A PDSZ elnöke a megállapodásról

A második Orbán-kormány alatt eddig sem az egészségügyi, sem az oktatási, sem a rendvédelmi, sem a közlekedési dolgozók nem hirdettek sztrájkot, noha bőven érte érdeksérelem ezeket az ágazatokat.

 

A kormány a pedagógusok szolidaritásának hiányára és az egzisztenciális kiszolgáltatottság okozta félelemre épít  

 

„A PDSZ sztrájkja nem szolgálja a pedagógusok érdekeit – fogalmazott közleményében az oktatási államtitkárság. Kiemelték: delegációjuk számos megoldási javaslatot kínált a megegyezés reményében a PDSZ-nek, a szervezet azonban minden ésszerű kompromisszumot elutasított. „A gyerekek, szülők és a sztrájkhoz nem csatlakozó pedagógusok érdekében a minisztérium gondoskodik arról, hogy azok a tanítók, tanárok, akik nem vesznek részt a PDSZ munkabeszüntetési akciójában, zavartalanul végezhessék munkájukat, az iskolák fogadják a diákokat, és ahol lehet, ott legyen tanítás” – írja az államtitkárság. (MTI)

(beszámoló a nol.hu-n készült interjúk alapján)

Most már biztos: sztrájkot hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Nem írta alá azt a megállapodást a kormánnyal, amelyet a sztrájkbizottságban lévő másik három érdekvédő szervezet kompromisszumként elfogadott. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet, valamint az Oktatási Vezetők Szakszervezete képviselői úgy látták ugyanis, hogy esélytelen a kormányt letéríteni a közoktatás államosításával, drasztikus központosításával „kövezett” útról, ezért inkább a kármentést választották, vagyis a megállapodáson keresztül, a jogalkotási folyamatba belekapcsolódva próbálják megóvni a pedagógusok munkahelyeit, megakadályozni az iskolák bezárását, a munkaterhek növekedését. A PDSZ másik utat választott, ennek a vége akár még egy határozatlan idejű, hosszan elnyúló pedagógussztrájk is lehet, megalapította a saját sztrájkbizottságát

A PDSZ legfontosabb követeléseinek egyike az volt, hogy a kormány azonnal függessze fel a köznevelési törvény végrehajtását. Az ötfordulós tárgyalások során azonban a szakszervezet kompromisszumos javaslatot fogalmazott meg ezzel kapcsolatban, azonban ez a kormányt nem érdekelte. A PDSZ még szerette volna elérni, hogy ne csorbítsák az igazgatók munkáltatói jogkörét, továbbá „a kinevezések és munkaviszony-megszüntetések kérdésében a véleményezési jog helyett” egyetértési jogot kapjanak. Garanciát követeltek arra, hogy a pedagógus-életpályamodellhez meglegyenek a szükséges költségvetési források, és a modell bevezetése ne járjon se a munkateher növekedésével, se létszámcsökkentéssel. A követelések közt szerepelt még a közalkalmazottak bérének húszszázalékos emelése, azonban e tárgykörben is rugalmasságáról biztosította a szakszervezet a kormányt. „A megvalósítás, ütemezés kérdésében nyitottak voltunk. Mivel a közalkalmazottak túlnyomó többsége az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó intézmények munkavállalója, fontosnak tartottuk, hogy a minisztérium is támogassa érdekeik megvalósulását” – olvasható a PDSZ ezzel kapcsolatos álláspontja.

A kormánynak minden kompromisszumjavaslatra az volt a válasz, hogy nem, nem és nem. Egyetlen javaslataa megállapodás aláírása, amit a másik három szakszervezet már megtett. Ezt a PDSZ visszautasította, mert ezt az oktatási rendszert elutasítja, aláírásával viszont részei és működtetői lenne. A szakszervezet természetesen megvárja az elégséges szolgáltatásról szóló bírósági határozatot, és ezután határozatlan időre országos sztrájkot hirdet.Galló Istvánnéval, a Pedagógusok Szakszervezetének elnökével az egyezség aláírása előtti a PDSZ e-mailt váltott, leírta az okokat, amelyek miatt miatt nemet mond. Az érintett szakszervezetek is végig azt hangsúlyozták, hogy tudják, az, amit aláírnak, nem felel meg az eredeti követeléseinknek. Mégis kármentésről beszéltek. Azt mondták, ha ég a ház, segíteni kell az oltásban.

Mendrey László: – Mindenkire számítunk. Pártállástól, szakszervezeti hovatartozástól függetlenül. Számítok minden kollégára, és nem azért, mert a PDSZ-ért dolgozunk, hanem a közoktatásért.

Az egyezség  garanciális elemei nem valódi garanciák. Azok a célok, azok a megoldások, amiket az államosítás kínál, tönkreteszik a magyar közoktatást, és föl kell függeszteni az államosítást, mert az most maga a káosz. Szükséges-e ilyen mértékű központi irányítást kialakítani? Tegyék lehetővé azoknak az önkormányzatoknak, amelyek egyébként eddig is tudták működtetni a rendszert a pedagógusok bérével és mindennel együtt, hogy visszakapják az intézményüket. Tudjuk, hogy vannak hátrányos helyzetben lévő települések, kisfalvak, ahol már a pedagógusok bérére sem volt pénz. Ezt meg kell oldani, de nem úgy, hogy azokat is ilyen keretek közé kényszerítik, akik urai voltak a helyzetnek. Ezzel pedig a közoktatás színvonalát erőszakosan lefelé nivellálják.

