2013. november 15., péntek

Tarlósék megszavazták a hajléktalanok kitiltását



Elfogadta a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön azt a rendeletet, amely jogellenesnek minősíti az életvitelszerű tartózkodást egyes közterületeken.



A határozatot a Fidesz–KDNP és a Jobbik 21 igen szavazatával fogadták el, az MSZP és a Párbeszéd Magyarországért 12 politikusa nemmel szavazott. A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Eszerint jogellenes lesz az életvitelszerű tartózkodás a világörökségi területeken, a megállókban, állomásokon, utasvárókban, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és a Népligetben. Ugyancsak tiltott terület 29 kiemelt aluljáró és a bejárataiktól számított 50 méteres körzetek. A tilalom kiterjed a játszóterek, köztemetők és gyermekjóléti, gyermekvédelmi, köznevelési, felsőoktatási intézmények ingatlanjaira, valamint a 100 méteres körzetükre. A tervezetben szerepelnek továbbá a hidak és a felüljárók, valamint a lépcsőik. A kerületi önkormányzatok közül a II., a IV., a VI., a IX., a X., a XI., a XIII., a XIV., a XVI., a XVII, a XVIII., a XX., a XXI. és a XXII. kerület kérte további területek rendeletbe foglalását, ezek a törvény erejénél fogva a rendelet részei.
 
 
 
Amíg az állam, az önkormányzatok nem tudnak mindent megtenni annak érdekében, hogy minden egyes polgártársunknak munkája, lakhatása, minimális jövedelme, biztonságos otthona legyen, addig magunknak is segítséget kell nyújtanunk a fedél nélkül tengődő embereknek.
Arra kérjük minden felekezet papjait és híveit, hogy ne zárják be kapuikat a menedéket keresők elől.
Arra kérjük a használaton kívüli magánterületek tulajdonosait, a társadalmi szolidaritást vállaló magánvállalkozásokat, közintézményeket és lakóközösségeket, hogy lehetőségeikhez mértek nyújtsanak menedéket a kívül rekedteknek.
Arra kérjük a gyermekvédelmi, szociális és egészségügyi intézményeket, hogy lakhatási lehetőség hiányában ne tegyék utcára az embereket, a büntetésvégrehajtási intézmények gondoskodjanak az érintettek utógondozásáról.
Arra kérjük a tanácsot, segítséget kérőket, hogy Budapesten hívják bizalommal a Hajléktalan Diszpécser Központ számát: 338-41-86.
Arra kérjük az eljáró hatóságok dolgozóit, hogy lakhatási lehetőség hiányában ne büntessék meg az otthontalan embereket.
Végül, arra kérjük a helyi és országos ügyekben döntéshozókat, hogy ők is tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy mindenkinek lehessen otthona, itt, ebben a hazában.
 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.