2013. november 13., szerda

TGM: Horthy?



Írta: Tamás Gáspár Miklós
2013. november 12.

A lipótvárosi református lelkész másodszor is fölavatott egy Horthy-mellszobrot a Szabadság téri templom bejáratánál. (Ennek a templomnak a lelkésze valaha a nagy Victor János volt, egyéb érdemei mellett hősies antifasiszta… Számos református lelkész kifogásolta ezt a komédiát. Ez nagyon helyes és dicséretes. A mi szeretett református keresztyén anyaszentegyházunk előbb-utóbb még az evangyéliomot is hirdetni fogja…) Mindenki tiltakozik és elhatárolódik, ami nagyon helyes. Ám átfutva az esetről szóló, jelentős tömegű publicisztikát, azt láthatjuk, hogy Horthynak úgyszólván csak a zsidóüldözéseket és deportálásokat róják föl. A derék ellentüntetők is sárga csillagot tűztek a kabátjukra. Magyarországon manapság a legbonyodalmasabb problémákból is egyszerű zsidókérdést faragnak. Olykor úgy tetszik, mintha édes hazánkban az egyik oldalon állana a reakció, és a másik oldalon – a zsidók.

 


Tébolyda.

Aztán meg úgy tetszik, mintha a meghökkentően bontakozó Horthy-kultusznak ez az újabb epizódja érdekes lenne. Habár nemrég a Magyar Országgyűlés fideszes alelnöke – hajdani barátom – szónokolt már Horthy-ünnepélyen, és nem észleltünk semmiféle háborulatot.

Itt azonban nyilasok szobroztak, akiket anno a főméltóságú úr (Reichsverweser von Horthy) nem becsült sokra. Ezért a zúgás, ami érthető – viszont alkalom rá, hogy megint mindent végzetesen összekeverjenek.

Amikor a snájdig, hideg és buta osztrák tengerésztiszt a területének kevesebb mint egyharmadára csonkolt Magyar Királyság (a csonkolást az elcsatolt területek zömmel nem magyar lakossága lelkesen üdvözölte, amiről a magyarok mindig megfeledkeznek) élére került, némi restaurációs terror után, amelynek során véreskezű nímandok csapatában tündökölt, nem talált ki semmi újat és nem vezetett be semmit. Miután a forradalmárok biztonságban ültek a börtönökben, internálótáborokban és bécsi, berlini, párizsi ingyenkonyhákon és hajléktalanszállókon, a szkv. cs. kir. altengernagy – akinek legnagyobb haditette az volt, hogy az osztrák flottát egyetlen puskalövés, sőt: egyetlen bosszús köhintés nélkül átadta Jugoszláviának, de hát végre is horvát volt a legtöbb hajós, már akit le nem puffantatott és föl nem köttetett a lovas tengerész még korábban, a cattarói (Kotor) matrózlázadás alkalmából – ráért arra, hogy bemutassa, mit tud (a lovaspóló- és teniszpályán), egyébként csak reprezentált.

A rendszert nem ő működtette, hanem gr. Teleki Pál, gr. Klebelsberg Kuno, gr. Bethlen István és gr. Károlyi Gyula, akiket ti már rég rehabilitáltatok – Horthy nyilvános tisztelete merő trivialitás. Ez a rehabilitálás már 1989 előtt meglehetős lendülettel folyt, nem kellett hozzá rendszerváltás se.

A rendszerváltás ehhez még hozzátoldotta Weiss Manfréd és Chorin Ferenc kötelező tiszteletét, márpedig a konzervatív magyarországi nagytőke (felekezeti különbség nélkül) a Horthy nevével illetett, de nem általa irányított rezsim támogatója volt.

Mi volt a Horthy-rendszer alapja? A magántulajdon és az antikommunizmus.

Mi a jelenlegi rendszer alapja?

A magántulajdon és az antikommunizmus.

Mi a fityfenén méltóztattok csodálkozni?

A legjelentősebb Horthy-kori ellenzéki párt, az SZDP harmincas években volt vezetőjének a nevét levették arról a félreeső utcáról, amelyet ékesített. Méltóztattatok tiltakozni? Méltóztattok egyáltalán tudni, ki volt Mónus Illés?

