2013. november 7., csütörtök

Franciaország


“Az elbocsátott dolgozók oldalán ott állnak az őket elbocsátó munkáltatók”


(avagy: kik szeretnének profitálni a jogos dolgozói törekvésekből?)

A quimperi tüntetésen szombaton ott voltak a kis- és nagyüzemek főnökei, a szélsőjobb és a breton szeparatisták határozottan megkülönböztethető csoportjai, jobb- és «baloldali»  képviselők, globalizmusellenes csoportok, az Új Antikapitalista Párt (NPA), stb.  

Ott voltak a dolgozók is, az elbocsátási programok áldozatai, akik azért jöttek, hogy «munkahelyükért küzdjenek az utolsó leheletig», ahogy a France 3 televízióban mondta a Tilly-Sabco egyik dolgozója. Kollégáival együtt 48 órával korábban tudta meg, hogy a vállalat szinte teljes létszámát leépíti. Egy újságíró csodálkozó szemei láttára a Tilly-Sabco főnöke érkezett, s a tiltakozó dolgozók menetének élére állt!

Marc Le Fur, az UMP (Sarkozi jobboldali pártja) képviselője a tévében deklarálja (fején vörös sipka, mint a tiltakozó bretonoknak): «Ma a munkások, parasztok, a munkáltatók  egyesültek, hogy kimondják: hagyjatok dolgozni bennünket, hagyjatok békén minket az adótokkal, olyan szabályaitokkal, amiket senki nem ért».

A régiónak a CCIB-be (breton érdekek konvergencia-bizottsága) tömörült munkáltatói követelik a «valódi decentralizációt, amely a helyi gazdasági kormányzatot veszi számításba», sérelmezi «az adminisztrációs gépezet növekedését, a szabályozások labirintusát, s azt, hogy az állam működése viszi el a GDP 56 %-át». Ebben az  «56%-ban» természetesen benne vannak a nyugdíjak, a társadalombiztosítás, a munkanélküli biztosítások, stb.

Az elmúlt napokban a szakszervezetek elítélték a efajta hadműveletet és nov. 2-re Carhaix-ba hívtak tüntetni. A CGT, az FSU és a Solidaires kimondta, «a dolgozók tüntetése nem Quimperben, hanem Carhaix-ban zajlik. Ez a tüntetés nem azokkal folyik, akik maguk folyamodnak az elbocsátásokhoz». És „ne a bérből és fizetésből élők igyák meg az egésznek a levét", jelentette ki a CGT régiós titkára, Thierry Gourlay.


De több Carhaix-ban jelenlévő politikus arra ösztökélt, hogy meg kell védeni a zöldadót. Tényleg meg kell védeni a kormánypolitikát? Ugyanezt a kérdést lehet feltenni a CGT tanácskozásával kacsolatban is, ahol a zöldadó ideiglenes felfüggesztése után «környezetvédelmi fiskalitást» követeltek, helytelenítve, hogy a kérdésben a «kormány hitelessége kérdőjeleztetik meg». (…)

Jean-Marc Ayrault miniszterelnök, akit szintén meghívtak a tüntetésre: «minden érdekelt félnek ott kell lennie a «Bretagne jövője paktum» körül, s ezügyben a prefektus már nov. 4-től kapcsolatba lép a választott képviselőkkel, gazdasági és társadalmi partnerekkel». (…)

Nov. 4-én a sajtó elismerte, hogy a «"munkahelyi biztonság törvénye" hatására indult meg a restrukturációs elbocsátási lavina». Idézte az Alpha-csoport humánforrási kabinetének véleményét: «a törvény megkönnyíti a munkahelyek megőrzésének programját» - tudnillik a tömeges elbocsátásoknak hivatalosan ez a neve …

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.