ok a nyugtalanságra» - mondotta.

Nagyon szépen hangzik gondolata a leggazdagabbakra kivetendő 75 %-os adóról, de ez mindössze a lakosság 0,01 %-át érinti és csakis az egymillió eurón felülre eső jövedelmet. Csak szimbolikus jelentőségű lenne, sem a költségvetési hiány csökkentését, sem a társadalmi egyenlőtlenséget nem befolyásolná. Azt is állítja, hogy újratárgyalná az európai szerződéseket. De miről tárgyalna, ha a 2016-17-re előirányzott «zéro deficitet» elfogadja? A Der Spiegelnek adott interjújában pedig kifejezetten helyesli az új szerződésbe foglalt «automatikus büntetést», az «aranyszabály» alkotmányba foglalását, és nem újratárgyalni szándékozza, csak a gazdasági növekedés esetére akar kiegészítést hozzáfűzni. Az Európai Unió alapvető politikáját egyáltalán nem befolyásolná, a szocialista pártokal együtt támogatja a Stratégia Európa 2020 politikáját, mely a profitnövelés érdekében a dolgozói bérek és munkakörülmények elleni támadást folytatja. A szent és sérthetetlen «szabad és befolyásolatlan verseny» nevében. Pedig milyen «szabad» verseny létezhet a németországi 1 eurós órabérekkel szemben; a havi 300 eurós fizetéssel előállított Renault-Daciával esetében; szabad-e a verseny a  vállalati adó nélküli Észtországgal?

Mélenchon trockistaként indult, a szocialisták balszárnyán folytatta, most a Front de Gauche (a Balpárt, a Kommunista Párt és kisebb formációk szövetsége) jelöltje. Érdeme, hogy impulzust adott a szociáldemokráciától balra és visszaszorította szélsőjobbot, 15 % fölé vitte a támogatottságot. A korábbi «plurális balkormány» (Jospin kommunistái pl.) megmutatta, hogy az FKP meggyengülve kerül ki a neoliberális recepteket alkalmazó «baloldali» irányításból.  Mélenchon olyan kormányban ugyan nem venne részt, melynek a szigorítás programalkotó politikája lenne (ebben amúgy sem ő, hanem Hollande döntene). Azt pedig máris bejelentette, hogy a második fordulóban Hollande-ot támogatja, ennek elképzeléseit pedig olvashattuk föntebb. 2011. jan. 31-én az Európai „Parlament” elfogadott egy határozatot Tunézia kapcsán, melyet együttesen nyújtott be a EPP (jobboldal), ALDE (liberálisok és demokraták), a Zöldek/ az Európai Szabad Szövetség Képviselőcsoportja, az S&D (szocialisták és demokraták) és Egységes Európai Baloldal/az Északi Zöld Baloldal Képviselőcsoportja (közöttük nevezetesen a francia kommunista párti Patrick Le Hyaric és balpárti Jean-Luc Mélenchon aláírásával): „Megerősíteni az Eu-val az együttműködési szerződést, finanszírozni a szociális partnerséget, felügyelni a választásokat...„ Ki hiheti egy pillanatra is, hogy Mélenchon ezt kijelentve a tunéziai néppel szolidáris? Aztán az 1973-as ENSZ-határozat másnapján pártfogolta állásfoglalásával a líbiai beavatkozást. Azzal az ürüggyel, hogy az az ENSZ égisze alatt történt, mintha ezzel igazolni lehetne az imperialista agressziót. Következménye, hogy a nagyhatalmak által lerombolt Líbia ma törzsi jellegű háború helyszíne, kész további kirablására. Akkor mennyiben jelent alternativát Mélenchon?