2013. november 22., péntek

Fiatal barátaink figyelmébe


A tőkés rendszer válságáról

A magántulajdon rendszere egyre több jelét adja, hogy nem képes fennmaradni, hogy bukásával együtt magával akarja rántani az egész emberiséget. Háborúk, gazdasági válságok rettenetes sorozata mutatja ezt. Sőt - bár ezt egy olyan embernek, aki összemossa a kommunizmust a sztálinizmussal (amit a kereszténység és a Szent Inkvizíció vonatkozásában soha nem tenne meg) nagyon nehéz megérteni, elhinni - a sztálinizmus is a magántulajdon okozta ellentmondások következménye, megjelenési formája.

A (valódi) kommunisták azon munkálkodnak, hogy ha már a magántulajdon így is, úgy is megszűnik, akkor ez ne katasztrófa formájában történjen, hanem az emberiség boldogabbá válása útján.

Mindezt, ha akarod, megérted, elgondolkodsz rajta.

Persze sokkal egyszerűbb összekeverve a sztálinizmust a kommunizmussal azt mondani, hogy ennek ellentmondanak a történelmi tények. …

Sajnos a magántulajdon, a tőke egyre súlyosabb, egyre rombolóbb ellenmondásaira ez nem ad gyógyírt.

Tehát egyfelől van egy álom, ami talán mégis megvalósítható, másfelől van a biztos katasztrófa. Lehet választani! 
 
(Phoenix)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.