2013. november 28., csütörtök

Nem tegnap kezdődött


 
 Meghallgatták a Parlamentben Horváth Andrást, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy évvel ezelőtt távozott alkalmazottját.
A volt NAV-alkalmazott szerint 2007 óta rendíthetetlenül gyakorolja uralmát az adóhatóság felett az a gazdasági hatalom, mely szabad kártyával rendelkezik a vizsgálatokkal szemben. Nagykereskedelmi multikról és kiskereskedelmi láncokról van szó, akik olyan szinten mozognak, hogy ott már nem számít sem a nemzetiség, sem a politika.

Az albizottság jobbikos elnöke, Z. Kárpát Dániel annak ellenére hívta össze az ülést, hogy az a távolmaradók miatt határozatképtelen volt. Ugyanis, mint azt előre jelezték, nem jelentek meg az ülésen a kormánypárti tagok, így Horváth András valódi bizottsági meghallgatás helyett egyfajta konzultáción válaszolt a kérdésekre.
Horváth szerint az adóhatóság ellenőrzési területén a legnagyobb visszaélések 2007-től kezdődtek, amikor a régiósítási átalakítások során új, szakmailag is megkérdőjelezhető személyek kerültek vezető pozíciókba. Onnantól kezdve azok, akik valamilyen módon lépni kívántak a számukra egyértelmű törvénysértések ellen, a volt NAV-os szerint rendre „parkoló pályára lettek állítva”. Mint mondta, közülük sokakat ügyintéző pozícióra leszorítva, alibimunkákkal foglaltak le, vagy akár egyenesen el is bocsájtottak. Horváth elmondta továbbá, hogy a 2010-es kormányváltáskor reménykedtek a személyi változásban, de minden úgy folytatódott, ahogy korábban volt. A meghallgatáson a Jobbikon kívül részt vett azt LMP, a PM, Ángyán József, valamint a szocialista párt.
A Fidesz bojkottálta a bizottságot, de a konzultáció így is tartalmas volt
A bizottságon kiderült, hogy a hatóságokon  túl több jelentős kormánypárti képviselő is megkapta az ügyet leleplezni kívánó Horváth anyagait, mégsem tettek semmit. Mint elmondta, az információk elvileg eljutottak Rogán Antalhoz, Révész Máriuszhoz, Lázár Jánoshoz és Cséfalvai Zoltánhoz, valamint Varga Mihályhoz is, sőt, egy fideszes frakcióülésen tudomása szerint még 2011 tavaszán tárgyalták is az ügyet – mégsem történt semmi.
A NAV-nál a botrány kitörése után ellenőrzést hajtottak végre, amelyre mindössze két napot, egy hétvégét szántak. Ezt követően megállapították, hogy visszaélések nem történtek, az ügyet pedig lezártnak tekintették. Horváth elmondta, ennyi idő alatt csak felületes vizsgálatot lehet tartani, ami haszontalan. A rengeteg kapcsolati háló, működési mechanizmus áttekintéséhez szerinte egy tapasztalt revizorokból álló csapatnak is hosszú hónapokra lenne szüksége.
„Egyértelműen az látszik, hogy hiába volt itt több kormány, a mechanizmus kezdettől fogva élt az adóhivatalon belül, a védelmi rendszer bizonyos adózói csoportok vonatkozásában kezdettől fogva működött. ... azok az emberek, akik őket védik, azok kormányokon átívelő személyek. Érvényesíteni tudják az akaratukat bármelyik kormány alatt … ezek az emberek már elszakadtak attól, hogy jobb vagy bal oldal, ők gazdaságilag már olyan erősek, hogy a politika sem mer hozzájuk nyúlni” - fogalmazott Horváth András a kiemelt adózói körök által évi akár 1700 milliárd forintos veszteséget jelentő visszaélésekkel kapcsolatban.

alfahir.hu nyomán

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.