2013. szeptember 17., kedd

Százezres tüntetés Varsóban a kormány ellen


 

Varsóban a kormánypolitika elleni tüntetés kezdődött Donald Tusk miniszterelnök lemondását követelve. A megmozdulást a szakszervezetek hirdették meg a nyugdíjkorhatár 67 évre emelése ellen, a minimálbér összegének növeléséért és a munkatörvénykönyv, a munkásjogok helyreállításáért. 

«A három nagy szakszervezet, a Szolidaritás, az FZZ és az OPZZ szerdán kezdett többnapos tiltakozó demonstrációba követelései nyomatékosítására. A tüntetők sátortábort állítottak fel a lengyel parlament, szejm előtt. A szervezők szerint a tiltakozások csúcspontjának szánt szombati megmozduláson 150 ezren vettek részt, a hatóságok 100 ezerre becsülték a számukat. 

Az ország minden részéből érkeztek, így bányászok Sziléziából és hajógyári munkások Gdanskból, a Szolidaritás fellegvárából. "A Tusk-kormánynak mennie kell" és "Tusk rabszolgája vagyok" feliratú transzparensekkel, sípokkal felvonuló tüntetők között voltak, akik füstgránátokkal és petárdákkal fejezték ki haragjukat a kormány munkaügyi és bérpolitikájával szemben. 

A jobbközép liberális Polgári Platform (PO) és a Lengyel Parasztpárt kétpárti koalíciós kormányának népszerűsége az utóbbi hónapokban zuhanórepülésbe kezdett, különösképpen a Tusk-kabinet takarékossági programjának sérelmezett intézkedései miatt, amelyeket nem egyeztetett a szakszervezetekkel.» (origo.hu) 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.