2013. szeptember 17., kedd

Hollande magyarázkodik Szíria kapcsán


 


François Hollande francia államfő tegnap a TF1 képernyőjén magyarázkodott a szíriai eseményekkel kapcsolatos magatartása okán: «Franciaország és az USA elegendő nyomást gyakorol, hogy meggyőzze Vlagyimir Putyint arról, kezdeményezés szülessék az egyezségről». Minf független államfő megerősítette, hogy: «Franciaországot akkor kötelezem vagy nem kötelezem el, ha meggyőződöm arról, sérülnek-e érdekeink».

A köztársasági elnök «országunk vállalkozóinak elnökeként» mutatta be magát, de hozzátette, nem elég, hogy «a vállalatok azt várják, majd az állam fog a munkabéreken könnyíteni, megtettük, amit kell és folytatjuk is». Szerinte azt kell, hogy «a vállalatok érezzék a támogatást».

Az államlfő kommentálta a 2014-es költségvetést is, több, jövedelemadóval, társadalombiztosítással kapcsolatos intézkedésről beszélt («nem lesz új adó») valamint a pénzügyi ökológiáról.

Kritizálta François Fillon nyilatkozatait, aki szakított az UMP hagyományos álláspontjával (nincs választási lehetőség a szocialista párt és a Nemzeti Front között). A saját szocialista többsége oldaláról érkező kritikával szemben azt állította, ez «az ország érdeke», s «mindenkinek saját magát kell meghatároznia, nem más pártokkal való kapcsolata alapján, akkor is, ha vannak kongesszusok és egyéb találkozók».
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.