Nemcsak a földalatti, ütött-vert és akasztott kommunisták, hanem a szociáldemokraták, a kisgazdák, a legitimisták is szemben álltak a Horthy-rendszerrel. Volt fajvédők, mint Bajcsy-Zsilinszky, volt neokatolikus konzervatívok, mint Szekfű, mutatták ki a kor és a rendszer csődjét és katasztrófáját. A Horthy-korszak nemcsak a zsidók, hanem a magyar parasztok – mindenekelőtt a magyar parasztok, akikre ti nem méltóztattok emlékezni – és a magyar munkások végzete volt, a nyomor, az elnyomás, a rendőrállami és militarista rémtettek kora, a csendőrpofon, a bikacsök, a puskatus kora. Amikor elérkezett az 1950-es évek közepén az antisztálinista fordulat, a Petőfi Körben és általában a formálódó ellenzékben, majd az 1956-i forradalomban illegális kommunisták, a MADISZ és a NÉKOSZ ifjúkommunistái, a régi antifasiszta baloldal – szocdemek, parasztpártiak, kisgazdák – emberei szerepeltek, mindannyian elutasították a horthysta restaurációt: ebben mindenki egyetértett.

Mindenki elutasította a magántulajdon és az antikommunizmus rendszerét. És a csendőrpofon, a bikacsök és a puskatus rendszerét – akkor is, ha „szocialistának” merte nevezni magát. Nem kisebb ember, mint Bibó István nevezte FORRADALOMnak az 1945 és 1948 közötti időszakot, amelyben fölszámolták – akkor úgy hitték, örökre – a magántulajdon és az antikommunizmus rendszerét, amely nyílegyenesen vezetett a fasizmushoz és a világháborús kalandhoz (amelynek jelentését Teleki Pál öngyilkossága fejtette meg mindenki számára, aki figyelt).

Hasonló okok hasonló okozatokhoz vezetnek, nemde?

A népi írók csodálatos könyvek tucatjaiban mutatták meg, mit jelentett Horthy (azaz a magántulajdon és az antikommunizmus) rendszere a magyar népnek: elnyomás, szolgasors, ez volt a rend ezer évig – bizony, kamerádok. A még az ütés előtt sírva fakadó pusztai öreg cseléd (ez férfi volt, fiatal olvasóm) képe – Illyés halhatatlan sorainak emléke sok őrültségtől tartotta vissza e sorok sokat tévedő, sokat tévedett íróját.

Miért szidjátok, liberális és konzervatív barátaim, a lipótvárosi református lelkész akcióját? Gondoljátok, hogy van a magántulajdonnak és az antikommunizmusnak olyan rendszere, amely nem antiszemita?

A Nyugat-Európában ma közkeletű bevándorlóellenes uszítás – a célpontok afrikaiak, arabok, afgánok, kelet-európaiak és kelet-európai cigányok –karakterében fölismerhetően „antiszemita”: valaha a zsidók voltak a leginkább elutasított keleti migránsok. Róluk is mondták, mint ma a muszlimokról, hogy asszimilálhatatlan, középkorias vallási fanatikusok, a fölvilágosodás ellenségei. A magántulajdon és az antikommunizmus rendszerei – a viszonylagos történelmi különbözőségek ellenére – mindig ugyanazt mondják. Hallgass! Kifelé, mars! Dolgozz! Érd be kevéssel! Segíts magadon! Engedelmeskedj! Tartsd be a törvényt! Éhezz csöndesen! Feküdj le annak, aki fizet! Ennek a rendszernek – az egyetemes Horthy-rendszernek – a szabályai fölismerhetők: a lényege az, hogy az egyenlőtlenség áldozatainak áldozatisága bűntény. Hajléktalannak nem szabad lenni ott, ahol az úriemberek megláthatnak. Jobb helyeken fagyban se szabad hálni.

Úgyhogy édes, drága egykori társaim, ne tiltakozzatok. A lipótvárosi református lelkész csak azt képviseli –őszintébben, mint ti –, amit ti is mondtok a szubproletariátusnak és a prekariátusnak: dögöljetek meg!

És ne használjátok a zsidókat ürügynek ahhoz, hogy igazolhassátok a magántulajdonnak és az antikommunizmusnak azt a rendszerét, amelynek az előde készségesen exportálta a gázkamrákba a nagyszüleiket a rend, a biztonság, a tulajdon, a nemzeti egység nevében. Mert ez a rendszer mindig összehúzza a szemöldökét, ha „megosztottságról” hall. Mert akkor, akárcsak ma, teljes egység volt a gyár- és bankigazgató és a munkanélküli között.

„Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemőhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár
bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár”


Ez szerintetek nyilván csak alpári antikapitalista propaganda. De ne szidjátok Horthyt, ha lenézitek József Attilát.

Írta: Tamás Gáspár Miklós

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.