2013. szeptember 27., péntek

Laci bácsi és a Tigáz



Laci bácsiékhoz egy szeptember elejei hétfőn délelőtt csengetett be két szerelő. Mutatták az igazolványukat, és elmondták: a Tigáztól jöttek ellenőrizni.
Amikor 2001-ben a településre költözött, eleve úgy számolt, hogy az utolsó saját házát lakja majd, így amit csak lehetőségei engedtek, kicseréltetett, felújított. Szinte mindent mesteremberek végeztek. Így volt ez a gázszerelési munkálatokkal is. Számlát nem kértek, szerződést nem kötöttek, de amolyan házi szerelőként vele cseréltették le néhány éve a gáztűzhelyet is.
Szeptember elején az ellenőrzés során a szakemberek a következő megállapításokat tették: rossz helyen van a gáztűzhely, mert annak a főfalon kellene lennie; nincs megoldva a gáztűzhely használatához kötelezően előírt szellőzés; az egy kéménybe kötött kazán és a bojler közé nem építettek be reteszelést – így az szabálytalan és veszélyes. Mindezeknél is rosszabb, hogy a szakemberek a jegyzőkönybe azt írták: a rendszeren „átalakítást tapasztaltak”, és azt is, hogy egy ponton az acél és réz gázvezeték „összeforrasztásra kerültek”.
Ezeket hallva Laci bácsi igazán megijedt, mert eddig biztonságban érezte magát. Évente ellenőrzik nálunk a kéményt, ahogy a gáz-, meg a villanyórát is. Soha, senki nem talált eddig semmilyen szabálytalanságot.
Mivel dokumentumokkal nem tudja igazolni, hogy a házon belül talált hibákat ki idézte elő, a jogszabályok értelmében el kell fogadnia, hogy a gázszolgáltató a javítási költségeket rá fogja terhelni. Arra azonban senkitől nem kapott még választ, hogy ugyan honnan kellene neki – és nem a szakembernek, aki a szakmunkát végzi – tudnia, hogy a több mint 10 éve használt rendszere szabálytalan – elvégre szakember építette. Ha papírjai lennének arról, hogy a gázszerelő mikor mit végzett, a tulajdonos megpróbálhatná azok alapján a szerelőre hárítani a javítási költségeket. Ezt azonban egy tigázos forrás szerint csak utólag volna célszerű elindítani, mert ha az egyezkedés elhúzódik, nem befolyásolja az a szolgáltató döntését (vagyis, hogy ha a fogyasztó határidőre nem javítja ki a rendszerét, kizárja a szolgáltatásból). 
Az igazából ítélethirdetésnek beillő dokumentumban az ügyfélkapcsolati illetékes szárazon közölte: mivel az ellenőrzést végző szakemberek „engedély nélküli bővítéssel történő szabálytalan vételezést állapítottak meg”, első menetben 20 ezer forint kötbér megfizetésére ítélik. Ha nem fizet, elzárják a gázt. A levélben az is benne van, hogy az ellenőrzést végző szakemberek az eset jegyzőkönyvezését követően „a szabálytalanságot elhárították”, de a házban ma is ugyanúgy van minden, mint mielőtt az ellenőrzés előtt. Semmiféle szerelés vagy elhárítás nem történt. Annyi csak, hogy Laci bácsi a kötbércsekket befizette, és miután napokig zsörtölődött, majd rendre azon kapva magát, hogy a réz- és acélcső forrasztási pontját bámulja, kihívta a gázszerelőt. Egy harmadikat. A szaki a konkrét problémáról tudomást szerezve egyből egy mérnökkel érkezett, aki felmérte a helyzetet, hümmögött, egy kicsit sajnálkozott „a kialakult helyzet miatt”, majd végül kibökte: a Tigáz által előírt terveket 45 ezer forintért tudná elkészíteni. Mivel a gázszolgáltatóhoz november közepéig be kell nyújtani egy szakszerű tervet, ami a hiányosságokat, szabálytalanságokat orvosolja, különben elzárják a gázt, ezt a békát is muszáj lesz lenyelni. Aztán még azt, hogy a konkrét munkákért legalább további 40 ezer forintot ki kell majd fizetni, plusz a gáztűzhely fölé kell egy elszívó is, és ha minden megvan, vissza kell hívni a Tigáz szakembereit, hogy egy újabb ellenőrzéssel szabályosnak titulálják a rendszerét. Ha mindent kifizet, a fűtési szezonra az ügyet lezárhatják. Lesz gáz, feltéve, ha marad elég pénzük a gázszámla kifizetésére.  
A Tigáz Magyarországon a legnagyobb egyetemes gázszolgáltató, 1,3 millió fogyasztó ellátásáért felel. Noha hivatalosan nem ismerik el a cégnél, a rezsicsökkentés is, a jelenleg több mint 11 milliárd forintos kintlévőség (ekkora összeget nem fizettek be a lakossági és közületi fogyasztók) is arra sarkalhatta a céget, hogy keményebb ellenőrző eszközökhöz nyúljon.

(a HVG cikke nyomán)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.