«Oktatási reform»

Radó Péter oktatáskutató véleménye, részletek


Az iskolák államosítása katasztrofálisan előkészítetlen és rosszul van menedzselve. (…) üres hivatali szobákban vagy iskolai szertárakban egyedül ücsörögve tanácstalanul kapkodó frissen kinevezett hivatalnokok. Kérdéseikkel azok megválaszolására képtelen vagy illetéktelen embereket zaklató ideges igazgatók. Szülői értekezleten a karjukat tanácstalanul széttáró osztályfőnökök. Iskolatitkárok, akik rutinszerűen igényfelmérések tömegét állítják elő, csak mert ezekre eddig is szükség volt. Adminisztrátorok, akik azon törik a fejüket, hogy mit kezdjenek az apró napi kiadásokról szóló növekvő számlakupaccal. Férjek, akik a munkahelyükön sutyiban teszteket fénymásolnak pedagógus feleségüknek. Az állásuk miatt szorongó, az iskolák folyosóin tornaórákat tartó pedagógusok azon töprengve, hogy kitől kérjenek kölcsön, amíg megkapják végre a fizetésüket. Lázas kapkodással új kerettanterv-kompatibilis tankönyveket gyártó kiadók. Minden munkanap elején gyomorgörccsel ébredő minisztériumi tisztviselők. A sor szinte végtelen. És mindezek tetején egy mosolygó joviális államtitkár azon borongva, hogy a gyerekek egy magyar népdalt sem tudnak elénekelni. A közoktatás, amelyik az egyik legkiszámíthatóbban működő közszolgáltatási rendszer volt Magyarországon napok alatt katasztrófa sújtotta övezetté vált.

Felszámolja az iskolák problémamegoldó képességét, szétveri az oktatás minőségéért felelős iskolát, és végletekig lebutítja a közoktatási rendszert. Vegyük sorra az okokat. Problémamegoldás alatt a gyerekek tanulásával és a tanítással kapcsolatos problémák, az iskolák működésével összefüggő és a pedagógusok munkahelyi gondjainak megoldást értjük. Ezekből minden iskolában többszáz merül fel naponta. Mostantól ha a szülőknek gondjuk van, a pedagógusok és az igazgatók majd széttárják a karjukat, vagy felfelé mutogatnak. A szülő pedig ügyfélfogadási időszakban várakozhat hivatalnokok irodái előtt, s ha bejut, majd ígéretet kap arra, hogy a hivatal 30 napon belül kivizsgálja a problémáit. (…) Minden probléma megoldására irányuló kezdeményezés lényegében feljelentés, minden problémamegoldó lépés hatósági intézkedés lesz. Azt pedig, hogy ki milyen ügyben jogosult intézkedni, nem nyilvános jogszabály, hanem egy hatalmas hivatali gépezet szervezeti és működési szabályzata rögzíti majd. (…) Az égvilágon minden szabályozási kérdés lesz, s ezt akarják majd a hivatalnokok, mert a jogszabályok pótolják majd a helyismeretet, s akarják majd az iskolák is, mert a jogszabály mégis csak határt szab az egyedi önkényes tisztviselői döntéseknek. A túlszabályozás egyetlen szükségeszű következménye pedig a szabályok inflálódása lesz. Az iskolák beleolvadnak egy hatalmas bürokratikus gépezetbe, s maguk is adminisztratív szervezeti egységek lesznek.

Eltűnik a szakmai felelősség és az elvárásokhoz való alkalmazkodás képessége. Egy olyan rendszer jön létre, amelyben tisztviselők és szakértőnek álcázott más tisztviselők egyes pedagógusok munkáját kezdik közvetlenül irányítani. Noha nem kétséges, hogy az oktatás legfontosabb szereplője a pedagógus, mégis szinte mindent, amit az oktatástól várunk az egész iskola állítja elő. Amit a gyerekek tanulásához az iskola hozzátesz, az az összes gyerekeket nevelő-oktató pedagógus munkájának az eredménye. (…) nem az egyes pedagógus tartozik számadással a gyerekek tanulási sikereiért és kudarcaiért, hanem az egész iskola. Az iskola képtelenné válik megfelelni a legkülönbözőbb külső elvárásoknak, amelyekhez egyes pedagógus nem, de egész iskolák könnyen alkalmazkodnak. Képtelenné válik arra, hogy alkalmazkodjon a tanulók végtelenül sokféle tanulási igényeihez és szükségleteihez, mert az a pedagógusok és külső szolgáltató szakemberek között olyan mértékű együttműködést igényel, ami egy szétvert, menedzselhetetlen intézményben elképzelhetetlen. S végül nem lesz kin számon kérni a kudarcokat, s az iskolák maguk sem fognak az általuk nyújtott nevelési-oktatási munka minőségének javításán fáradozni, mert az is szervezett intézményi tevékenység. Tankerületi igazgatókat nem fognak leváltani azért, mert az általuk felügyelt iskolákban nő a funkcionális analfabéta gyerekek aránya, vagy Pistike nem tanulja meg az egyszerű számtani műveleteket sem. (…) Az irányítás módja fogja meghatározni, hogy milyen – azzal kompatibilis – finanszírozási, minőségértékelési, tantervi szabályozási, szakmai szolgáltatási, tankönyvkiadási és továbbképzési rendszert lehet alkalmazni.

Ha az oktatás irányítása buta adminisztratív irányítássá silányul, ehhez igazodik a kormányzás minden más eszköze is. (..) a buta hivatali irányításnak nem felel meg más, mint buta szakfelügyelet, ahol a szakfelügyelők 5-6 évente megismételt egyszeri óralátogatások alapján minősítik majd a pedagógusok munkájának a minőségét. Ehhez az irányítási szisztémához nem illeszkedik másfajta tanterv, mint központi sillabuszok, amelyek oly mértékben szabályozzák be a tanítási idő felhasználását, hogy a tanítás tökéletesen érzéketlenné válik arra, hogy kik ülnek az osztályteremben és ott mi történik velük. (…) egyentankönyvek, melyek mindenkit szolgálni akarnak majd, ezért nem szolgálnak majd senkit. Egy ilyen rendszerben a pedagógusok továbbképzésének tartalmát minisztériumi tisztviselők nünükéi határozzák meg, s nem az, hogy az egyes, egymástól nagyon különböző pedagógusoknak mire van szükségük ahhoz, hogy jobban végezzék a munkájukat.