Fiatalok Nemzetközi Lapja

 Franciaország – veszélyben az ösztöndíjak és tandíjak

   Szeptember 18-án a felsőfokú oktatási és kutatási miniszter bejelentette, hogy tárgyalások kezdődnek az ösztöndíjrendszerről, aztán azóta is csönd van róla… pedig jó lenne megjavítani a jelenlegi rendszert, az ösztöndíjakat kiszélesíteni és az összegét megemelni.

Miért a hallgatás? Azt tudjuk, hogy a kormány szigorításokba verte magát, ratifikálta a TSCG-szerződést (GPUSKK), amely a spanyolországihoz, görögországihoz hasonló politikát kíván, s minden nap elhangzik, hogy «az adósságot vissza kell fizetni». Gyanúra ad okot.  

 

Az 50-es évek nagy diáksztrájkjai elérték a Crous-központok felállítását (1955). Azóta a diákok segítőrendszere két kiegészítő ággal rendelkezik:

— állami, a rektokon keresztüli közvetlen és személyes segítség, mint az ösztöndíj és mások, amelyeknek alapjában szociális kritériumai vannak;

— minden diáknak azonos közvetett segítség a Crous-on keresztül: az U-éttermek, U-lakhatás árában, ahol nem számít a hallgató anyagi helyzete.

De ennek a rendszernek az alapját fokozatosan megkérdőjelezik. Először is, a hallgatók többségének nincs lehetősége erre a lakhatási segítségre. Minden évben egymillió kérelem érkezik, de hely csak 165 527 van!

Az U-étterem olcsó étkezése pedig így néz ki: az árak 10 év alatt 30 %-kal emelkedtek!

 

Mi lehet a tárgyalás valódi célja? A kormány soha nem is emlegeti a közvetett segítséget. Az Unef sem (a diákok történelmi szervezete, ma a szocialista kormányhoz közeli), csak annyit, részt vesz a tárgyalásokon, hogy a szociális helyzeten alapuló segítséget védje.

 

Az is felmerül az emberben: és ha a kormány elfogadja az ösztöndíjak számának és összegének emelését, de ugyanakkor véglegesen befejezi a közvetett segítséget? Akkor csak az fog enni, akinek van elég pénze, a többi meg…  

 

De, ami a tárgyalások mögött feltűnik, az a tandíj emelése. A kormány az egyetemi autónómia nevében  nem akarja-e a liberalizáció felé nyomni a tandíjat (vagyis emeltetni) – azokért a morzsákét cserébe, amit az ösztöndíjakkal ajánlana fel? Mindenesetre ilyesmiről beszélnek, pl. a Paris-I (egyetem) elnöke: «ha csak 100 euróval is emelnénk a tandíjakat – átgondolva az ösztöndíjrendszert – sokkal könnyebben kijönnénk a költségvetésben». Hozzáteszi: «a kérdés nem helytelen, ha azt nézzük, hogy külföldön is ez történik». Hát… mondjuk a kanadai Quebec-ben a kormánynak meg kellett hátrálni a diákok felháborodása előtt, Angliában és Chilében pedig most is folyik a csata! Az ösztöndíjakhoz jelenleg csak a hallgatók 20 %-ának van joga, valami kis emelés csak arra lenne jó, hogy lenyelesse a tandíjemelés keserű piruláját.

Találgatni lehet csak. De a veszély reális. Az Unef reklamálja a «jelenlegi rendszer újraformálását» de csak a legmarginálisabb helyzetű diákok számára. Feladata pedig az összes diák képviseletét jelentené, legyenek ösztöndíjasok vagy nem. De hiszen pontosan ez a fajta viselkedés nyitja ki az ajtót a kormány előtt! Szervezetünk, az ARJ mindenkit hív, hogy kimondja, nem engedjük, hogy a Crous-hoz nyúljanak, nem hagyjuk, hogy a közvetlen vagy közvetett segítséget csökkentsék, vagy a tandíjat emeljék!

AJR Révolution

2012. nov.

Anglia – a diákok helyzetéről  

Ma, nov. 21-én Nagy-Britanna 17 nagyvárosa egyetemeiről érkező több tízezer hallgató tüntet az egyetemi tandíjak ellen, melyek átlagosan megháromszorozódtak és évente elérhetik a 9 ezer fontsterlinget. Az országos átlag 8 ezer fontsterling… és az ösztöndíjak eltörlését megszavazták. A hivatalos adatok szerint pedig 963 ezer a 16-24 éves munkanélküliek száma, ők képezik az összes munkanélküli 20,7 %-át.

A Universities and Colleges Admission Service (UCAS) szeptemberben megjelent egyetemi igazgatási jelentése arról számol be, hogy ebben az évben az egyetemi jelentkezések száma látványosan csökkent, a 2011-eshez képest közel 9 %-kal. Nyilvánvalóan leginkább a dolgozók gyerekei érintettek.  

Emlékeztetnünk kell arra, hogy ez a pokoli logika a Labor Party 1998-as ezer fontsterlingben megállapított tandíjától indult. Azóta az összeg állandóan emelkedik, a költségvetési kurtítások miatt kurzusok ezreit szüntették meg, teljes oktatási programokat. Az adósság lefaragása nevében, holott könnyű belátni, a fiataloknak, de még szüleiknek sincs köze ehhez az adóssághoz.

Hogyan lehet harcolni a pokoli spirál ellen? Nyilván, hogy nincsenek csodák. David Cameron azt mondja, a szigorítás intézkedéseket a nemzetközi pénzügyi intézmények diktálják. Ed Milliband az okt. 20-i nagy szakszervezeti tüntetésen azt mondta, hogy ha hatalomra jutna, ő is támogatná a költségvetési megszorításokat. A gond tehát nem szorosan vett diák- vagy ifjúsági probléma, hanem az egész népességé. Ebben az évben a hallgatók 9 %-a már nem tud egyetemre járni, hát akkor nem kellene rögtön a megszorítások, s ezzel a tandíj visszavonását is követelni? Az akarat megvan, de a NUS új elnöke (National Union of Students, hallgatói szervezet, amely pedig hívott a nov. 21-i tüntetésre) ezt mondta: «a sztrájk használhatatlan módszer a XXI. században». A hallgatók nagyon is jól megértették, hogy az adósságfizetés követeli meg a tandíjakat, ezért fütyülték ki éppúgy, mint Millibandot tízezres szakszervezeti hallgatósága.

Azt gondolom, éppen ezért kell, hogy a tandíj elleni harc feltétlenül összekapcsolódjon a dolgozók-fiatalok és szervezeteik egységében az adósságfizetési diktatúra ellen, a teljes szigorítási programmal szemben.

JL