A jogszabály ebben az esetben kormányhatározatot jelent. Na most nézzük csak meg, hogy mi történt a keretszámokat illetően a diákmegmozdulások idején. Félnaponta jelentek meg egymásnak ellentmondó határozatok. Tudom, hogy alkotmányt is lehet írni Strasbourg és Brüsszel között, de ez nem olyan játék, amibe belemehetnénk.

2010-ben készült egy felmérés, aminek az eredményét soha senki nem cáfolta, Hoffmann Rózsáék sem. E szerint a pedagógusok heti munkaterhelése átlagosan 51 óra. A nemzeti köznevelési törvényben megfogalmazott pedagógus-életpályamodell arról szól, hogy a megnövelt bérük mellé a pedagógusoknak jóval több időt kell eltölteniük az iskolában, amelyből hosszabb időre kötelezhetők az oktatással, neveléssel összefüggő munkára, ez a bizonyos 32 óra. Amikor így is heti 51 óra az átlagos munkaterhelés, akkor miért is kell ezt megemelni? A másik probléma: a pedagógusok kötelező óráinak számát, a heti kötelező munkaidőhöz, a 40 órához viszonyítva kell kiszámítani, annak 55-65 százalékában kell meghatározni. Ez 22-26 óra. Amennyiben a felső érték szerint határozzák meg a kötelező órák számát, s ennek lehetőségét a megegyezés nem zárja ki, úgy jelentős pedagóguselbocsátásokra lehet számítani. Efölött van még, hogy a tanár 32 óráig foglalkoztatásra kötelezhető. Ez így összességében nagyon komoly munkaidő-növekedés. Erre azt mondják, hogy majd lesz béremelés. A megállapodásban rögzítették, hogy a cél az alsó határ, azaz az 55 százalék megtartása. És ha nem sikerül? Mert a törvényben továbbra is benne van az 55-65 százalékos játéklehetőség. Erről a tankerületi igazgató dönt majd, hiszen a 32 órás bent tartózkodás továbbra is benne van a megállapodásban. Hangsúlyozzák, hogy ez feladathoz kötött, és nem a helyben tartózkodáshoz, hanem a gyerekekhez kötik. Aki ilyeneket fogalmaz meg, nincs tisztában azzal, hogy a pedagógiai munka mit jelent, milyen leterhelést, milyen lelki, szellemi stresszt.

Most tényleg nagyon nagy a tét, és rendkívül kiélezett a helyzet. A közoktatásban ugyanis a szemünk előtt bontják le mindazt, amit az elmúlt húsz év alatt nagy nehezen felépítettünk, és aminek eredményei bizony, már láthatók. Ez az átalakítás abba az irányba visz, melyet már kétszer is meghaladott az élet, vagyis az elmúlt század harmincas és hetvenes éveinek központi állami irányítási modelljét. Ez a politika szempontjából kényelmes helyzetet teremt, mert központi direktívákkal, kézi vezérléssel lehet irányítani egy, a nemzet jövőjét meghatározó, komoly rendszert. Kézi vezérléssel lehet pénzt pumpálni bele, és pénzt kivonni, és a pedagógusok is állami alkalmazottak lesznek. Ez az alattvalóvá nevelést segíti.

A nemzeti köznevelési törvény három részből áll. Az első szakaszt bevezették 2012. szeptember 1-jén, a második szakaszt 2013. január 1-jén, ez az államosítás, a harmadik pedig az életpályamodell bevezetése, 2013. szeptember 1-jén. Pont. Ebben nincs olyan, hogy ha majd lesz pénz, akkor majd fizetünk. Be kell vezetni az életpályamodellt, mindennel együtt. Ez volt az a momentum, ami miatt a pedagógusok sokáig bizakodtak. Azt mondták, jó, nem nagyon értünk egyet a köznevelési törvény irányával, nagyon mást gondolunk a kerettantervekről, de majd ott lesz az életpályamodell. Aztán 2012 októberében Matolcsy úr kissé relativizálta a törvényt, amikor azt mondta, hogy ha lesz pénz, akkor persze lesz béremelés is. Azóta azt halljuk, hogy mindent meg fognak tenni, törekszenek rá. Miről is beszélünk? De mindettől függetlenül: az egyezségben, amit aláírtak a szakszervezetek, az áll, hogy 2013. szeptember 1-jétől elindul az életpályamodell, a megemelt munkaterheléssel (ha a tanárok kötelező óraszámát két órával emelik, az 11 ezer álláshely megszűnését jelenti). Ez, ha tetszik, ha nem, bárki bármit mond is, pedagóguselbocsátásokkal jár. Hogy mennyivel, nem tudjuk. Mindig azt mondták, hogy a munkaerő-felesleget fedezni fogja a nyugdíjba vonulók száma. Megkérdeztük, hány nyugdíjas pedagógusra számítanak, egyáltalán: mennyien vannak a rendszerben. Nem tudták novemberben, nem tudták decemberben, és nem tudták a legutolsó egyeztetésen sem.

Gallóné fô érve, hogy az aláírással ellenőrző szerepet kapnak a közoktatási változtatások végrehajtásában. Ezek szerint a mi Gallónénk nem csak asszisztálni fog a munkaidőnöveléshez, az elbocsátásokhoz, hanem részt is vesz benne és ehhez aktíválja a pedagógusok szakszervezetét, hozzájárul ennek a torz, gyerek-. szülő- és pedagógusellenes oktatási rendszernek a fenntartásához..