2013. szeptember 19., csütörtök

A görög pedagógusok tömegsztrájkjához csatlakoztak a köztisztviselők



 

Az Adedy, a közszféra szakszervezete is csatlakozásra szólított a hétfőn kezdődött sztrájkhoz a közszférának a trojka követelte  «restrukturálása» ellen.

A konzervatív Samaras irányította jobboldali-szocialista kormánykoalíció áprilisban hozott olyan törvényt, amely 25 ezer köztisztviselőt rendelkezési állományba helyez és már decemberig ebből 4 ezret el is bocsát.    

A sztrájkot az Olme, a középfokú oktatási szakszervezet hirdette meg, keddre az áttterjedt a kórházak személyzetére is, akik a kórházi összevonások ellen tiltakoznak, valamit a jogászokra, akik jövedelme szintúgy csökken.  A Fejlesztési Minisztérium és az IKA, a legfőbb nyugdíjpénztár dolgozói Athénben elfoglalták munkahelyüket, a bezárt egyetemek pedig visszautasították, hogy rendelkezési államányba helyezendő dolgozóikról listát adjanak.

Az Adedy tüntetésre szólít. A magánszektor szakszervezete, a GSEE csatlakozik és tegnapra négyórás leállást hirdetett.

Samaras hétfőn azt nyilatkozta a mobilizáció láttán, hogy a szigorítási politika nem folytatódhat. Kedden Brüsszelben José Manuel Barroso arra buzdított, hogy  «ne hagyják abba az erőfeszítéseket».

A közszféra újrastruktúrálása hozzáadódik a három éve folyó bércsökkentésekhez és adóemelésekhez. A munkanélküliség meghaladja a 27 %-ot.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.