2013. november 15., péntek

Röviden




Japánban hat bank, közöttük a legjelentősebbek közül három (Mitsubushi UFJ, Mizuho és Sumitomo Mitsui) beismerte, hogy a helyi maffiának, a jakuzának kölcsönzött pénzeket.

 
 
 
Az Euroroupe (az EU pénzügyminiszterei) és a trojka azt kérte Görögországtól, hogy «privatizációs folyamatát erősítse meg», hogy az tovább fizethesse az adósságkamatokat.

 
 

Franciaországban a vezetői jogosítvány-felügyelet 1700 dolgozóinak óriási többsége sztrájkolt a
költségvetési projekt ellen, amely 35 posztot akar megszüntetni és «ezzel kb. évi 100 ezerrel kevesebb vizsgát teljesíteni». Montpellier-ben többszáz hallgató tüntetett az egyetemi vezetés ellen, amely a beiratkozást «sorsolással» akarja megoldani, egyik területét be akarja zárni és egyéb intézkedéseket tervez a 3 milliárdos deficit megoldására. A Bürstner (camping-autók gyártása) 300 munkahely megszüntetését jelentette be Wissembourg-ban. Vendée-ban ezer dolgozó vonult fel a FagorBrandt (elektomos háztartási gépgyártó) bezárása ellen tiltakozva (összesen 1800 bérből élőt érint). Toulouse-ban az Air France dolgozói tiltakoztak a CGT felhívására a légitársaság személyzeti létszámának csökkentése (a repülőtéri személyzet egynegyedével) miatt.  
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.