2013. november 18., hétfő

Szentpétervár. Antolin. Szavakban és tettekben


 


Az Anatolin-Szentpétervár-Peterburg üzemében a Ford, Hyundai, GM gépkocsijaihoz gyártanak alkatrészeket a belső designhoz. A vállalat az olasz Grupo Antolin céghez tartozik. A gyártási folyamat egészségre ártalmas és sok tekintetben veszélyes. Nos, 2013. március 18-án az üzem munkásai szakszervezetbe tömörültek. A nyári hőség beköszöntével a területen hőmérőket helyeztek ki, a munkások elérték, hogy szüneteket tarthassanak és vizet kapjanak. Ezek látszólag apróságok, de a munkáltatótól szó szerint ki kellett harcolni. A munkások kollektív munkabeszüntetéseket tartottak, kihívták a mentőket, különféle beadványokat írtak. Ezekkel a kollektív akciókkal a szakszervezet elérte a munkabiztonsági előírások betartását, az egészségügyi körülmények javítását, a munkahelyek minősítését. A szakszervezet létrehozása rákényszerítette a munkáltatót, hogy lemondjon a korábbi kollektív szerződés-tervezetről, mely szerint a szünetek nem számítanak bele a munkaidőbe (miáltal a fizetés csökkent volna, a munkanap pedig hosszabb lett volna).



Szeptemberben a szakszervezet előterjesztette kollektív szerződéstervezetét. Az üzemi vezetés egyoldalúan elhagyta a tárgyalóasztalt. Válaszul a munkások kijelentették: „Jogunkban áll, hogy konfliktusunk megoldását sztrájkkal érjük el”. Szeptember 5-én és 6-án, a G20 csúcstalálkozó napjaiban a munkások „olasz” (az előírások és szabályok szigorú betartásával lassító) sztrájkot tartottak, de ez nem vezetett eredményre. Ekkor a szakszervezet határozatot hozott a teljes körű munkabeszüntetésről. Október 15-én 22:45-kor az éjszakai műszak beszüntette a munkát. A sztrájkolók fizetésük indexálását és béremelést követeltek,  továbbá a munkanap megkurtítását, éjszakai műszakpótlékot, veszélyességi pótlékot, a státusz nélküli dolgozói létszám korlátozását, garanciákat a szakszervezeti tevékenységre és a kollektív szerződés megkötését.

A spanyol fémmunkások szakszervezete, az MCA-UGT, melynek a Grupo Antolin dolgozóinak többsége tagja Spanyolországban, szinte azonnal szolidaritási kampányba kezdett az Antolin-Szentpétervár munkásai érdekében. Nagy és kis szervezetek tömkelege biztosította a munkásokat szolidaritásáról: szakszervezeti tömörülések, kommunisták, baloldaliak. Főleg az ő érdemük az információs blokád megtörése. Hiszen országunkban sok munkahelyi konfliktus úgy zárul, hogy lényegében el sem kezdődik: nincs, aki támogassa a munkásokat, mert sokak még tudomást sem szereznek arról, ami történik.


„A rendőrség arcátlan beavatkozása a munkahelyi konfliktusba”

Október végén a főnökség fejenként 1500 rubelt ajánlott azoknak,  akik nem vesznek részt a szakszervezet és a vezetés tárgyalásain. Novemberben az Antolin üzem menedzserei, kimerítve a szokásos fenyegetéseket és lefizetéseket, mégsem ültek le tárgyalni, elutasították a sztrájkértesítés átvételét, és kihívták az üzembe a rendőröket. Először a rendőrök egyszerűen igazoltattak és megpróbáltak ráijeszteni a sztrájkolókra.

November 5-én a szakszervezeti  és baloldali  aktivisták a sztrájkolók támogatására elállták az utat a termékeket szállító teherautók előtt. Az üzemi vezetés sztrájktörőket hozatott. A rendőrség a sztrájkolók és segítőik tömeges lefogásába kezdett. A menedzserek lock out-ot hirdettek – elbocsátottak 22 munkást, akik végig kitartottak a sztrájk mellett.

A szentpétervári Antolin üzemi sztrájk jelzésértékű eseménnyé vált Oroszországban az új munkásmozgalom történetében. Úgylehet, első ízben láttunk ennyire arcátlan rendőrségi beavatkozást egy békés munkahelyi vitába a külföldi tulajdonos oldalán” - közli az MPRA szakszervezet.

 
November 11-én a bíróság törvénytelennek ítélte az elbocsátásokat, de a munkásokat nem helyezték vissza, a tárgyalások is elmaradtak. November 23-án Szentpéterváron a törvénytelen elbocsátások eltörlését és „valamennyi, a szakszervezet-ellenes tevékenységben bűnös felelős személy” megbüntetését követelő Szolidaritási Menetet tartunk.

Sajnos, nagy a valószínűsége annak, hogy a szakszervezeti mozgalmat megfojtják – a lezajlott szolidaritási akciók és a széleskörű nyilvánosság ellenére is. A tőkéseknek elegendő lesz kivárni 2-3 hónapot, hogy a történet a feledés homályába merüljön, és azután leszámolnak a „lázadókkal”. Ha a városi és föderális szervekhez fordulnak, ugyanaz lesz a vége: a történelem megmutatja, hogy kapitalista viszonyok között a munkások érdekeit csakis a munkások tudják megvédeni, akik nem reménykednek a vezetésben. És itt mellékes, hogy magas rangú vezetésről (államhatalom) vagy a közvetlen főnökökről (üzemi vezetés) van-e szó. Tudatában kell lennünk, hogy az ügyész, a hivatalnok, a képviselő, az elnök – mind a burzsoáziát, azaz az elnyomókat képviseli. És a proletariátus viszonylatában mindnyájan szolidárisak, azaz egységesek lesznek harcukban a „zavargók” ellen.

Amikor megszűnünk hinni a jó főnökségben, akkor majd nem lehet bennünket megvenni másfél ezer rubelért. Akkor majd hegyeket leszünk képesek megmozgatni.

(A Rabócsije Izvésztyija szamarai területe levelezője)
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.