2013. november 29., péntek

Röviden


A 25 leggazdagabb portugál személy vagyona 2013-ban 16,7 milliárd euróval gyarapodott (16%). A trojka (EU, EKB, IMF) ugyanakkor a köztisztviselők bérének és nyugdíjának 10 %-os csökkentését írja elő. 
♦ Nagy-Britannia: "Rettenetes következményekkel" járna, ha Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból - mondta üzleti vezetők előtt Sir John Major volt konzervatív párti brit miniszterelnök, – "ennek semmi értelme nem lenne". Ezzel felzárkózott a többi tagországban alkalmazott zsarolási kísérletekhez, melyek célja a választók megfélemlítése „az egységes tőkés piac” fenntartása érdekében.
♦ A francia hadsereg Közép-Afrikában ezer újabb katonával akar beavatkozni.
Folytatódnak az üzembezárások. Pont-de-Claix-ben (Isère) a Vencorex üzem 250-300 munkahelyet szüntet meg 2016-ig – az alvállalkozókkal együtt 500-at.


♦ Németország: Hamburgban, az Airbus területén az EADS 3000 dolgozója az IG Metall szakszervezet hívására követelte munkahelyének garantálását.  A sajtó szerint akár 20 %-os munkahelycsökkentés is várhat a Németországban foglalkoztatott 50 ezer dolgozóra.  

A Die Welt arról ír, hogy „A magyar baloldal jobbról akarja előzni Orbánt”. Kifejti, hogy Orbán több pénzt akar kipréseni a külföldtől úgymond a „nemzet javára”, de természetesen nem kérdőjelezi meg a tényt, hogy a Fidesz éppen úgy kiszolgálja az EU-politikát, mint az előző kormányok.
Ukrajna gazdasági és pénzügyi támogatást vár az Európai Uniótól, mielőtt aláírná vele a tervezett társulási szerződést - jelentette ki pénteken Viktor Janukovics ukrán államfő a vilniusi keleti partnerségi csúcstalálkozón. Konkrét fejlesztéseket, pénzügyi-gazdasági támogatási programot, részvételt az ukrán gázvezeték-felújításban és az ukrán exporttemékeket sújtó kereskedelmi korlátozások feloldását igényli ahhoz, hogy „elfogadható feltételek” szülessenek az IMF-fel és a Világbankkal való együttmûködésben. Az Unió keleti partnersége  Ukrajnára, Fehéroroszországra, Moldovára, Grúziára, Azerbajdzsánra és Örményországra terjed ki. Grúziával és Moldovával az Európai Unió pénteken parafálta a társulási és szabadkereskedelmi megállapodást, Azerbajdzsánnal pedig megállapodást írt alá a vízumkötelezettség enyhítéséről.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.